2007-06-12 18:29:39

„Új humanizmust Európa számára. Az egyetemek szerepe”


Ez a témája az európai egyetemi tanárok összejövetelének, amelyet június 21 és 24 között Rómában rendeznek meg az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa – a CCEE szervezésében. Az eseményre a lateráni Apostoli Palotában kerül sor, ahol egyben kiállítanak három Szent Benedeket ábrázoló festményt is. Az alkotások hangsúlyozzák a földrész védőszentje alakjának misztikus és spirituális vonásait, amelyek mélyen nyomot hagytak a keresztény Európa egységes kultúrájában.

Az egyetemi tanárok találkozóját június 21-én délután Rino Fisichella püspök, a Lateráni Pápai Egyetem rektorának imája nyitja meg, majd üdvözlő beszédet mond Walter Veltroni római polgármester, Erdő Péter bíboros, a CCEE elnöke, Franco Frattini, az Európai Bizottság elnökhelyettese. A bevezető előadást Camillo Ruini bíboros, a Pápa római helynöke tartja.

XVI. Benedek pápa szombaton délelőtt fogadja a találkozó résztvevőit.

Vasárnap az előadók között szerepel Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke, Aldo Giordano a CCEE főtitkára, illetve Noël Treanor prelátus, az Európai Közösség Püspöki Konferenciái Bizottságának főtitkára.

A találkozó június 24-én, vasárnap a lateráni Szent János Bazilikában ünnepélyes szentmisével ér véget, amelynek főcelebránsa Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása, a CCEE elnöke.








All the contents on this site are copyrighted ©.