2007-04-26 18:08:55

Erdő Péter bíboros, a CCEE elnökének sajtótájékoztatója a Vatikáni Rádióban


Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke, a szervezet tavaly októberben megválasztott elnökségi tagjaival együtt, befejezte hivatalos vatikáni látogatását.

A Vatikáni Rádió Marconi termében csütörtökön negyed kettőkor kezdődött az a sajtótájékoztató, amelyen Erdő Péter bíboros, Josip Bozanic zágrábi bíboros érsek, valamint Aldo Giordano prelátus, a CCEE elnöke, elnökhelyettese illetve főtitkára számolt be az elmúlt napok tevékenységéről.
Erdő Péter bíboros a tájékoztató után több nyelven is adott interjút, többek között a Vatikáni Televíziós Központ számára. A csütörtök délelőtti pápai fogadásról a bíboros a következőket nyilatkozta műsorunknak:RealAudioMP3

A sajtótájékoztatón Erdő Péter bíboros rámutatott, hogy a CCEE - mint ismertes, magába foglalja az egész európai kulturális területet, az Atlanti-óceántól Vlagyivosztokig. Ez azt jelenti, hogy tagjai közé tartozik Törökország és Oroszország püspöki konferenciája is. Ez azt is jelenti, hogy a CCEE kedvező helyzetben van, ami az ökumenikus párbeszéd elősegítését illeti, különös tekintettel a katolikus-ortodox párbeszédre, valamint az általános emberi értékekre vonatkozóan.
Erdő Péter bíboros tájékoztatójában elmondta, hogy ezekben a napokban felkeresték az egyes vatikáni dikasztériumokat és megbeszéléseket folytattak olyan specifikus pasztorációról is, mint például a börtön pasztoráció, a vándorlók körében folytatott lelkipásztorkodás vagy a cigányok lelki ellátása Európában, amely egyre nagyobb jelentőséget ölt, különösen a személyek szabad helyváltoztatásának növekedésével. Az Európai Unió új tagállamaiban is nagy számban élnek cigányok, akik nem pusztán szociális problémaként jelentkeznek - mint ahogy egyesek ezt gondolják, hanem gazdag emberi és kulturális értékek hordozói, amelyeket el kell mélyíteni és a felszínre kell hozni. Vannak olyan szervezetek, amelyeket a Szentszék alapított, vagy pedig a CCEE keretén belül működő szekciók, amelyek intézményes keretet nyújtanak az együttműködéshez minden egyes püspöki konferencia illetékes felelősével. Mint például az egyetemi pasztoráció vagy jelenleg a katolikus iskolák kérdése földrészünkön. Széleskörű felmérést végzünk ezen a téren – mondta Erdő Péter bíboros – és amikor minden adat birtokunkban lesz, természetesen megosztjuk azokat a Katolikus Nevelésügyi Kongregációval, amely egyébként bátorít bennünket ebben a tevékenységünkben. Szándékunkban áll továbbá megerősíteni kapcsolatainkat a földrész minden egyetemével, különösen a katolikus egyetemekkel. Mint ismeretes, létezik a FUCE az európai katolikus egyetemek szervezete, amely ideális partnere lehetne az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának. Minden bizonnyal lesz alkalmunk beszélni erről a témáról júniusban, mivel június 21. és 24. között itt Rómában tartjuk az egyetemi tanárok közgyűlését. A földrész minden részéről több mint ezer egyetemi tanár vesz részt a találkozón. Arról az új humanizmusról beszélünk Európa számára, azokról az alapvető emberi értékekről, amelyeket meg kell védenünk és meg kell erősítenünk a földrész közéletében is. Ennek a rendkívül fontos kongresszusnak az alkalmából rendezünk tudományos konferenciákat, szociális jellegű találkozókat, és reméljük, hogy XVI. Benedek pápa is fogad majd bennünket. A Szentatya eddig is mindig bátorította ezen a téren kifejtett tevékenységünket, mivel az alapvető emberi értékek nem pusztán politikai szinten védhetők meg, hanem van egy másik, mélyebb emberi szint is. A tudomány és a kultúra világának szakértőivel elmélyült párbeszédet folytatunk és évről évre nagyobb nyitásnak lehetünk tanúi, ami különös megelégedéssel tölt el bennünket.
A Kasper bíborossal folytatott tanácskozás is rendkívül időszerű volt az ökumenikus párbeszédet illetően. Mint ismeretes, szeptemberben kerül sor a nagy ökumenikus találkozóra, Nagyszebenben, (németül Hermannstadt) Romániában, a két szervezet, a CCEE és a KEK - a nem katolikus keresztény egyházak konferenciája szervezésében. Egy idő óta az ortodoxia is hangoztatja a közvetlen megbeszélések szükségességét a katolikusokkal, főleg olyan témák kérdésében, amelyek érintik az alapvető értékek területét Európában. És ezt a javaslatot, ezt a szükségletet, a Pápa és a Szentszék szándékai szerint CCEE pozitív módon fogadja el, mivel a mi hivatásunk az, hogy párbeszédet folytassunk illetve azt megkönnyítsük az egész európai földrészen. Van lehetőség arra, hogy egy Fórumon találkozzunk például évenként, katolikusok és különféle európai ortodox egyházak, mert kevés kivétellel szinte minden autokefál ortodox egyház jelen van Európában. Európa tehát kiváltságos hely egy ilyen típusú párbeszéd számára - mondta a Vatikáni Rádióban csütörtök délben megrendezett sajtótájékoztatón Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása, a CCEE elnöke.

Ezután Josip Bozanic zágrábi bíboros érsek, a CCEE egyik elnökhelyettese vette át a szót és felsorolta, hogy keddtől kezdve milyen vatikáni dikasztérium vezetőkkel folytattak megbeszélést. Elsőnek Tarcisio Bertone vatikáni bíboros államtitkár fogadta őket, majd felkeresték a Püspöki illetve a Papi Kongregációt, a Katolikus Nevelésügyi Kongregációt, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsát, a Iuistitia et Pax Pápai Tanácsot, valamint a Világiak Pápai Tanácsát. A horvát bíboros az európai és afrikai püspökök együttműködésének témájáról számolt be. Már 2004-ben egy római szimpózium során elhatározták a két földrész főpásztorai közötti kölcsönös segítséget és egymás jobb megismerését. A következő találkozóra Ghánában kerül sor, ahol mintegy 15 európai és afrikai püspök folytat megbeszélést különféle segélyszervekkel. Olyan témákat fognak sorra venni, mint a rabszolgaság régi és új formái, amelyek ma is jelen vannak a fekete földrészen. Ezt követően Liverpoolban gyűlnek össze, majd 2010-ben ismét Róma lesz a szimpózium színhelye.









All the contents on this site are copyrighted ©.