XVI. Benedek pápa nagyheti tanítása - P.Vértesaljai László SJ kommentárja

Virágvasárnapi mise, nagycsütörtöki krizma-szentelési mise és az Eucharisztia alapításának emléke, a kolosszeumi Via Crucis, húsvéti vigília, húsvétvasárnapi Urbi et Orbi üzenet, húsvéthétfői Regina Coeli imádság, íme ez a hét alkalom jelentette a Szentatya ezévi nagyheti tanítói tevékenységének keretét.

A pápa személyében Péter tanít, az Úr első tanítványa, aki Jeruzsálemben az első beszédében a Krisztusban feltárt igazságot, annak új és eleven erejét éppen az Írásokból eredeztette. Ugyanezt teszi Benedek pápa is. Az Írás magyarázatához az Írásokhoz folyamodik, vagyis mindenekelőtt a Szentírás, az Ó- és Újszövetség egészének figyelmes olvasása adja meg egy-egy konkrét szöveg értelmezésének a kulcsát. Ebben az évben különös jelentőséget kapott a zsoltárok világa. Virágvasárnap az Úr jeruzsálemi bevonulását a pápa a 24. zsoltárral értelmezte: Jézus, Dávid Fiaként, mint igazi Salamon lépett a templom szentélyébe. A vigília liturgikus ünneplésekor pedig a feltámadás mélységes titkát éppen a 138. zsoltár ősi szavaival értelmezte: „Feltámadtam és veletek vagyok, reám tetted a kezedet…”, énekli az Egyház, mert „az Úr fölemeli a kezét és megment”.
A pápa péteri szolgálatában benne foglaltatik az apostolelődök és követőik tanítása, ezért idézi a Szentatya az elődök tanítását, a krizmaszentelési misében például Nagy Szent Gergelyét, aki azt írja: a királyi menyegzőről szóló jézusi példabeszédben - a mátéi változat szerint – a menyegzői ruha a pap miseruhája, jelképesen a szeretet öltözete. Így kell tehát a szolgáló papnak magára öltenie liturgikus öltözetét. A pápa továbbá gyakran folyamodik az egyházatyák tanításához, merítvén egyenlőképpen Kelet és Nyugat gazdag forrásaiból: Aranyszájú Szent János, Nazianszi Szent Gergely. Az egyházatyák tanításának használata nem puszta idézet, egy már meglévő gondolat alátámasztására, hanem inkább forrásként, ötletként. Igazi teológus a pápa a mindennapi tanításában is, lám, tanulva tanít. Mindegyik idézet valójában arra szolgál, hogy egy nehezen értelmezhető összefüggést az Atyák tanításával oldjon meg.

A Szentatya a nagycsütörtöki utolsó vacsora alapításának értelmezésekor merészen nyúl a Qumran-ban talált Holt-tengeri tekercsek tanúságához. Ennek a segítségével értelmezi Jézus húsvéti vacsoráját és foglal állást a kérdésben: Jézus nem fogyasztott húsvéti bárányt, mert az esszénusok közösségének szokásához hasonlóan elővételezte az ünnep megtartását.
Nem volt leölt áldozati bárány, de ezt a saját személyével helyettesítette és így adott a zsidó húsvétnak egy új tartalmat. Szokatlan vonás ez az „újítás”, pontosabban újszerű megközelítés a liturgikus pápai tanításokban. Érződik a pápa teológia jártasságából adódó biztonsága és tapasztalata, hiszen több mint húsz éven át szolgált az elődje mint a katolikus hit tisztaságának őreként.
Az imádkozó egyház liturgiája is forrás a pápa számára, eszköze a tanításnak. Emlékezzünk csak beiktatásának főpapi ruhájára: a miseruhával is tanítani akart: visszatérni a tiszta forrásokhoz és éppen ezáltal megújítani.

Irodalmi vonatkozásában a pápa Lev Tolsztoj egyik elbeszélésével kezdte egyik nagycsütörtöki beszédét. A szónok ügyessége ez, mely igyekszik megragadni és lekötni a gyülekezet figyelmét úgy, hogy az idézet alkalmat kínáljon egy mélyebb isteni igazság megismerésére.

Megszólításaiban a Szentatya személyes hangot ütött meg: így köszöntötte Virágvasárnap a 22. Ifjúsági Világtalálkozóra Rómába összegyűlt fiatalokat, a krizmaszentelési misén a fogadalmaikat megújító papságot, és a nagyszombati vigília-szertartáson a keresztelendőket.

Nagypénteken a Kolosszeum-nál vezetett keresztút végén a pápa rögtönzött szavakkal fordult a zarándokokhoz: Összekapcsolta Krisztusnak a keresztút által megidézte szenvedését és a kortársa világ összes szenvedését. Mindezt az Atyaisten nem nézi szenvtelen a maga boldogságában, mert Istennek szíve van. Mégpedig húsból való szíve van, mely képes együtt szenvedni velünk. Ez a pápa személyes vallomása.