2007-05-21 16:35:18

A Pápa felhívást intézett a közel-keleti békéért a vasárnapi Regina Coeli-imádság után


XVI. Benedek pápa május 20-án, vasárnap délben a hagyományos Regina Coeli elimádkozása előtt rövid beszédet intézett a Szent Péter-téren összegyűlt hívekhez. Ebben elsőként hálát adott Istennek apostoli útjáért, amelyet május 9-14-e között tett Brazíliában. A Szentatya köszönetet mondott mindenkinek, aki imáival elkísérte őt. Lelkipásztori látogatásának célja, mint ismeretes, a Latin-amerikai és Karib-tengeri Püspöki Konferenciák V. közgyűlésének megnyitása volt, valamint az, hogy előtte találkozzék a brazil keresztény közösséggel. Mint mondta, nagyon sokan érkeztek Szent Pál városába erre az alkalomra, és különösen is Antonio di Sant'Anna Galvão szentté avatására. A szerdai általános kihallgatáson a Pápa részletesebben kíván még visszatérni brazil utazására, de addig is mindenkit arra szólított fel, hogy imádkozzék az Aparecidában folyó püspöki közgyűlés sikeréért és a latin-amerikai helyi egyházért.

Ezután XVI. Benedek pápa a tömegtájékoztatási világnapról elmélkedett, amelyet vasárnap tartottak a következő témával: "A gyermekek és a tömegtájékoztatási eszközök: kihívás a nevelés számára". A Szentatya megállapította, hogy a nevelés terén jelentkező kihívások gyakran a média hatásához kötődnek, mert a tömegtájékoztatási eszközök versengenek az iskolával, az egyházzal, sőt a családdal is. Ebben az összefüggésben lényegbevágó a média helyes használatára való nevelés: a szülők, a tanárok és az egyházi közösség egyaránt arra hivatott, hogy együttműködve nevelje a gyermekeket. Kritikus hozzáállást kell érlelniük a gyermekekben, ízlésüket az esztétikailag és erkölcsileg értékes dolgokra kell formálniuk. A Pápa ezután a média felelőseihez fordult, aláhúzva szerepüket a nevelésben: mozdítsák elő az emberi személy méltóságát, a házasságot és a családot, a civilizáció vívmányait. Elfogadhatatlanok azok a műsorok, amelyek az erőszakra és az antiszociális viselkedésre nevelnek vagy közönségessé teszik az emberi szexualitást, különösen, ha kiskorúak számára készülnek - figyelmeztetett XVI. Benedek pápa, majd felhívást intézett a médiaipar felelőseihez és dolgozóihoz, hogy óvják meg a közjót, tartsák tiszteletben az igazságot, továbbá védelmezzék a személy és a család méltóságát.

A Regina Coeli elimádkozása után a Szentatya aggodalmának adott hangot a közel-keleti helyzetet illetően. Mint mondta, a palesztin csoportok összeütközése a Gázai-övezetben, valamint a közeli izraeli városok elleni rakétatámadások és az arra válaszoló fegyveres beavatkozás a helyzet véres elfajulását idézték elő. "Isten nevében ismételten könyörgök, hogy vessenek véget ennek a tragikus erőszaknak - fohászkodott a Pápa, majd a meggyötört palesztin és izraeli lakosságot együttérzéséről és imáiról biztosította. A Palesztin Hatóságot arra kérte a Szentatya, hogy a párbeszéden keresztül határozottan térjen vissza a megegyezés fáradságos útjára, semlegesítve az erőszakos csoportokat. Az izraeli kormányt mérsékletességre, míg a nemzetközi közösséget arra szólította föl, hogy sokszorozza meg erőit a tárgyalások újrakezdéséért.

A különböző nyelvű köszöntések között XVI. Benedek pápa lengyelül emlékeztetett rá, hogy május 18-án volt Isten Szolgája II. János Pál pápa születésének (87.) évfordulója. A Szentatya köszönetet mondott a lengyel hívek imáiért, amelykkel honfitársuk boldoggá avatásáért fohászkodnak.








All the contents on this site are copyrighted ©.