2007-07-18 17:42:15

Olaszország legidősebb aktív papja a Szentatyánál


A múlt vasárnapi Úrangyala imádság után Benedek pápa a Lorenzago di Cadore főterén megjelent vendégek között köszöntötte a legidősebb olasz aktív plébánost, Armando Durighetto atyát. A 96 éves plébánost 52 éve, 1955-ben nevezte ki püspöke a Velence fölött, Jesolo közelében fekvő Caposile plébániájának élére. Armando atyát 71 éve, 1936-ban szentelték pappá, aki mind a mai napig ellátja a rábízott lelkek szolgálatát.

A Szentatyával való vasárnapi lorenzago-i találkozás után az egész országban ismert és népszerű idős atya újságíróknak beszámolt a pápával való találkozása élményéről. „Teszem azt, amit a többi plébános – nyilatkozik a reverendába öltözött don Armando huncutságtól csillogó szemmel – sőt még többet is. Minden nap misézem, vasárnap háromszor is. Vigasztalom a betegeket, az időseket – itt a kezével olaszos kérdő gesztust tesz – és vezetem a plébániát”. Elmondja, hogy gyakran megy halászni, néha éjjel is, hálókkal a kicsi bárkájában.

„Megéltem már öt vagy hat pápát – emlékezik a hófehér hajú idős atya – és hat vagy hét püspököt, akik megpróbáltak engem nyugdíjba küldeni, de a vége mindig az lett, hogy én nyugdíjaztam őket. De tudom biztosan, hogy a mostani püspököm fog eltemetni engem, meg is írtam már neki, hogy mit kell mondania a temetésemen. Boldog vagyok és mindig is boldog voltam, hogy pap vagyok. Az újságírók kérdésére, mit is beszélt Benedek pápával, elmondja: „a Szentatya arra buzdított, hogy „csak így tovább, csak így tovább, és hogy folytassam a munkát és az Úr adjon még továbbra is egészséget”. Szép kis jókívánság?! – emlékezik a találkozásra, majd ő maga kezdeményez: „Éppen ma mondtam a 36.459-ik misémet. „A hite tartja meg fiatalnak?” – kérdésre bólint, de hozzáfűzi: „Meg a vidámság”.

Valóban, a vidámság minden körülmény között szolgálta és igazolta don Armando-t. Így 1943 nyarán éppen egy, Hitlerről és Mussoliniről mondott tréfálkozása miatt ítélték házi őrizetre, melynek felfüggesztését a püspöke hiába is kérte Mussolinitől, a Duce nem kegyelmezett annak a „tréfás papnak”. Don Armando-t a helybéliek ma i s úgy emlegetik, mint a venetói „árvízi hajóst”, hiszen 1966-ban, az évszázad legnagyobb árvize alkalmával sorra járta bárkájával az elárasztott házakat, hogy kimentse onnan az embereket.
XVI.Benedek pápa és don Armando két évvel ezelőtt már találkoztak Rómában a 2005. október 18-án tartott szerdai általános kihallgatás során. Akkor don Armando éppen azt ünnepelte, hogy 50 éve nevezték ki plébánosnak. Most két évvel később, még mindig ugyanazon a helyen szolgál, hittel és vidámsággal.








All the contents on this site are copyrighted ©.