2007-05-21 16:31:26

A szolidaritás kultúráját kell szembe állítani a politikai összetűzésekkel, hogy Kelet-Timor megnyílhasson a demokrácia felé – mondta a Pápa az ország első szentszéki nagykövetének


XVI. Benedek pápa hétfőn délelőtt 11 órakor fogadta Justino Maria Aparício Guterrest, Kelet-Timor első szentszéki nagykövetét, aki bemutatta kormánya megbízólevelét, és ismételten megújította a meghívást: a Szentatya látogassa meg a teljes egészében katolikus, kis ázsiai nemzetet. Az egykori portugál gyarmat 2002-ben vált függetlenné. Az ország új elnökévé, május 11-én a Nobel-békedíjas José Ramos Hortát választották meg.

A tragikus napok emléke késztesse arra Kelet-Timor kormányát és ellenzékét, hogy a párbeszéd és az együttműködés útjára lépjen, kerülve a politikai összetűzés kísértését. Ez utóbbi ugyanis nemcsak erkölcsileg elfogadhatatlan, hanem mindig károsnak bizonyul a demokrácia megszilárdulása, az ország minden állampolgárának teljes fejlődése szempontjából – mondta a diplomatához intézett beszédében a Pápa. Az ország közelmúltját is véres események jelölték meg, annak az átalakulásnak a folyamán, amely az Indonéziától való elszakadáshoz vezetett. A jelenlegi politikai helyzetről szólva a Pápa megállapította, hogy „nem mentes az akadályoktól”, utalva az olyan problémákra, mint a lakáshiány, az egészségügyi ellátás, az oktatás, a munkanélküliség kérdése. A 98%-ában katolikus lakosság 400 éves keresztény hite segítse őket abban, hogy váljanak a szolidaritás kultúrájának előmozdítóivá, valósítsák meg az igazságosságban való békés együttélést.

A Pápa erőteljes felszólítást intézett a közéleti felelősökhöz, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a közrend helyreállítására, törvényes eszközökkel garantálják az állampolgárok biztonságát a mindennapi életben, az állami intézményekbe vetett bizalom visszaszerzésével. A Pápa köszönetét fejezte ki az Egyesült Nemzeteknek a kelet-timori lakosság irányában mutatott szolidaritásáért, majd elismeréssel szólt a helyi egyháznak karitatív és lelkipásztori tevékenységéről, illetve segélynyújtásáról. Justino Maria Aparício Guterres nagykövet megismételte a távozó államelnök, Francisco Guterres 20 nappal ezelőtt a Pápához intézett meghívását, hangoztatva, hogy a Szentatya látogatása mérhetetlen örömet jelentene Kelet-Timor lakossága számára.







All the contents on this site are copyrighted ©.