2007-05-13 11:29:00

"Az Egyház a mi otthonunk!" - hangsúlyozta XVI. Benedek pápa a rózsafüzér elimádkozása után mondott homíliájában


Szombaton délután brazil idő szerint hat órakor (ez Magyarországon este tizenegy órának felel meg) a Szentatya az aparecidai szentélyben papok, szerzetesek, szerzetesnők, papnövendékek, diakónusok, az V. közgyűlés küldöttei valamint harminzötezer zarándok részvételével elimádkozta a rózsafüzért.

XVI. Benedek pápát Raymundo Damasceno Assis aparecidai érsek köszöntötte, majd a dicsőséges olvasó titkaival elimádkozták a rózsafüzért. A „Salve Regina” himnusz után a Pápa homíliát mondott majd az aparecidai érsek felolvasta a Szűz Mária oltalmába ajánló imát.

A Szentatya beszédében kifejtette, hogy a rózsafüzér elimádkozása révén az isteni Vigasztaló Szentlélek bevezet bennünket Krisztus ismeretébe, amely az evangéliumi szöveg tiszta forrásából fakad. A harmadik keresztény évezred egyháza felkínálja a keresztényeknek azt a képességet, hogy megismerjék Isten misztériumát, vagyis Krisztust. "Benne rejlik a tudomány és bölcsesség minden kincse" - írja Szent Pál. A tiszta és szeplőtelen Szűzanya számunkra a hit iskolája, aki elvezet bennünket és erőt ad azon az ösvényen, ahol az Ég és a Föld Teremtőjével találkozunk. A Pápa azért jött el Aparecidába, hogy örömmel mondja nektek: "Maradjatok Mária iskolájában".
Milyen szép Krisztus, a hit, a testvériség, az öröm, a béke nevében összegyűlni, és Máriával, Jézus Anyjával együtt imádkozni! Aparecida brazil nemzeti szentélye Isten háza, Mária otthona, amely most ezekben a napokban a Latin-Amerikai és Karib-tengeri Püspöki Konferenciák ötödik közgyűlésének székhelyéül is szolgál. A keresztény világ tekintete és reménysége most erre a Mária-bazilikára irányul.

A Pápa szeret benneteket - mondta a Szentatya. Imádkozik értetek, fohászkodik az Úr áldásáért mozgalmaitokra, társulataitokra, az új egyházi valóságokra, amelyek az egyház örökös ifjúságát fejezik ki. A Szentatya köszönetét fejezte ki a brazil nép fogadtatásáért és vendégszeretetéért. Előde, Isten szolgája, II. János Pál többször is említette testvéri lelkületüket, szimpátiájukat, és teljes mértékben igaza volt. A papokhoz szólva megállapította, hogy a jól megélt papi szolgálat nemesíti az egyházat, csodálatot ébreszt a hívekben, áldás forrása az egész közösség számára, és a legjobb hivatás-pasztoráció.

A diakónusok és szeminaristák sajátos helyet foglalnak el a Pápa szívében. Fiatalságuk, lelkesedésük, idealizmusuk bátorságot jelent ahhoz, hogy merészen nézzünk szembe az új kihívásokkal. Az Istennek szentelt személyekhez fordulva a Szentatya a következőket mondta: Szerzetesek és szerzetesnők! Ajándék, isteni adomány vagytok amelyet az egyház kapott Urától. Szeretetetek, amely fenntartás nélküli, teljes, végleges, maradéktalan és szenvedélyes, a csöndben, a szemlélődésben, az imában és a legkülönfélébb tevékenységekben mutatkozik meg, amelyeket az emberiség, különösen a szegények és magukra hagyottak körében végeztek.

A szerzetesi élet Brazíliában mindig jelentős volt és fontos szerepet töltött be az evangelizálásban. Az aparecidai közgyűlés megnyitásának előestéjén a Pápa nagy örömmel mondja mindnyájuknak: milyen fontos az egyházhoz való tartozás tudata, amely a keresztényeket növekedésre készteti, mint testvéreket, mint ugyanannak az Istennek és Atyának a gyermekeit. Az Egyház a mi otthonunk! Ez a mi otthonunk! - hangoztatta a Szentatya. A katolikus egyházban mindent megtalálunk, ami jó, ami biztonságra ad okot. Aki elfogadja Krisztust, mint "Igazságot, Utat és Életet" a maga teljességében, az biztosítja magának a békét és a boldogságot ebben az életben és a túlvilágon." A Pápa azért jött el ide imádkozni, hogy megvallja a hívekkel együtt: érdemes hívőnek lenni, érdemes kitartani a hitben!

A hitben való következetesség egyben igényli a szilárd tanbeli és spirituális képzést, hozzájárulva ezáltal egy igazságosabb, emberibb és keresztényebb társadalom építéséhez.
A Pápa végül a következő imával fohászkodott az aparecidai Szűzanyához, aki az Evangelizálás csillaga:

 "Édesanyánk, védelmezd a brazíliai és latin-amerikai családot!
Őrizd meg védő palástod alatt ennek a szeretett hazának a gyermekeit,
amely befogad bennünket,
Te, aki Szószólónk vagy Fiad, Jézus mellett,
adj a brazil népnek állandó békét és teljes jólétet,
Önts az egész latin-amerikai földrészen élő testvéreink szívébe igazi missziós buzgalmat,
Te, aki a hit és a remény hirdetője vagy,
Tedd, hogy fatimai kiáltásod a bűnösök megtéréséért valósággá váljon
és átalakítsa társadalmunk életét,
és Te, aki a guadalupei szentélyből közbenjársz a Remény Földrészének népéért,
áldd meg földjét és családi tűzhelyeit,
Amen."







All the contents on this site are copyrighted ©.