Krisztus az igazság, nem pedig a kor kulturális divatja – a szerdai általános pápai kihallgatás

Korunkban, amikor az etikát és a vallást megkísérlik megfosztani értelmétől, rendkívül időszerű az ókeresztény apologéták példája, akik megvédték az Evangéliumot a pogány mítoszoktól és a kor divatjaitól – hangoztatta XVI. Benedek pápa szerda délelőtti katekézisében a Szent Péter-téren összegyűlt mintegy 25 ezer hívőnek.
A Szentatya ez alkalommal az első keresztény apologéta, Szent Jusztinosz alakjához és műveihez fűzte elmélkedését. „Krisztus azt állította magáról, hogy ő az igazság, nem pedig a kor kulturális divatja” – állapította meg a Pápa. A mítoszok és divatok, amelyek egymást követik az egyes történelmi korokban, mesterséges elemekből épülnek fel, amelyeknek semmi közük sincs az Evangéliumhoz, sőt attól eltérítenek. Ez történt kétezer évvel ezelőtt is, amikor a kereszténység kezdetén, egyes írók arra kötelezték el magukat, hogy megvédjék az Evangélium alapelveit és értékeit. Ma is ez történik, mivel ugyanazokat az alapelveket és értékeket az etikai relativizmus szempontjából támadják. Ez XVI. Benedek pápa szerda délelőtti katekézisének végkövetkeztetése, amelyet Szent Jusztinosz életéből és műveiből vont le. Az ókeresztény író a palesztinai Szichemben – a mai Nablusban - született, és 165 körül halt vértanú halált Diocletianus császár uralkodása idején. Az apologeta írásainak kettős célja volt: megvédeni a születő kereszténységet a „pogányok és a zsidók súlyos vádjaitól”, valamint a hívek elé állítani a hit tartalmát közérthető nyelven.
Jusztinosz, „Dialógus a zsidó Trifonnal”- című írása első fejezeteiben leírja, hogy egy titokzatos személy, egy idős ember, akivel a tengerparton találkozik, először azt mutatja meg számára, hogy az ember képtelen mindössze saját erejéből kielégíteni az isteni utáni vágyakozását. Ezt követően az ősi prófétákat jelöli meg, mint azokat a személyeket, akikben megtalálható Isten útja és az „igazi filozófia”. Az elbeszélés Jusztinosz életének legfőbb epizódját tárja fel: az igazság keresésének hosszú filozófiai útvonala után elérkezett a keresztény hithez. Rómában iskolát alapított, ahol ingyenes oktatásban bevezette a diákokat az új vallás ismereteibe, amelyet az „igazi filozófiának” tekintett. Ebben ugyanis megtalálta az igazságot és a helyes életmódot. Ezért feljelentették és Marcus Aurelius uralma idején, 165 körül lefejezték. Jusztinosz egyébként éppen a filozófus császárnak címezte II. Apológiáját.
Mindössze a következő három mű maradt fenn az ókori szerzőtől: a két Apológia és a „Dialógus a zsidó Trifonnal” - folytatta katekézisét a Szentatya. Ezekben Szent Jusztinosz mindenekelőtt a teremtés és az üdvösség isteni művét kívánja ismertetni. Ez utóbbi, az üdvösség Jézus Krisztusban, a Logos-ban, vagyis az örök Igében teljesedik be. Minden ember, mivel értelmes teremtmény, részese ennek a Logos-nak, vagyis magában hordozza annak csíráját.
A Szentatya utalt szeretett előde, II. János Pál szavaira, miszerint Jusztinosz egyfajta „úttörője” volt a hit és a filozófiai gondolkodás pozitív találkozásának, és megtérése után is nagyra becsülte a görög filozófiát, de ugyanakkor erőteljesen és egyértelműen állította, hogy a kereszténységben találta meg az egyetlen biztos és gyümölcsöző filozófiát.
Jusztinosz alakja és művei egyaránt azt bizonyítják, hogy az ókeresztény egyház a filozófia és az ész, nem pedig a pogány vallások mellett döntött. Az őskeresztények minden kompromisszumot egyértelműen visszautasítottak a pogány vallással. Azt bálványimádásnak tartották, még akkor is, ha ezért „balgasággal”, vagy „istentagadással” vádolták őket. Jusztinosz, különösen első Apológiájában könyörtelenül bírálja a pogány vallást és mítoszait, azokat ördögi „megtévesztéseknek” nevezi az igazság útján. A filozófia viszont a kereszténységgel való találkozás kiváltságos területét jelentette.
Szent Jusztinosz tanítása szerint az Ószövetség és a görög filozófia egy-egy utat jelölnek, amelyek Krisztushoz, a Logoshoz vezetnek. Krisztus az Igazság, amely a mítoszra épülő pogány vallást elkerülhetetlenül hanyatlásra ítélte. Ez a hanyatlás mintegy logikus következménye volt annak, hogy a pogány vallás – mesterkélt rítusaival, bevett szokásaival és divatjaival – elszakadt a létezés igazságától. Jusztinosz és a többi apologéta megpecsételték a keresztény hit szilárd állásfoglalását a filozófusok Istene mellett, a pogány vallás hamis isteneivel szemben. Az igazság melletti döntés volt ez, a szokások, a divat mítoszával szemben.
Korunkban, amelyet a relativizmus jelöl meg az értékekről és a vallásról folytatott vitákban, valamint a vallásközi párbeszédben, olyan lecke ez, amelyet nem felejthetünk el – mondta katekézisében a Pápa. Végül a hívek figyelmébe ajánlotta annak a titokzatos öreg embernek az utolsó szavait, akivel Jusztinosz a tengerparton találkozik: „Imádkozz mindenekelőtt azért, hogy a világosság kapui nyíljanak meg előtted, mert senkinek sem adatott meg, hogy lásson vagy értsen, ha Isten és Krisztusa nem teszik ezt lehetővé számára.”
A Szentatya, miután szokásához híven röviden a nagy világnyelveken is összefoglalta katekézisét, az ad limina látogatásukat végző szardíniai püspökökhöz fordult. Emlékeztette őket arra, hogy a közelmúltban megjelent Apostoli Buzdításában az Eucharisztia értékére hívta fel minden keresztény figyelmét. A főpásztorokat is arra buzdította, hogy merítsenek a lelki erőnek ebből a csodálatos forrásából, hogy hűek maradhassanak az evangéliumhoz, mindig és mindenütt tudjanak tanúskodni Isten szeretetéről.
A Pápa végül utalt rá, hogy a nemzetközi közösség szombaton, március 24-én tartja a tuberkolózis elleni küzdelem világnapját. Ez a betegség évente világszerte két millió életet olt ki, főleg a fejlődő országokban.
„Bárcsak a világnap hozzájárulna ahhoz, hogy egyre nagyobb felelősséggel gyógyítsák ezt a betegséget és egyre buzgóbb együttérzést tanúsítsanak a tuberkolózisban szenvedők iránt.” A Pápa áldását adta a TBC-s betegekre és hozzátartozóikra, miközben támogatásáról biztosította az egyházi kezdeményezéseket ezen a területen.