"Ne kapni, hanem adni akarjunk" - Török Csaba atya elmélkedése az évközi 18. vasárnap evangéliumáról

Az évközi tizennyolcadik vasárnapon olyan evangéliumi szakaszt hallunk, amely egy mindannyiunk számára nap mint nap felmerülő problémát jár körül: mégpedig az anyagiakhoz való viszonyt.

A bevezetés egy egyszerű, sajnos a legjobb családokban is előforduló vitából bontakozik ki: örökség körüli harc robban ki két testvér között. Mindig nehéz pillanat, amikor családon belül kerül mérlegre a testvéri szeretet és összetartozás mellett a vagyon, az érdek, az önzés. Keserű humorral mutat rá erre a sokszor hallott mondás: „Ne testvériesen, hanem igazságosan osztozzatok!” A kisemmizett, vagy mondjuk talán így: önmagát kisemmizettnek, megrövidítettnek érző testvér lép Jézus elé. A magunk okoskodásával azt gondolnánk, hogy a Mester majd megrója az önzőt és igaztalan, rávilágít majd az igazságosság fontosságára, megállapítva ezáltal a helyes mértéket. Jézus azonban nem ezt teszi. Elhárítja magától a kérést: „Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírátok legyek, és elosszam örökségeteket?”

Nem furcsa ez a mondat? Az Emberfia, aki többször állítja magáról, hogy az egész mindenséget bíróként fogja ítélni, most mégsem kel ítéletre, nem védi meg a szolidaritást, az igazságosságot? Mi ennek a kitérésnek az oka? Egyfelől az, hogy Jézus az élők, a szívek, az emberek bírája, nem a tárgyaké. A tárgyakat Isten az ember gondjaira bízta, s az ember feladata, hogy éljen azokkal, használja azokat, s azok világában is valósítsa meg az isteni helyesség, mérték és igazság rendjét. Másfelől azonban Jézus – miközben nyilvánvaló a jogtalanul eljáró testvér cselekedetének helytelensége – meglátja a panaszos lelkének sebesültségét. Mivel a Megváltó egyértelműen kapzsiságról beszél, ebből nyilvánvaló, hogy nem egy koldust semmiztek most ki. A kárvallottnak a fő gondja az, hogy nem gyarapodott még tovább, hogy nem kapott még többet, hogy nem tudott minden lehetőséget kihasználni. Nem a megélhetése forog tehát kockán, hanem a még nagyobb hasznot, a még több birtokot keresi, annak elvesztését siratja.

Így tulajdonképpen a két testvér között csak a felszínen van különbség – az egyik harácsolt, a másiknak nem jutott. A szívek mélyén, az emberi magatartásban azonban mindketten egyformák: haszonlesők, anyagiasak, kapzsik. Ezért nem lehet soha igazságot tenni közöttük, hisz nincsen olyan megoldás, nincsen olyan helyzet, ami egy vagyonból két kapzsiságot ki tudna elégíteni. Az elégedetlenkedés, a széthúzás, a még többet akarás ott fog motoszkálni mindkettő fejében, még ha matematikai pontossággal fele-fele arányban oszlott is volna meg közöttük a vagyon. Nincs kiút, az ilyen szívben nincs igazság.

Erre világít rá Jézus. Ő nem tud ilyen ügyben bíró lenni, nem is lehet az. Más logika, más törvény, más igazság az övé. Nem forintokon, arányokon és hasznokon lemérhető. Új értelem, új szív, új gondolkodás kell hozzá. Erre utal Szent Pál a kolosszei levélben, amikor a megújulásról, a régi ember levetkőzéséről és az új ember magunkra öltéséről szól. A lélek és szív állandó belső megújulása ez, amely nem pénzüggyel, gazdasági matematikával számol, hanem a szeretet mind nagyobb követelményével, amellyel szemben egyre kisebbnek érzi önmagát. A gazdag ember, minél többet halmoz, annál többet akar megkapni. A szeretet megélő ember, minél inkább szeret, annál többet akar adni. Aki csűrt épít, aki perel a szükségesen felül, aki vagyont épít a mértéket túlszárnyalva, annak esze ágában sincs adni. Az csak adogat, ajándékozgat valamicskét a feleslegből. Miközben a raktárai nőnek, annál nagyobb mértékben fogy és zsugorodik a szíve.
Ördögi kör ez, amikor a birtokolt tárgy magát a tulajdonost, a birtokost veszi birtokába. Bár régen megállhatna, mert a mindennapi megélhetése megvan, mégis tovább harácsol és küzd. Miközben az anyagi viszonyai alapján egyre nagyobb biztonságban érezhetné magát: van már ház, van már bankbetét, van már biztosítás, van már a gyereknek is alap (ha egyáltalán van gyerek); a valóságban épp az ellenkezője történik: egyre kevésbé tud megállni, egyre kevésbé tud kiszállni. A több még többet akar – ez igaz a vagyonra, s igaz a szeretetre is. Csakhogy e kettőnek a mozgása gyökeresen más. A kincset gyűjteni kell, csak nem mindegy, hogy melyik útirányba haladva.

Az évközi tizennyolcadik vasárnap evangéliuma jelentsen bátorítást ahhoz, hogy megálljunk utunkon, megváltoztassuk útirányunkat, ne kapni, hanem adni akarjunk, ne azt lessük, miben szerezhetnénk még többet, hanem azt keressük, miben ajándékozhatunk még többet. Így leszünk valóban krisztusi arcú, Isten gazdagságából élő emberek.