2007-03-17 15:45:57

XVI. Benedek pápa szavai a Lourdes-ba betegeket szállító Föderációs Mű és a Vakok Apostoli Mozgalma római zarándoklatának résztvevőihez


A Pápa a Szent Péter bazilikában köszöntötte a két zarándoklat tagjait, több, mint 1200 beteget, mozgássérültet és vakot, kísérőikkel együtt a számunkra bemutatott szentmise után. A délelőtt 10 órakor kezdődő szertartást Tarcisio Bertone bíboros, államtitkár végezte. Az OFTAL zarándoklatával az alapítás 75. évfordulójára emlékeznek, míg a MAC kezdetei 1928-ra nyúlnak vissza, amikor egy mély hitű, vak tanárnő, Maria Motta az észak-olaszországi Monzában előterjesztette a Vakok Apostoli Mozgalmának megteremtését. Az OFTAL-t szintén Olaszország északi részén, Vercelliben Alessandro Rastrelli alapította meg és a kezdeteket a buzgó pap püspökké szentelésének évétől, 1932-től számolják.

A Szentatya beszédében emlékeztetett arra, hogy a két társulat sokban különbözik ugyan egymástól, de nagyon sok a közös vonás is bennük. A MAC és az OFTAL az evangéliumra alapozó testvéri sorsközösség vállalásról tesz tanúságot, pontosabban arról, hogy nehézségekkel küzdő személyek, betegek és vakok teljes értékűen be tudnak kapcsolódni az egyházi közösség életébe és építői tudnak lenni a szeretet civilizációjának. Mindkét társulat a közös hiten és a sérültséget leküzdő keresztény barátságon keresztül arról ad tanúbizonyságot, hogy a feltámadt Krisztus a reménység hordozója a világ számára. A Szentatya beszédében ezután felidézte a két alapító Rastrelli atya és Maria Motta világi hölgy személyes élettapasztalatát. Rastrelli atya egy baleset után zarándokolt el Lourdes-ba és ez a személyes élmény különösen érzékennyé tette a Szeplőtelen Szűz Anya üzenete iránt. A vakon született Maria Mottát a betegség nem akadályozta meg abban, hogy megvalósítsa hivatását, sőt a Szentlélek sugallatára a világtalanok apostolává vált és egyfajta spirtuális hálót hozott létre számukra.
Ez elterjedt egész Olaszországban és a Vakok Apostoli Mozgalmaként megkapta a hivatalos jóváhagyást is a ma már Boldog XXIII. János pápától. Ebben a mozgalomban vakok és nem vakok egyaránt elsajátítják a kölcsönösség és sorsközösségvállalás életstílusát és elkötelezik magukat arra, hogy részt vesznek az egyház apostoli küldetésében. Mindkét társulat saját kegyelmi adományaival gazdagítja az egyházat.

„Ti, kedves barátaim, akik az OFTAL képviselői vagytok – a betegeket szállító zarándoklatok tanúságtételét nyújtjátok…a lélek helyeire zarándokoltok: Lourdes-ba, a Szentföldre, Loretóba és Fatimába – mondta a Szentatya. És Ti, kedves barátaim, akik a MAC társulathoz tartoztok, tipikus tapasztatot képviseltek, azt, hogy a vakok és a nem vakok egymás mellett haladhatnak … és arról tesztek tanúságot, hogy a keresztény szeretet képessé tesz benneteket a betegség korlátainak leküzdésére és a különbözőség pozitív módon történő megélésére.” A Szentatya ezekkel a gondolatokkal zárta beszédét: „Kedves testvérek, az egyháznak szüksége van rátok, arra, hogy hűséggel és teljes szívvel válaszoljatok az Úr akaratára. Hasonlóképpen a polgári társadalomnak is szüksége van az általatok képviselt sajátságos ajándékokra, amelyek Isten Országának jelei….A Pápa végül Szent Péter és Mária hitének kegyelmét kérte mindannyiuk számára, imáiról biztosította őket és szeretettel megáldotta az OFTAL és a MAC zarándoklatának résztvevőit.








All the contents on this site are copyrighted ©.