Joseph Ratzinger – XVI. Benedek: „A názáreti Jézus” – a Szentatya személyes elmélkedése

Pénteken délután a vatikáni Szinódusi aulában került sor a Szentatya könyvének bemutatására. A sajtótájékoztatón Cristoph Schönborn bécsi bíboros érsek, Daniele Garrone a római Valdens Teológiai Fakultás professzora, valamint Massimo Cacciari professzor, a milánói Szent Rafael Egyetem esztétika tanára szólaltak fel. A bemutatót Federico Lombardi jezsuita atya, a szentszéki sajtóterem igazgatója vezette.
A Rizzoli Könyvkiadó örömmel teszi közzé a hírt – olvashatjuk a kiadó sajtóközleményében - hogy Joseph Ratzinger – XVI. Benedek könyve április 16-án, a Pápa 80. születésnapján jelenik meg az olasz könyvesboltokban. Az olasz kiadással egyidejűleg teszik közzé a kötet német és lengyel fordítását - a Herder illetve az M Könyvkiadó (Wydawnictwo M) gondozásában. Az olasz Rizzoli kiadó gondozta a 448 oldalas, Olaszországban 19 euró 50 centbe kerülő könyv egész világra kiterjedő eladási jogát. Ratzinger pápa művét – a sajtóközlemény szerint - 20 nyelvre fordítják le.
„A názáreti Jézus” egy kétkötetes mű első része, amely Krisztus nyilvános működését vizsgálja a Jordán folyóban történt megkeresztelkedésétől kezdve a színeváltozásig, vagyis addig az eseményig, amikor a három tanítvány, Péter, Jakab és János „látták, hogy (Jézus) arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig tündökölt, mint a fény”, miközben megjelent mellette Mózes és Illés.
A könyv átadja annak az egyedülálló tapasztalatnak a varázsát, amelyet a Péter utódának megválasztott kiváló teológus mondhat magáénak. A könyv egyrészt lelkipásztori jellegű: rendkívüli kommentár az evangéliumokhoz, amely bevezet bennünket a kereszténység alapelveibe, és lehetővé teszi minden olvasó számára, hogy hagyja magát megérinteni Jézus üzenete által. Másrészt a szöveg egy tanulmány, amely megőrzi azt a szigorúan tudományos formát, amely a teológus Joseph Ratzinger minden írásának és beszédének megkülönböztető jegye.
A Pápa lelkipásztori aggodalmai és végtelen teológiai tudása közösen határozzák meg a mű központi álláspontját, vagyis azt a meggyőződést, hogy Jézus Krisztus alakjának megértéséhez az Atyával való egységéből kell kiindulnunk. A komoly egzegézishez nélkülözhetetlen a történeti-kritikai módszer, amely révén széleskörű ismeretekre tehettünk szert az utóbbi időkben. Ezek alapján olyan mélységgel rekonstruáljuk Jézus alakját, amely néhány évtizeddel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Azonban csak a hit teszi számunkra lehetővé, hogy megértsük: Jézus az Isten. Ha ennek a meggyőződésnek a fényében olvassuk a szent szövegeket a történeti-kritikai módszer által felajánlott eszközökkel, akkor ezek a szövegek egy olyan utat és olyan személyiséget nyilatkoztatnak ki számunkra, amelyek méltók a hitre. Joseph Ratzinger számára a hit és a történeti kutatás nem állnak szemben egymással, hanem éppen ellenkezőleg kiegészítik egymást: az evangéliumok Jézusa a történeti Jézus - olvassuk a Rizzoli kiadó sajtóközleményében.
A Pápa a jelenre is vet egy pillantást könyvében. A Jézus megkísértéséről szóló elmélkedésekből fakad az a tanítása, amely óva inti az embereket, hogy engedjenek a világ problémáit csak anyagi szempontból megközelítő megoldások csábításának. (A marxizmus azt ígérte, hogy a sivatagot kenyérré változtatja.) A Pápa az Apostolok küldetésének tartalmáról elmélkedve jut el korunk „anonim, névtelen légköréhez”, amely arra törekszik, hogy értelmetlennek tüntesse fel hitüket a keresztények számára. A „megmérgezett” spirituális légkör, fenyegetést jelent az emberi méltóság számára. A kérdés, amely az irgalmas szamaritánus példabeszéde nyomán merül fel, vagyis hogy „Ki is valójában felebarátunk?” kiindulási pontot jelent ahhoz, hogy elmélkedjünk a gyarmatosítás felelősségén, Nyugat hibáin a Harmadik Világgal szemben, vagy az anyagi javakban bővelkedő emberek elidegenedésén – tájékoztat a Rizzoli könyvkiadó sajtóközleménye.
Ez a könyv tehát, amely a Pápa belső zarándokútja Jézus felé, pusztán első része annak a műnek, amelyet maga a Szerző szerint „hosszú belső zarándokút” előzött meg. Azt tükrözi, hogyan keresi Joseph Ratzinger az Úr arcát, és nem kíván a Magisztérium dokumentuma, lenne. „Ezért mindenki szabadon ellentmondhat nekem” – hangsúlyozza a Pápa a könyv előszavában. A mű legfőbb célja, hogy „elősegítse az olvasó Jézus Krisztussal való élő kapcsolatának növekedését”. A Pápa kifejezi azt a reményét is, hogy a mű második részében még egy fejezetet szentelhet a Jézus gyermekkoráról szóló elbeszéléseknek, illetve foglalkozhat kínszenvedése, halála és feltámadása misztériumával.
A mindenekelőtt lelkipásztori könyv egyben egy szigorú teológus műve, aki minden egyes állítását indokolja a szent szövegek és a kritikai irodalom végtelen ismeretére alapozva. A Szentatya, bár hangsúlyozza, hogy a komoly egzegézishez nélkülözhetetlen a történeti-kritikai módszer, ugyanakkor rámutat annak korlátaira is. „Jézus személyisége, ha nem Istenben gyökerezik, tovatűnő, irreális és megmagyarázhatatlan marad”. A Szerző úgy mutatja be „az evangéliumok Jézusát”, mint a valós Jézust, mint a „történelmi Jézust”, hangsúlyozva, hogy „Jézus alakja sokkal logikusabb történelmi szempontból és sokkal érthetőbb is, mint azok a róla szóló rekonstrukciók, amelyekkel az utóbbi időben szembe kellett néznünk.”
XVI. Benedek számára a bibliai szövegben fellelhetők mindazok az elemek, amelyek alapján megállapíthatjuk, hogy Jézus Krisztus történelmi személyisége ténylegesen Isten Fia, aki azért jött el a földre, hogy üdvözítse az emberiséget. A Szerző egyenként megvizsgálja ezeket az elemeket és egy lenyűgöző intellektuális kalandba vezeti be fokozatosan az olvasót – hívőt és nem hívőt egyaránt.
Az Ó- és Újszövetség között fennálló belső egység alapján és a krisztológiai hermeneutika érvelésére támaszkodva, amely Jézus Krisztusban látja az egész Biblia kulcsát, Joseph Ratzinger az evangéliumok Jézusát úgy mutatja be, mint „új Mózest”, aki beteljesíti Izrael ősi elvárásait. Ennek az új és valódi Mózesnek az a feladata, hogy Isten népét az igazi és végleges szabadság felé vezesse el. Jézus megkeresztelkedése a Jordán folyóban „a halál elfogadása az emberiség bűneiért, és a mennyből érkező hang: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik - a feltámadás elővételezése.”
Ahhoz, hogy üdvözítse az emberiséget, Jézusnak az emberi történetet a maga teljességében, a kezdetektől fogva át kell hatnia. Le kell győznie azokat a fő kísértéseket, amelyek különböző módon és formákban fenyegetik minden idők embereit. A kísértéseket engedelmességgé változtatva nyitja meg Jézus az utat Isten, az ígéret Földje, „Isten országa” felé. Jézus jelenlétén és tevékenysége révén Isten teljesen új módon lépett be a történelembe. Cselekvőként van jelen itt és most. Jézusban Isten jön felénk, aki isteni módon uralkodik, világi hatalom nélkül, olyan szeretettel, amely a végsőkig tart”.
Isten országának témáját a Pápa a Hegyi beszédre vonatkozó elmélkedésben mélyíti el. Itt világosan kitűnik, hogy Jézus az új Mózes, aki az új Tórát hozza el, vagyis beteljesíti a mózesi Tórát. A „Hegyi beszéd”, amelyben a Nyolc boldogság alkotja az új törvény sarkpontjait, egyben Jézus önarcképe is. Megmutatja, hogy ez a törvény nem pusztán egy Istennel való párbeszéd eredménye, mint Mózes esetében, hanem magában viseli azt a teljességet, amely Jézusnak az Atyához fűződő benső egységéből származik: Jézus Isten Fia, Isten Szavának megszemélyesítője. „Jézus önmagát tekinti Tórának”. „Ez az a pont, amely elvezet a kereszthez és a feltámadáshoz”.
Az Ígéret Földje, az igazi szabadság felé vezető út azt igényli, hogy kövessük Krisztust. A hívőnek bele kell illeszkednie a Fiú és az Atya szeretetközösségébe. Az ember csak így tudja maradéktalanul megvalósítani önmagát, mivel legmélyebb természete az Istennel való kapcsolat felé irányul. Ez azt jelenti, hogy életének alapvető eleme az Istennel való párbeszéd, Isten szavának meghallgatása. Ezért XVI. Benedek pápa egy egész fejezetet szentel az imának, elemezve a Miatyánkot, amit maga Jézus tanított meg nekünk.
Joseph Ratzinger mély elemzést nyújt könyvében Jézus három példabeszédéről, rámutatva üzenetének örökös időszerűségére. Külön fejezetben foglalkozik a jánosi képekkel, összefoglalva a tudományos kutatás különböző eredményeit Szent János evangelista személyére vonatkozóan. A Pápa könyvének záró fejezete azokat a címeket elemzi, amelyeket Jézus használt saját magára. Ismét világossá válik, hogy csak az Írásoknak, mint egységes egésznek az olvasata nyilatkoztathatja ki a három kifejezés jelentését: „az ember Fia”, „Fiú” és „Én vagyok”. Ez az a titokzatos név, amellyel Isten kinyilatkoztatta magát Mózesnek az égő csipkebokornál. Most ez a név arra enged következtetni, hogy Jézus ugyanaz az Isten. Mind a három címben „Jézus egyidejűleg elfedi és kinyilvánítja magáról a titkot. Mind a három kifejezés mutatja, hogy mélyen gyökerezik Istenben, Izrael Bibliájában, az Ószövetségben. Ezek a szavak azonban csak Jézusban nyerik el teljes értelmüket, mintegy várták Jézus eljövetelét”.
A könyvben a teológus mellett végig jelen van a lelkipásztor is, aki mintegy beavatja az olvasót a Jézussal való személyes barátságába. A Pápa ezért nem habozik, hogy intse a világot: ha kizárja Istent és csak a látható, és anyagi valóságba kapaszkodik, azt kockáztatja, hogy elpusztítja önmagát, miközben csak az anyagi javakat keresi önző módon, süketté válva arra a meghívásra, hogy Isten Fiává váljon a Fiúban, és ezáltal eljusson a valódi szabadságra, amely az „Ígéret földjén”, Isten országában valósul meg.