2007-05-12 17:25:34

Pénteken este lezárult XVI. Benedek pápa apostoli látogatásának első része, amelyet Brazília helyi egyházának szentelt


A Szentatya már Aparecidában tartózkodik, ahol vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel – ekkor Magyarországon délután három óra lesz – ünnepélyes szentmisével nyitja meg a Latin-Amerikai és Karib-tengeri Püspöki Konferenciák ötödik közgyűlését.
Bár még csak utazásának első feléről készíthetünk mérleget, egyértelműen megállapíthatjuk, hogy a Szentatya már eddig is mély nyomot hagyott a helyi lakosság szívében, akik kitörő lelkesedéssel éljenzik minden egyes találkozás alkalmával, amelyeken rendkívül nagy számban vesznek részt. A Szentatya a tőle megszokott kristály tiszta logikával felépített és mély érzésekkel áthatott beszédeit számos ízben tapssal szakítják meg hallgatói, kifejezve egyetértésüket, annak ellenére, hogy ún. kényes témákról van szó. A Pápa szüntelenül hangoztatja a férfi és nő házasságán alapuló család szent és sérthetetlen voltát, a fiatalokat emlékezteti a tisztaság erényére, a keresztény politikusokat következetességre buzdítja, és felelősségükre hivatkozva hangoztatja a szegények konkrét megsegítésének szükségességét. Mindenkit lelkiismeret vizsgálatra szólít fel, hiszen mindenkitől, a politikai vezetőktől csakúgy, mint a kábítószer kereskedőktől, Isten egy napon számon kéri majd tetteiket. A Szentatya különösen szívén viseli a környezetvédelem témáját, az Amazónász térségének védelmét, a bennszülöttek érdekeinek tiszteletben tartását. Most a világegyház még fokozottabban Brazília felé fordítja tekintetét, várakozással néz a Szentatya vasárnapi beszéde elé, amelyben meghatározza majd a legnagyobb katolikus földrész jövendő tennivalóit.







All the contents on this site are copyrighted ©.