2007-03-24 16:35:53

Az európai népek ne felejtsék el a keresztény értékeket, amelyek az egységes Európa szilárd alapját alkotják – buzdította a Pápa a COMECE kongresszusának résztvevőit


A keresztény értékek legyenek a harmadik évezred Európája számára a civilizáció kovásza – mondta a Szentatya a kongresszus 500 résztvevőjének, akiket szombaton délelőtt fogadott az Apostoli Palota Kelemen termében.

Az Unió kormányai ne zárják ki a kereszténységet az európai önazonosság alapvető elemei közül – hangoztatta a Pápa. Nem lehet hiteles „közös házat” építeni Európában, ha elhanyagoljuk földrészünk népeinek önazonosságát. Mindenekelőtt történelmi, kulturális és erkölcsi szempontokról van szó, semmint földrajzi, gazdasági vagy politikai identitásról. Ha ezek az értékek megsemmisülnének, hogyan lehetne továbbra is az öreg földrész „kovász” az egész világ számára? – tette fel a kérdést a Szentatya.

Egy olyan közösség, amely nem tartja tiszteletben az ember valódi méltóságát, feledve, hogy minden ember Isten képmására lett teremtve, végül senkinek sem tesz jót. Korunk pragmatizmusa, amely látszólag kiegyensúlyozott és realista, tagadja az emberi természet sajátját, az értékek és az eszmék dimenzióját. Amikor ehhez a pragmatizmushoz laicista és relativista irányzatok kapcsolódnak, végül megtagadják a keresztényektől még azt a jogot is, hogy hitüknek megfelelően vegyenek részt a nyilvános vitákban. Az Európai Unió ebben a történelmi pillanatban ismerje el világosan egy szilárd és állandó emberi természet létezését, amely minden egyén számára közös jogok forrása. Ebben az összefüggésben meg kell védeni a lelkiismereti tiltakozáshoz való jogot, amelyhez minden esetben folyamodni kell, amikor az alapvető emberi jogokat megsértik. Egészséges egyensúlyt kell továbbá teremteni a gazdasági és szociális dimenzió között – hangsúlyozta a Szentatya, aggodalmának adva hangot a földrészt jellemző születéscsökkenés miatt.

„Demográfiai szempontból sajnos meg kell állapítanunk, hogy Európa látszólag olyan útra tért, amely elvezethet ahhoz, hogy elköszönjön a történelemtől.” A Szentatya a következő szavakkal buzdította még a COMECE kongresszusának résztvevőit: „Feladatotok, hogy hozzájáruljatok Isten segítségével egy új, realista, de nem cinikus Európa építéséhez, amely gazdag életeszményekben, amely illúzióktól mentes, és amely az evangélium örökös és éltető igazságából merít ihletet. Legyetek tehát tevékenyen jelen az európai nyilvános vitákban.”








All the contents on this site are copyrighted ©.