2007-06-22 16:19:38

Velencében kétnapos összejövetelt tartott az „Oázis” nemzetközi tanulmányi és kutató központ tudományos bizottsága


A vallások és kultúrák közötti párbeszéd témáinak tanulmányozásában elkötelezett központ 2004-ben jött létre, a kezdeményezés Angelo Scola bíboros, velencei pátriárka nevéhez fűződik.

A június 20-án és 21-én megrendezett találkozó megbeszéléseinek központi témája idén a civilizációk és kultúrák keveredése volt, de első helyen foglalkoztak a közel-keleti keresztények helyzetével. Velencébe is eljutott az iraki keresztények fájdalmas segély kiáltása.

Louis Sako káld érsek, Kirkuk főpásztora személyesen nem tudott részt venni a megbeszéléseken, de üzenetét felolvasták a találkozót lezáró sajtókonferencián. A káld érsek ebben megállapítja, hogy Irakban egyre romlik a helyzet. „Híveim mellett kell maradnom ezekben a nehéz időkben, ezért jelenleg nem hagyhatom el Irakot” – írja a főpásztor.

Drámai tanúságot tett Ruggero Franceschini érsek, a törökországi Izmir főpásztora is. „Tragédiánk nem az, hogy elvágják torkunkat, hanem a súlyos paphiány.”

Fouad Twal jeruzsálemi koadjutor érsek a közel-keleti helyzetet elemezve a nemzetközi közösség felelősségére mutatott rá, főleg ami a palesztinok helyzetét illeti a gázai övezetben. A segítségnyújtás elmulasztása egy évvel ezelőtt a fundamentalizmus széleskörű elterjedéséhez vezetett. A megbeszéléseken központi helyet foglalt el a szentföldi keresztények elmenekülése is. Kétségbeesett helyzetük, kivándorlásuk negatív következményekkel jár az egész közel-keleti békefolyamatra.

Az „Oázis” tudományos bizottsága ismételten leszögezte a civilizációk keveredése fogalmának helyességét, amelyet Angelo Scola bíboros, velencei pátriárka szorgalmazott. Ez a fogalom, a bíboros szóhasználatával élve a „civilizációk mesztic, kevert jellege” – korunk vezérfonala. A civilizációk találkoznak egymással és mindenképpen párbeszédet kell folytatniuk. Ez ugyanis az ellenszere az erőszak fokozódásának, a civilizációk összecsapásának.

Az „Oázis” Központ tudományos bizottságának ülését minden évben megrendezik, kétévenként a találkozóra Velencében kerül sor.

Itt jegyezzük meg, hogy a központ évenként kétszer folyóiratot jelentet meg, amely különböző kétnyelvű kiadásokban jelenik meg, többek között olasz-arab illetve angol-arab nyelven. A folyóirat a muzulmán országokban élő keresztény kisebbségek helyzetével foglalkozik, védnöki bizottságának tagjai között van Erdő Péter bíboros, magyar prímás is.








All the contents on this site are copyrighted ©.