„A pap lelkipásztor, nem pedig a sacrum bürokratája” – A Pápa válaszolt az észak-olasz
egyházmegyék papjainak kérdéseire
A pap elsősorban lelkipásztor és egy olyan egyházat szolgál, amellyel a világi hatalmak
mindig szemben álltak. Az egyház arra kapott meghívást, hogy közel álljon híveihez,
tanúságot téve Isten Szaváról, amelyen a hit alapul. A hit nem bonyolult dogmák összessége,
hanem mindenki számára hozzáférhető. Ugyanígy egyszerűek azok az utak is, amelyek
elvezetnek a hithez: a keresztény élet tanúságtétele, a Szentírás ismerete, a Szűzanya
és a szentek jelenléte, a plébániai közösségek életereje – ezekkel a szavakkal foglalta
össze az Avvenire c. olasz katolikus lap szerdai száma a Szentatya és a két észak-olasz
egyházmegye 400 papja közötti keddi párbeszédet, amelyre az auronzo-i templomban került
sor őszinte, nyitott légkörben. Ez volt a Szentatya harmadik, egyben utolsó nyilvános
programja nyaralása során a Dolomitokban. A Pápa pénteken tér vissza Róma Ciampino
repülőterére, ahonnan autón tovább folytatja útját a Castel Gandolfo-i nyári rezidenciára.
A
papokkal való találkozón a legnagyobb teret a fiatalok erkölcsi képzésének szentelték.
A Pápa megállapította: egy olyan világ, amelyben nincs jelen Isten, az önkényuralom
birodalmává válik. Hangsúlyozta annak szükségességét, hogy hirdessék Istent a fiatal
nemzedékeknek, tanítsák meg őket az emberi élet méltóságának tiszteletben tartására.
A Szentatya a fejlődéselmélet (evolucionizmus) és a teremtés kapcsolatáról szólva
arra mutatott rá, hogy a fejlődéselmélet önmagában véve nem ad magyarázatot a nagy
kérdésekre, mint például arra, hogy honnan származik az emberi személy méltósága.
Létezik ugyanis egy Teremtő értelem, amelyről a világegyetem nagy összhangja tanúskodik.
Számos fiatalt ellenben olykor egészen az öngyilkosságig menően sújt kudarcélmény.
Segíteni kell őket abban, hogy a világegyetem harmóniájában megtalálják életük értelmét
– mondta a Szentatya.
A papi életre vonatkozóan a Pápa azt emelte ki, hogy
a papok nem a sacrum, a szent dolgok hivatalnokai, a kereszténység pedig nem komplikált
dogmák összessége. Ha az a kérdés merül fel, hogyan vigyék el a „hit vizét” a mai
emberiségnek, amely látszólag nem szomjúhozza a természetfelettit, akkor a válasz
mindenekelőtt a Jézus Krisztusban hozzánk közel álló Isten. A Pápa arra buzdította
a papokat, hogy a híveket alaposan készítsék fel a keresztség, a bérmálás és a gyónás
szentségeire. A kereszténység nem azt jelenti, hogy az istenséget választva rögtön
kizárjuk az emberséget, hanem azt, hogy a tekintetünket az égre szegezve kell a földön
élnünk.
A Pápa a muzulmán bevándorlókkal folytatott párbeszéd témája kapcsán
emlékeztetett rá, hogy az ősegyház is kisebbségben volt, és nemcsak a keresztényeknek
kell szembesülniük a világban jelenlévő különféle nézetekkel. Szent Péter nyomán arra
buzdította a papokat, hogy a nem keresztényekben is ismerjék fel testvéreiket.
Az
újraházasodott elváltak problémáját érintve a Szentatya mindenekelőtt a házasságra
való felkészítés szükségességét hangoztatta. Segíteni kell a válságban lévő házaspárokat,
illetve a semmisség kimondásánál ellenőrizni kell, hogy a házasság szentségi volt-e
vagy sem.
Az egyház alázatos és mindig szembe találja magát a világi hatalmakkal.
Ennek ellenére mindig képes arra, hogy megtalálja útját a történelemben, triumfalizmus
nélkül. Az egyház talán lassan nő, de növekedését nem a számadatok, és statisztikák
nyomán kell lemérni, amelyek felületes szempontok, hanem életerejét és teremtő képességét
kell megvizsgálni. A zsinat tapasztalatai meghozzák gyümölcseiket – mondta a Szentatya
- emlékeztetve az akkori idők nagy reményeire. Az egyház az első zsinatok után is
nehéz időket élt át, mint ahogy a II. Vatikáni zsinat utáni időszakot is nagy kulturális
és történelmi törés jellemezte, mint a nyugati kultúra 68-as válsága, amelyet a 89-es
mély átalakulások, a kommunista rezsimek összeomlása követett.