A Bűnbocsánat Napja Assisiben - fiatalok gyalogos zarándoklata

Augusztus elsején délben kezdődött, és 2-án éjfélig tart Szent Ferenc városában a Bűnbocsánat Napja, amelyen hagyományosan teljes búcsút lehet nyerni valamennyi ferences templomban. Szerdán 11 órakor a Porciunkula Angyalos Boldogasszony templomban mutatott be ünnepi szentmisét José Rodríguez Carballo ferences generális atya. Délután Assisi lakosai elzarándokoltak a szentélybe, hogy teljes búcsút nyerjenek és részt vegyenek a vesperás szertartásán, amelyet Domenico Sorrentino, a város püspöke vezetett.

A bűnbocsánat hagyományának eredete 1216-ra nyúlik vissza, amikor e napon Szent Ferencnek megjelent Jézus Krisztus a kis templom oltárán. Ferenc így imádkozott: „Szentséges Úr, alázatos és bűnös szolgádként arra kérlek, hogy mindazoknak, akik fölkeresik ezt a templomot, megbánták bűneiket és meggyóntak, add meg a teljes bűnbocsánat nagylelkű ajándékát”.

Amikor III. Honorius pápa megkérdezte tőle: - De Ferenc, hány évre kéred a teljes búcsút? - Ferenc így válaszolt: Szentatya, én nem éveket, én lelkeket akarok. Augusztus 2-a azóta a Bűnbocsánat Napja Assisiben és minden idők hívei számára a kiengesztelődés fontos mozzanatává vált. A teljes búcsút úgy nyerhetik el a hívek maguk vagy az elhunytak számára, hogy nyolc nappal előtte vagy utána szentgyónást végeznek, áldoznak és a következő imákat elmondják: a Hiszekegyet, hogy megerősítsék keresztény identitásukat; a Miatyánkot, hogy emlékezzenek Isten gyermekeinek méltóságára, amelyet a keresztségben kaptak. Ezen kívül el kell mondaniuk egy imát a Pápa szándékára az egyházhoz való tartozásuk jeleként, és egy fohászt a Szentatyáért.

Az eseményen több száz fiatal vesz részt, akik gyalogos zarándoklaton érkeztek Assisibe. Mottójuk olasz nyelven egy szójáték (Il cammino si fa PerDono), ami magyarul annyit jelent, hogy "A megbocsátásért végzett zarándoklat ajándék".

A ferences zarándoklat olasz országos koordinátora, Renato del Bono testvér a Vatikáni Rádiónak elmondta, hogy a gyaloglás az élet lényegét idézi.

Renato Del Bono: Egy zarándoklat esetében a gyaloglás szembesít minket a dolgok értékével: maga az a tény, hogy vinni kell a hátizsákot, amibe csak a legszükségesebb dolgok férnek bele, az, hogy rájövünk saját korlátainkra, a vízhólyagok a talpunkon, vagy az, hogy segítséget kell kérnünk a mellettünk haladó testvérünktől, és hogy hiányzik mindaz a kényelem, amit egyébként magától értetődőnek veszünk... - sorolta a ferences testvér.

VR: A felfokozott ritmusú életből, amelyben az üresség, a csend félelmet kelt és igyekszünk azt sokféle tevékenységgel kitölteni, egyszer csak megtapasztaljuk a dolgok lényegi voltát...

Renato Del Bono: Emlékszem, egyszer egy fiú mély válságba került önmagával, mert ő, aki kívülről macsó férfi látszatát keltette és soha nem kényszerül rá, hogy másoktól kérjen, azt mondta nekem: "Atyám, életem legnagyobb élménye volt ez a zarándoklat, mert rájöttem, hogy milyen nagy szükségem van másokra, és hogy nem vagyok elég önmagamban". Ez tehát az együtt-gyaloglás szépsége!