2007-07-12 16:42:12

Dziwisz bíboros "Róma-díjat" kapott az "Egy élet Karollal" - c. könyvéért


Kedden este az ókori Róma egykori kikötővárosa, Ostia Antica amfiteátrumában vehette át Stanisław Dziwisz bíboros, krakkói érsek a rangos "Róma-díjat" az "Egy élet Karollal" - című írásáért. A januárban olasz nyelven megjelent kötet, amely a bíboros és Gian Franco Svidercoschi lengyel újságíró, az Osservatore Romano vatikáni napilap korábbi igazgatóhelyettese közötti beszélgetést örökíti meg, rendkívüli tanúságtétel arról a negyven évről, amelyet Stanisław Dziwisz az egykori krakkói érsek, majd a későbbi II. János Pál pápa titkáraként töltött Isten Szolgája mellett. A könyv végig kíséri Karol Wojtyła életének főbb állomásait: fiatal püspökként végzett szolgálatától 1978-ig, amikor megválasztották Péter utódává, a Szolidaritás mozgalmának támogatásától az 1981-es merényletig, az Assisiben tartott béke-imanaptól a nagy 2000-es jubileumig.

A külföldi esszék kategóriában kapott kitüntetés indoklása szerint Dziwisz bíboros könyve "történelmi tanulmány, amely kiemelkedő módon képes arra, hogy visszaröpítsen a szabadság és a diktatúra közötti ellentét kegyetlen valósága fölötti győzelemhez, valamint kulturális szinten a keresztény humanizmus és a történelmi materializmus közti ellentét fölött aratott, valószerűtlenül remélt győzelemhez".

"Több okból sem volt könnyű megírni ezt a könyvet - nyilatkozta Dziwisz bíboros -, de az emberek erősen ösztönöztek ra, hogy ne merüljön feledésbe az a személy, akit szerettek és ma is szeretnek, és aki nem akarja, hogy elfeledjék".

A többi díjazotthoz hasonlóan a krakkói bíboros érsek is kapott egy porcelánból készült Szent Péter-szobrot, amely a Szent Péter-bazilikában található bronzalkotás mása. A nyertesnek járó ötezer eurót Dziwisz bíboros az általa Krakkóban alapított "Ne féljetek" elnevezésű II. János Pál Központ javára fordítja majd, amelynek alapkövét XVI. Benedek pápa áldotta meg 2006. május 27-én. A központ azon túl, hogy ébren akarja tartani a lengyel pápa emlékét, vonatkozási pont kíván lenni a tanulás, valamint a film-és színházművészethez kötődő különböző kezdeményezések számára is.








All the contents on this site are copyrighted ©.