2007-05-18 17:23:10

A papok és a világi hívek közösen törekedjenek a béke, az igazságosság és a kiengesztelődés sürgető feladatainak megoldására – mondta XVI. Benedek pápa Mali főpásztorainak


Pénteken délelőtt XVI. Benedek pápa Castel Gandolfóban fogadta Mali püspökeit, akik ad limina látogatásukat végzik ezekben a napokban a Vatikánban. (Az afrikai ország 12 milliós lakosságának fele nem jut ivóvízhez és a várható életkor nem haladja meg az 50 évet, az emberi fejlődéssel kapcsolatos besorolásban világviszonylatban a 174. helyet foglalja el. A fekete kontinens észak-nyugati részén fekvő Mali területén mindössze 20 ezer a megkereszteltek száma.) XVI. Benedek pápa utalt azokra a nehéz emberi és spirituális körülményekre, amelyekkel a főpásztoroknak szembe kell nézniük lelkipásztori tevékenységük során. A megyés papok a szerzetesekkel együtt fordítsanak még nagyobb gondot az evangelizálásra, önmagukat adják át teljesen Krisztusnak. Papi önazonosságukat akkor tudják tökéletesen megvalósítani, ha buzgó ima- és szentségi életet élnek és folyamatosan tovább képzik magukat. Az emberi képzés a lelki képzés alapja – hangsúlyozta a Szentatya. Szükség van továbbá érzelmi érettségre ahhoz, hogy felelősen tudják vállalni a papi nőtlenséget. A Pápa arra emlékeztette még az afrikai ország püspökeit, hogy elengedhetetlen a világi hívek gondozása. Most, amikor Afrika helyi egyháza a földrésszel foglalkozó második különleges püspöki szinódusra készül, rendkívül sürgető feladat, hogy a hívek a kiengesztelődés, az igazságosság és a béke szolgálatába álljanak. Alapvetően fontos a keresztények hozzájárulása a társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális élethez. A család témáját érintve a Szentatya – csakúgy mint brazíliai útja során – hangoztatta, hogy miközben a keresztény házasságok száma továbbra is alacsony, az egyház feladata, hogy segítse a megkeresztelteket, különösen a fiatalokat, a házasság szentsége szépségének és méltóságának megértésében. A házasság végérvényes jellegével kapcsolatos félelmekre alapos képzéssel válaszolhatnak, bevonva a világi híveket és szakértőket is. Ez lehetővé teszi a keresztény házaspárok számára, hogy hűségesek maradjanak házassági elkötelezettségeikhez. Tudatára ébrednek annak, hogy boldogságuk forrását jelenti egymáshoz való hűségük és házasságuk felbonthatatlansága, amelynek példaképe Isten hűsége az emberrel kötött örök szövetségben. Végül XVI. Benedek pápa kitért még az ország lakosságának 90 %-át kitevő muzulmánokkal való kapcsolatokra. Örömmel állapította meg, hogy szívélyesek a kapcsolatok a két vallás hívei között. Leszögezte, hogy csak akkor lehet valós barátságról beszélni, ha mindkét közösség szabadon kinyilváníthatja saját önazonosságát, egymás kölcsönös tiszteletben tartásával.








All the contents on this site are copyrighted ©.