A Pápa felhívása a Közel-Kelet békéjéért és a vallásszabadságért

Beszédében a Szentatya emlékeztetett elődjére, XV. Benedekre, aki 90 évvel ezelőtt megalapította a Keleti Egyházak Szent Kongregációját, a teljesen önálló dikasztériumot. Ő maga vállalta vezetését, kifejtve Motu Propriojában, hogy Krisztus egyháza nem latin, nem görög, nem szláv, hanem katolikus, vagyis egyetemes.

Éppen abban az időszakban kezdődött a történelem egy drámai szakasza, főleg Kelet-Európában. Az idő azt igazolta, hogy a pápai intézkedés gondviselésszerű volt. A sajátos kongregáció révén a keleti katolikusok iránt kifejezte az egyház gondoskodását, amely végig elkísérte őket a hosszú üldöztetés során. A csönd időszaka után, elérkezett az újjászületés ideje, amikor az egyház tovább fejlődhetett és megszilárdíthatta küldetését. A Pápa hálát adott ezért az Úrnak, majd így folytatta beszédét: „Kötelességemnek érzem, hogy buzgó imával forduljak Istenhez és felhívást intézzek minden felelőshöz, hogy mindenütt, Kelettől Nyugatig, az egyházak teljes szabadságban megvallhassák keresztény hitüket. Az egyház gyermekeinek mindenütt biztosítsák nyugalmukat, mind személyes, mind társadalmi szinten: biztosítsák a méltóságot, tartsák tiszteletben az egyéneket és a csoportokat, anélkül, hogy csorbítanák jogaikat, mint hívők és mint állampolgárok.

A Pápa ugyancsak aggodalommal teli felhívást intézett a Szentföld, Irak és Libanon békéjéért, mindazokért a területekért, amelyek a Keleti Egyházak Kongregációjának joghatósága alatt állnak, valamint minden régióért, ahol az erőszak látszólag feltartóztathatatlan. Bárcsak az egyházak, az Úr tanítványai hazájukban maradhatnának, azon a helyen, ahol a Gondviselés akaratából születtek, és ahol jelenlétük a kereszténység kezdeteiig nyúlik vissza.

A Pápa megköszönte a keleti híveknek hűségüket, amelyért elődeik vérrel fizettek, és lelki közelségéről biztosította őket. Ismételten mély nagyrabecsülését fejezte ki a keleti katolikus egyházaknak, azért az egyedülálló szerepükért, amellyel élő tanúságot tesznek a kezdetekről. Spirituális örökségük, amely az Apostolok és az Egyházatyák tanításában gyökerezik, tiszteletreméltó liturgikus, teológiai, diszciplináris hagyományokat hozott létre, bizonyítva, hogy a „krisztusi gondolat” megtermékenyíti a kultúrákat és a történelmet. A Szentatya utalt még a kongregáció feladataira, többek között a migráció komoly jelenségének kihívására, a család pasztoráció, az ifjúsági és hivatásébresztő pasztoráció elsőbbségére. Végül Boldog XXIII. János közbenjárásáért fohászkodva adta apostoli áldását.