2007-05-28 17:53:53

Az Aparecidai közgyűlés utolsó napjaihoz érkezett


Május 31-én az Aparecidai Mária-szentélyben bemutatott ünnepélyes szentmisével és az Isten népéhez szóló üzenettel a közgyűlés bíboros elnökei zárják le hivatalosan a május 13-án megkezdődött találkozót. A résztvevők a plenáris üléseken megvitatják, majd megszavazzák egyrészt az üzenet szövegét, amelyet a záró szentmisén hirdetnek ki valamint azt a több száz paragrafust, amely a záródokumentum 7 fejezetében található. Ez utóbbit a Szentszék elé terjesztik pápai jóváhagyásra. Számos bizottság és szekértők csoportjai folytatták munkájukat a hétvége folyamán is, hogy a szükséges anyagokat biztosítsák a plenáris ülések számára.
A meghívottak és a szakértők szerint a találkozó programtervét tiszteletben tartották és szigorúan követték a közgyűlés során. Jézus tanítványának és misszionáriusnak lenni – ez a téma alkotta a felszólalások és a javaslatok nagy részét. Ezen a kettős vonalon halad majd az evangelizálás az elkövetkező években – hangsúlyozta Alvaro Ramazzini püspök, a guatemalai püspöki konferencia elnöke.
Lelkipásztori szemmel kívántuk áttekinteni népeink jelenlegi szocio-ökonómiai és politikai, kulturális valóságát, amelyet az Evangélium hirdetése nem hagyhat figyelmen kívül – emelte ki Luis Castro Quiroga érsek, a kolumbiai püspöki konferencia elnöke. A globalizáció minden pozitív oldalával együtt, mint pl. a népek közötti kölcsönös függőség, a dél-amerikai régió számára jelentős nehézségek és problémák növekedéséhez és olyan kulturális identitások megjelenéséhez vezetett, amelyek elszakítják az itt élő népeket történelmi gyökereiktől – fogalmazta meg Renato Martino és Paul Poupard bíboros.







All the contents on this site are copyrighted ©.