2007-06-06 16:15:16

Rodriguez Maradiaga hondurasi bíborost választották meg a Nemzetközi Karitász elnökévé


A 64 éves tegucigalpai bíboros vezeti ezentúl a Nemzetközi Karitász tevékenységét. Az ANSA olasz hírügynökséget Patrick Nicholson, a nemzetközi karitatív szervezet Vatikánban folyó 18. közgyűlésének egyik szóvivője tájékoztatta a választásról. Rodriguez Maradiaga hondurasi bíboros Denis Viénot elnök utóda lett a jelentős világszervezet élén. A 61 éves Viénot 2005-ben választották meg a Nemzetközi Karitász élére és ő volt az első laikus, aki ezt a tisztséget betöltötte. A hondurasi bíboros nem lehetett jelen a Nemzetközi Karitász értekezletén, mivel fontos találkozója volt a latin-amerikai főpásztorokkal. Tegucigalpából telenfonon keresztül mondott köszönetet az értekezlet résztvevőinek az iránta tanúsított bizalomért. „Nekünk a Karitászon keresztül – mondta a bíboros – keményen kell fáradoznunk a szegénység megszüntetéséért…Főként a jelenlegi időszakban szükséges, hogy megosszuk a rendelkezésre álló javakat és megszüntessük a társadalmi igazságtalanságokat.” Oscar Andrés Rodríguez Maradiaga 1942-ben született a honduraszi fővárosban. Szalézi papként szentelték fel 1970-ben. Rómában szerzett teológiai doktorátust, Innsbruckban pedig pszichológiai és pszichoterápiai diplomát szerzett. 1978-ban szentelték püspökké, 1993 óta Tegucigalpa érseke. 1995 és 99 között a CELAM elnöki tisztségét is viselte. II. János Pál pápa kreálta bíborossá 2001-ben.
A Caritas Internationalis 162 olyan tagszervezetből álló konföderáció, amely a világ 200 országban működik az elsősegélynyújtás, a fejlődés és a szociális szolgálat területén. A Nemzetközi Karitász június 3-a és 9-e között a Vatikánban tartja megbeszéléseit a világ minden részéből érkezett 400 küldött részvételével. Az értekezlet témája: „A szeretetszolgálat tanúi, a béke építői.”








All the contents on this site are copyrighted ©.