2007-07-30 17:59:29

Muzulmán vallási vezető védelmezi a karmelita imatalálkozót Indonéziában


Dzsakarta – Egy iszlám vallási vezető elítélte a muzulmán tiltakozásokat, amelyek egy karmelita központ által tervezett imatalálkozó kapcsán merültek fel. Syafi’i Maarif, Indonézia második legnagyobb iszlám szervezetének vezetője szerint a rendőrségnek védelmeznie kell minden személy vallásszabadságát. A Nyugat-Jáván található karmelita központnak el kellett halasztania egy nemzetközi konferenciát a tüntetők nyomásának hatására. A központ szóvivője elmondta, hogy a konferencia elsősorban világi katolikusok ima- és családtalálkozója lett volna, akik Indonéziából és külföldről érkeztek volna.

A rendezvény elhalasztásának híre kapcsán az iszlám vallási vezető hangsúlyozta, hogy a rendőrségnek fel kellett volna lépnie a szélsőséges muzulmánok ellen és meg kellett volna állítaniuk a karmelita központ elleni akciót. Ez a tüntetés elhomályosította az iszlám pozitív képét – tette hozzá a muzulmán tudós. Semmi nem indokolja, hogy bárki visszaéljen az iszlám vallással más vallások kárára, a katolikusok elrettentésére.

A karmelita központ szóvivője megköszönte a rendőrségnek, a katonaságnak és a mérsékelt muzulmánoknak, hogy barátságot tanúsítottak és védelmezték a karmelita otthont a tüntetők fenyegető erőszaka ellen.







All the contents on this site are copyrighted ©.