2007-06-12 18:09:27

Megérkezett Rómába II. Krizosztomosz, Új Jusztiniána és egész Ciprus érseke


Az ortodox egyházfőt kedden késő délelőtt egy vatikáni küldöttség fogadta a Fiumicinói repülőtéren: többek között Walter Kasper bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke. Amint azt már jeleztük, XVI. Benedek pápa szombaton fogadja majd II. Krizosztomoszt, akivel közös nyilatkozatot írnak alá. A látogatás ökumenikus jelentőségéről Kasper bíboros rádiónknak elmondta:

Kasper bíboros: - A ciprusi egyház apostoli folytonosságra épülő, ősi egyház, ez fontos tény. Már Pál apostol és Barnabás is prédikáltak a szigeten. A másik fontos dolog, hogy ez az egyház hidat képez kelet és nyugat között, s a két világ között az új érsek közvetítő akar lenni. Tehát ez a látogatás nagyon értékes számunkra, hiszen újabb lépést jelent az ortodox egyházakkal való közeledésben.

Vatikáni Rádió: - Pozitívan befolyásolhatja-e ez a látogatás a Cipruson élő török és görög közösség kapcsolatait?

Kasper bíboros: - Ez bizonyára II. Krizosztomosz érsek egyik szívügye, hiszen a sziget megosztott. Valószínűleg az ortodox egyházfő beszélni fog erről és a Szentszék támogatását kéri majd a Ciprus északi részén található történelmi emlékek, templomok és kolostorok lerombolása ellen.

Vatikáni Rádió: - Elmondhatjuk tehát, hogy ez a látogatás újabb mozaikdarabja lehet majd XVI. Benedek pápa ökumenikus törekvéseinek?

Kasper bíboros: - Igen, ez nyilvánvalóan így van. II. Krizosztomosz érsek jelen volt II. János Pál pápa temetésén és XVI. Benedek pápa beiktatásán is. Ez a látogatás bizonyára újabb kapcsolatok előtt nyitja meg az utat.








All the contents on this site are copyrighted ©.