XVI. Benedek pápa katekézise a szerda délelőtti általános kihallgatáson

Szerdán délelőtt, az általános kihallgatás során XVI. Benedek pápa folytatta katekézisét a születő egyház kiemelkedő személyiségeiről. Utalt rá, hogy az előző alkalommal I. Kelemen pápáról, Szent Péter harmadik utódáról szólt. Most Szent Ignácról tartotta elmélkedését, aki 70-től 107-ig, vértanúsága időpontjáig volt Antiochia harmadik püspöke. Abban az időben Róma, Alexandria és Antiochia volt a római birodalom három nagy metropolisza. A niceai zsinat három „primátust” említ: Rómáét, amelyben bizonyos értelemben részt vesz a másik kettő, Alexandria és Antiochia is. Ez utóbbi a mai Törökország területén fekszik. Az Apostolok cselekedeteiből tudjuk, hogy itt virágzó keresztény közösség élt, amelynek első püspöke Péter apostol volt.
Caesareai Euszébiosz, a negyedik század történésze egész fejezetet szentel Ignác leveleinek. „Szíriából Ignácot Rómába küldték, hogy a vadállatok elé vessék táplálékul, Krisztusról tett tanúsága miatt” – írja. Ignácnak a vértanúság felé vezető úton első állomása Szmirna volt, ahol Szent János tanítványa, Polikárp volt a püspök. Itt Ignác négy levelet írt, mégpedig az efezusi, a magnéziai, a tralleszi és a római egyházhoz, majd Troászból újabb két levelet írt, a filadelfiai illetve a szmirnai egyházakhoz. Ezek szövegét olvasva érezzük, mennyire friss volt a hite annak a nemzedéknek, amely még ismerte az Apostolokat. Ezekből a levelekből továbbá egy szent égő szeretete sugárzik. Végül Ignác Troászból Rómába érkezett, ahol a Flaviusok amfiteátrumában, a Kolosszeumban fenevadak eledeleként szenvedett vértanúságot.
Egyetlen egyházatya sem fejezte ki Ignáchoz hasonló intenzitással a Krisztussal való egység és a Krisztusban való élet utáni vágyat – folytatta katekézisét a Pápa. Ignácban lényegében két lelki irányzat egyesült: Pálé, aki a Krisztussal való egyesülés, és Jánosé, aki a Krisztusban való élet felé irányult teljes lényével. Ez a két irányzat Krisztus követésében, a Krisztushoz való hasonulásban találkozik. Ignác arra kéri a római keresztényeket, hogy ne akadályozzák meg vértanúságát, mivel türelmetlenül vár arra, hogy mielőbb Jézus Krisztushoz csatlakozzon. „Engedjétek, hogy Istenem szenvedésének utánzója legyek” – írja a rómaiakhoz.
Ignác leküzdhetetlen vágya a Krisztussal való egység iránt mintegy megalapozza az „egység misztikáját”. Ő maga a filadelfiakhoz intézett levelében írja: „Én saját dolgomat végeztem, mint egyesülésre rendeltetett ember”. Számára az egység mindenekelőtt Isten kiváltsága, aki abszolút egységben egy, a Szentháromság három személyében. Ignác gyakran ismétli, hogy az egység csak Istenben található meg tiszta és eredeti állapotában. Az egység, amelyet a keresztényeknek a földön meg kell valósítaniuk, nem más, mint utánzás, amelynek a lehető legjobban meg kell közelítenie az isteni archetípust, ősformát. Arra buzdítja a szmirnaiakat, hogy a püspök nélkül ne tegyenek semmi olyat, ami az egyházzal kapcsolatos, majd Szent Polikárpnak megvallja: „Áldozat vagyok én azokért, akik alávetik magukat a püspöknek, a presbytereknek és diakonusoknak. Velük együtt legyen részem Istenben. Együtt fáradozzatok, fussatok együtt, szenvedjetek együtt, nyugodjatok le együtt, keljetek fel együtt, mint Isten sáfárai, házanépe és szolgái…Maradjon meg keresztségetek fegyvernek, hitetek sisak, szeretetetek dárda, kitartástok teljes harci felszerelésetek..”
Ignác leveleiben állandó dialektikát fedezhetünk fel a keresztény élet két szempontja, vagyis az egyházi közösség hierarchikus felépítése és a minden Krisztus hívőt egymáshoz kapcsoló alapvető egység között. Ebből következik, hogy az egyes szerepeket nem lehet egymással szembeállítani. Nyilvánvaló a püspökök, papok, diakónusok sajátságos felelőssége a közösség építésében. A szeretetre és egységre való felhívás elsősorban rájuk vonatkozik. A magnésziaiakhoz írt levélben olvassuk: „egy legyen az egybegyűltek imádsága, egy legyen könyörgése, szelleme, egy a reménye a szeretetben, a szeplőtelen örömben, mely Jézus Krisztus, akinél jobb nincsen”.
Ignác az első a keresztény irodalomban, aki az egyháznak a „katolikus” – azaz „egyetemes” jelzőt tulajdonítja. „Ahol Jézus Krisztus van, ott van a katolikus (egyetemes) egyház”. Éppen a katolikus egyház egységének szolgálatában a római keresztény közösség egyfajta primátust gyakorol a szeretetben: „..a rómaiak területén elöljáró egyház”…”mely Istenhez méltó, dicséretes, …a szeretet vezetője”.
Ignác tehát valóban az „egység doktora”: Isten egysége és Krisztus egysége, az egyház egysége és a hívek egysége – ezt hirdeti tanításában. Ignác „realizmusa” arra szólítja fel a híveket tegnap és ma, hogy folyamatos szintézisben valósítsuk meg a Krisztushoz való hasonulást, és az egyház iránti odaadást. El kell tehát jutni arra, hogy megvalósítsuk az összhangot az egyház belső szeretetközössége és az evangélium hirdetésének missziója között – mondta a Szentatya, majd a következő szavakkal fejezte be szerda délelőtti katekézisét: „Azért fohászkodom az Úrhoz, hogy adja meg „az egységnek ezt a kegyelmét”. Abban a meggyőződésben, hogy elöl járok az egész egyház szeretetében, most ugyanazzal a jókívánsággal fordulok felétek, amellyel Ignác trallésziekhez írt levelét zárja: „Osztatlan szívvel, egy emberként szeressétek egymást (is). Lelkem nemcsak most áldozat értetek, de akkor is, amikor Istenhez jutok. …Krisztusban ti is feddhetetlennek bizonyuljatok.” Imádkozzunk, hogy az Úr segítsen bennünket ennek az egységnek az elérésében, és abban, hogy feddhetetlennek bizonyuljunk, mert a szeretet az, amely megtisztítja a lelkeket.”