„A katolikus egyetemek tegyenek tanúságot a hit és az értelem találkozásának történelmi
termékenységéről” – mondta a Szentatya az európai egyetemi tanárokhoz intézett beszédében
Szombaton délelőtt XVI. Benedek pápa a vatikáni VI. Pál kihallgatási teremben fogadta
az európai egyetemi tanárok és rektorok szimpóziumának résztvevőit. „Az egyetemek
szerepe Európa új humanizmusának kialakításában” címmel június 21 és 24 között
tartják találkozójukat földrészünk egyetemi tanárai, diákjai, egyetemi lelkészei.
Az összejövetelt az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa, a CCEE szervezte, a Katolikus
Nevelésügyi Kongregáció és a Kultúra Pápai Tanácsa közreműködésével, a római Vikariátus
rendezésében.
A mintegy 2000 résztvevő nevében Erdő Péter bíboros, magyar
prímás, a CCEE elnöke köszöntötte a Szentatyát.
A Pápa beszédében
utalt rá, hogy az egyetemi docensek találkozójára az Európai Unió megalakulását előkészítő
Római Szerződések aláírásának 50. évfordulója alkalmából került sor. A mostani találkozó
résztvevői között jelen vannak a földrész minden országának képviselői, még a Kaukázusból,
Örményországból, Grúziából és Azerbajdzsánból is érkeztek egyetemi tanárok. A Pápa
megköszönte Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa elnökének
szavait, majd köszöntötte az olasz kormány képviselőit, az olasz főváros és Lazio
tartomány polgári vezetőit.
A találkozó témájára utalva a Szentatya megállapította,
hogy Európát jelenleg egyfajta társadalmi bizonytalanság, valamint a hagyományos értékekkel
szembeni bizalmatlanság jellemzi. Ennek ellenére megkülönböztetett történelme és akadémiai
intézményei nagy mértékben hozzájárultak a remény jövőjének kialakításához. Az „emberre
vonatkozó kérdés”, ami az egyetemi tanárok római szimpóziumának középpontjában áll,
alapvetően fontos ahhoz, hogy helyesen értelmezzük a jelen kulturális folyamatait.
Az új humanizmus előmozdítása ugyanis azt igényli, hogy világosan megértsük,
mit is jelent ez az újdonság. Az új humanizmusnak komolyan számot kell vetnie azzal
a ténnyel, hogy Európában ma egy tömeges kulturális változás tapasztalható. Korunk
embere egyre inkább tudatára ébred elhivatottságának és tevékenyen részt kíván venni
történelme alakításában. A humanizmus történelmileg Európában fejlődött ki, népei
különböző kultúráinak kölcsönhatásából és a keresztény hitből. Európának, ha hűséges
kíván maradni hivatásához, vagyis hogy továbbra is a humanizmus bölcsője legyen, ma
arra van szüksége, hogy megőrizze, és ismét birtokba vegye eredeti hagyományait.
A
jelenlegi kulturális változást gyakran kihívásnak tekintik az egyetemi és keresztény
kultúra szempontjából – állapította meg beszédében a Szentatya. Az egyetemi tanárok
feladata, hogy hozzájáruljanak az alapvető kérdésekre vonatkozó fenntartható megfontolásokhoz.
Ezek
közül elsőnek a modernség válságának átfogó tanulmányozására buzdított a Pápa.
Az európai kultúrát a közelmúlt évszázadaiban erőteljesen befolyásolta a modernség
fogalma. A jelenkori válságnak azonban nem annyira az ember központúsággal kell szembenéznie,
mint inkább annak az ún. „humanizmusnak” a problémáival, amely olyan emberi világot
akar építeni, - regnum hominis – amely elszakadt szükségszerű ontológiai (lételméleti)
alapjától. Egy hamis kettősség a teizmus és a valódi humanizmus között, vagyis egy
kibékíthetetlen konfliktus az isteni törvény és az emberi szabadság között, olyan
helyzet kialakulásához vezetett, amelyben az emberiség, minden gazdasági és műszaki
előrehaladása ellenére, fenyegetettnek érzi magát. A modernséget jellemző antropocentrizmust,
emberközpontúságot, soha nem szabad elszakítani az emberről szóló teljes igazság elismerésétől,
amely magába foglalja az ember transzcendens elhivatottságát is.
A másik kérdés
– folytatta beszédében a Szentatya - a racionalizmus értelmezésének kiszélesítésére
vonatkozik. Kritikával kell közelednünk az olyan szűklátókörű és végső soron irracionális
kísérletek felé, amelyek korlátozni kívánják az értelem meghatározását. Éppen ellenkezőleg,
ki kell szélesíteni az értelem fogalmát, hogy felkutathassa a valóságnak azokat a
szempontjait is, amelyek túlmutatnak a pusztán empirikus, tapasztalati észlelésen.
Ez lehetővé teszi a hit és értelem kapcsolatához való gyümölcsözőbb közelítést. Az
európai egyetemek létrejöttét éppen az a meggyőződés vezette, hogy a hitnek és az
értelemnek közösen, egymással együttműködve kell keresniük az igazságot, tiszteletben
tartva egymás természetét és jogos önállóságát, összhangban kell szolgálniuk az ember
kiteljesedését az igazságban és a szeretetben.
Végül a harmadik terület, amelyre
a Szentatya felhívta az európai egyetemi tanárok figyelmét, a következő volt: hogyan
járulhat hozzá a kereszténység a jövő humanizmusához? Földrészünkön, csakúgy,
mint máshol, a társadalomnak sürgető szüksége van az egyetemi közösségek által a tudás
számára felkínált szolgálatra. Ennek része a szeretet civilizációjának építése. Az
egyetemi tanárok feladata, hogy megtestesítsék az intellektuális szeretet erényét,
nemcsak a tudást adva át az új nemzedékeknek, hanem életükkel is prófétai tanúságot
téve. Az egyetem nem veszítheti szem elől elhivatottságát, hogy „universitas”
azaz egyetemes legyen, amelyben az egyes diszciplínák egy nagy egységnek a részei.
Ismét fel kell fedezni a tudás egységét túljutva a széttöredezettségen.
Csak
egy olyan Európa járulhat hozzá sajátos módon a többi kultúra gazdagításához,
amely tudatában van saját kulturális önazonosságának, miközben nyitott marad
más népek kultúrája felé – mondta beszédében XVI. Benedek pápa. Annak a meggyőződésének
adott hangot, hogy a különböző akadémiai közösségek közötti nagyobb együttműködés
lehetőséget teremt a katolikus egyetemek számára arra, hogy tanúságot tegyenek a hit
és az értelem közötti találkozás történelmi termékenységéről. Az eredmény pedig konkrét
hozzájárulást jelen a Bolognai Folyamat célkitűzéseinek eléréséhez és a helyei egyházakban
az egyetemi lelkipásztorkodás fejlődésére ösztönöz.