P. Nemes Ödön jezsuita emlékezik a száz éve született Pedro Arrupe baszkföldi jezsuita generálisra

"Pedro Arrupe 1907. november 14-én született egy jómódú baszk családban Négy idősebb nővére volt, akik a kis Péternek gondját viselték, mivel édesanyját hét éves korában elvesztette. Középiskoláit a piaristáknál végezte, majd a madridi egyetemen kezdte el az orvosi tanulmányokat. Mint orvostanhallgató a városban kapcsolatot teremtett a legszegényebbekkel, köztük kapta a jezsuita hivatás kegyelmét.
1927-ben lépett be a Jézus Társaságába. Az 1933-ban elkezdődött polgárháború miatt Spanyolországban lehetetlen lett a helyzet, a fiatalokat elöljáróik külföldre küldték. Az Általános Elöljáró P. Arrupét, kérésének megfelelően, Japánba küldte. Miközben tanulta a nyelvet, részt vett a Jezsuita egyetem szociális munkájában, Tokió legszegényebbjei között.
A lelkipásztori szükségletek miatt elhelyezték vidékre, egy kis plébániára. Ekkor üzent háborút Japán az Egyesült Államoknak. Ennek kapcsán házkutatást tartott nála a katonai rendőrség, letartóztatták és bezárták a katonai börtönbe, ahol a nagy hidegben 33 napot töltött magánzárkában. 1942. január 12-én elbocsátásakor megköszönte a börtönőröknek, hogy szenvedhetett Jézusért. Később ő erről a tapasztaltról azt mondta: „ez alatt a hónap alatt tanultam a legtöbbet életemben: a csendet, a magányt, a keservekkel járó szegénységet, a párbeszédet lelkem Vendégével.”
Szabadlábra helyezése után novíciusmesternek és helyi elöljárónak nevezték ki a Hirosima külvárosában levő jezsutia noviciátusba. Amikor 1945. augusztus 6-án ledobták Hirosimára az első atombombát, 80.000. ember azonnal meghalt Hirosima 250.000. lakosából és 120.000. sebesült szorult kezelésre. A következő hónapokban még 60.000. ember halt meg. P. Arrupe a noviciátusban több száz embert ápolt.
1954-ben vice provinciálissá, 1958-ban provinciálissá nevezték ki. 10 évig volt az én tartományfőnököm és 27 ÉVI JAPÁN MISSZIONÁRIUSI ÉLET UTÁN, 1964-ben megválasztották a Jézus Társasága 28. Általános elöljárójának. 18 évig volt ebben a szolgálatban.
Látogatta a jezsuitákat az egész világon és fő feladatának tekintette a II. Vatikáni Zsinat szelleméhez való alkalmazkodást. P. Arrupe Isten embere volt, úgy ismertük, mint az önmegtagadás és az ima emberét. Nagyon szívén viselte a szegények és kitaszítottak sorsát.
KEDVES, KÖZVETLEN, HATÁROZOTT, ÉS IGAZI JEZSUITÁNAK ISMERTEM ŐT.
P. Arrupe két mondatát szeretném tovább adni, amelyek nagy hatással voltak rám:
1) A jezsuiták MÁSOKÉRT ÉLŐ EMBEREKET kell hogy neveljenek, olyanokat, akik nem magukért élnek, hanem Istenért, Krisztusért. Akik képesek élni és meghalni az egész világért, olyan embereket, akik meg vannak győződve, hogy az evangélium szeretetét csak az igazságosság előmozdításával lehet továbbadni.
P. Arrupe álmát talán legjobban tükrözi a 32. ÁR 4. Határozata: Jelen hivatásunk: a hit szolgálata és az igazságosság előmozdítása.
A mi küldetésünk az evangélium meghirdetésére, megkívánja, hogy elkötelezettek legyünk az igazságosság előmozdításában és szolidaritást vállaljunk azokkal, akiket elnyomnak, és akik erőtlenek.
Ennek a szolidaritás-vállalásnak egyik jele volt a P. Arrupe által 1980-ban megalapított jezsuita menekültügyi szolgálat. Sok jezsuita és nem jezsuita munkatárs több mint 50 országban a menekültekkel él együtt, viseli az ő terheiket és védelmezi jogaikat.
A másik alapelve: Életmódunk egyszerűsége. Valotta, hogy kettős tapasztalatra van szükségünk, hogy eljuthassunk a szegénység értelmének bizonyos ismeretére, egyrészt a hit-tapasztalatra, mindenekelőtt az önmagát üressé tevő Krisztuséra, másrészt a valóságos szegénység megélt tapasztalatára.
Szentignác szavait ismételgette: „A szegények méltósága Isten előtt olyan nagy, hogy Krisztus meg volt győződve, hogy különleges módon hozzájuk küldetett. Annyira előnyben részesítette őket, hogy közülük választotta ki apostolait. Velük élt, úgy élt, mint ők.”
1981-ben egy hosszú távolkeleti útról visszatérve szélhűdés érte, jobb oldala lebénult, és alig tudott kimondani pár szót. Rövidesen ez is lehetetlenné vált számára. 10 évig élt ebben a keserves állapotban.
P. Arrupe olyan volt, mint egy második Szent Ignác, aki a II. Vatikáni Zsinat szellemében újra alapította Jézus Társaságát".
P. Nemes Ödön SJ