2007-08-03 17:37:06

Az Avvenire katolikus napilap kitüntetése P. Lombardinak, „a kortárs világ egyik nagy főszereplőjének”


Augusztus 2-án, csütörtökön a Ligur-tengerparti Lerici-ben tartott „Avvenire” ünnepségsorozat keretében adták át P. Federico Lombardi jezsuitának az „Angelo Narducci” újságírói díjat. Dino Boffo, az Avvenire katolikus napilap igazgatója – a helyi La Spezia egyházmegye püspöke, Bassano Staffieri jelenlétében a következő szavakkal adta át a díjat: „Lombardi atya a maga nemében egy páratlan rádiónak az igazgatója, mely több mint negyven nyelven sugároz adást, többek között kínai, vietnami, orosz vagy spanyol nyelven… és amely eljut az összes földrészre, a legszegényebb népekig is, műholdas adásként vagy közép- és rövidhullámon. Ugyanakkor Lombardi atya a szíve-elméje a Vatikánon belül dolgozó egyetlen tévének, a CTV-nak, melynek képeit világszerte átveszik a tévétársaságok. Korábban soha nem látott képek jutnak el így a nézőkhöz, mint például II. János Pál pápa koporsóba helyezett holttestéről a magánkápolnájában készült felvétel.

Lombardi atya továbbá a Szentszék sajtótermének igazgatója, ami olyan feladat, mely önmagában kitöltene egy életet. Egyszóval, ő a kortárs világ egyik nagy főszereplője” – hangzott tovább a méltatás. Az „Avvenire” katolikus napilap igazgatója kiemelte még a díj átadásakor mondott méltatásban, hogy P. Lombardi mindhárom minőségében összekötő kapocsként működik XVI. Benedek pápa és a világ között, mint ahogy ezt tette II. János Pál pápa szolgálata során is. Köszönő beszédében Lombardi atya a rádió hétköznapi munkájából kiemelt egy sajátos mozzanatot: „A koszovói válság idején történt. Tekintettel a rendkívüli eseményekre, minden este sugároztunk egy félig albán, félig olasz nyelvű adást, mely főleg humanitárius jelleggel próbált segíteni ott, ahol tudott. Így történt, hogy éppen egy élő adás közben kaptunk egy telefont, hogy fegyverszünet született, életbe lépett a béke. Ez volt a legszebb hír, amit valaha is sugározhattunk.”

P. Lombardi a két pápát kommunikációs tanítómestereinek nevezte, akiktől nagyon sokat kapott szakmailag is. II. János Pál pápa a maga személyes adottságaival könnyen meg tudta szólítani a közömböseket, a bizonytalankodókat is. Benedek pápa más módon kommunikál, mert ő az embereket az alázatával nyeri meg. Mindig meglep és lenyűgöz az a készsége – mondta Lombardi atya - ahogy a másikat hallgatja. Ilyen szép alkalom volt az isztambuli Kék Mecsetben tett látogatása, amikor a mecset imámja magyarázta neki, hogy mit is nézzen most éppen a meditáció során. A pápa figyelmesen hallgatta őt, majd csendesen imádkozni kezdett mellette.








All the contents on this site are copyrighted ©.