Az egészség lélektana - P. Szentmártoni Mihály jezsuita pszichológus sorozatának 4. része

Folytatjuk Páter Szentmártoni Mihály, jezsuita pszichológus, a Pápai Gergely Egyetem professzorának sorozatát az egészségről. Mihály atya múltkori előadásában az egészség lelkiségéről beszélt. Mostani előadásának témája az egészség lélektana. Mit jelent tulajdonképpen ez a fogalom?

P. Szentmártoni: Mai eszmefuttatásainkat is, akárcsak a múltkorit, egy anekdotával kezdeném. Megkérdezi valaki a Jóistent, mi az, amit a legkevésbé ért az embereknél. Mire az Isten: „Nem értem, hogy miért törik magukat azért, hogy sok pénzt szerezzenek és ezért még egészségüket is feláldozzák. Később viszont mindezt a rengeteg pénzt arra költik, hogy visszaszerezzék egészségüket.”
Ez az anekdota jól érzékelteti a mai ember ambivalens, megosztott magatartását az egészséggel szemben. Egyrészt szinte betegesen aggódik egészségért, másrészt egészségtelen életet folytat, különösen az étkezés terén, de ide tartozik a dohányzás, a mértéktelen alkoholfogyasztás, stb.
Az egészség lélektana az embernek az egészséggel szembeni állásfoglalásait tanulmányozza. A különféle állásfoglalások megosztódnak az egészség kultusza és az egészség kultúrája között.

Kérdés: Mikor egészségről beszélünk, akkor elsősorban inkább a testre, semmint az érzelmekre gondolunk. Hogyan látja a lélektan ezt a kérdést?

P. Szentmártoni: Az egészség lélektani dimenziója valójában az egészséggel elfoglalt álláspontunk, ami viszont szorosan kapcsolódik ahhoz, ahogyan a testet tekintjük. Mario Bizzotti, a Római Camillianum filozófia tanára egy megkülönböztetésből indul ki elemzéseiben: létezik a valós test és a képzelt test és ez a kettő gyakran nem fedi egymást. Ilyen értelemben lehet módosítani a régi latin mondást, hogy „mens sana in corpore sano“ ily módon: „corpus sanum in mente sana“. Magyarul: egészséges lélek az egészséges testben helyett „egészséges test az egészséges lélekben“. Miért fontos ez a megkülönböztetés? Azért, mert a testről gondolkozhatunk úgy, mint alanyról, vagyis mint saját magunkról („a testem én vagyok“), de úgy is, mint tárgyról („van testem“). Ez utóbbit lehet nem szeretni, és ekkor kezdődnek a nehézségek. Az imagináris, képzelt test mindig eszményi (gondoljunk csak eszményképeinkre: csodaszép színésznők, izmos, egészséges fiatal sportolók, stb.). Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ideális testtel rendelkező ember szükségszerűen egészséges. Az ideális test hóbortja ma két új betegséget szült: az anorexiát és a bulimiát, mind a kettő a táplálkozással kapcsolatban. Az első az étel elutasítását, a másik a kényszerevést jelenti.
 
Kérdés: Ma az orvostudomány nagy lendülettel halad előre, szinte napról napra olvasunk vagy hallunk új felfedezésekről, gyógyszerekről, elképesztő sebészeti beavatkozásokról. Mennyire megnyugtató az orvostudománynak ez a nagy térhódítása?

P. Szentmártoni: Az egészséggel foglalkozó tanulmányok sorában elkerülhetetlen útmutatót jelent Ivan Illich filozófus, író és teológus könyve: „Nemesi medica. L'appropriazione della salute“ (Az orvostudomány Nemezise. Az egészség kisajátítása). Jóllehet a könyv harminc évvel ezelőtt íródott, ma is megőrizte jelentőségét. A szerző alaptézise az, hogy amikor nagy társadalmi szolgálatok intézményesednek és meghaladnak egy bizonyos kritikus határt, akkor pontosan annak válnak a legnagyobb akadályává, amit szolgálni akartak, és amiért fizetik őket. Az ipari társadalomnak ez a tragikus abszurduma és kontraproduktivitása a görög mitológiai Nemesis istennőjének modern változata. Nemesis istennő ugyanis az igazságosztó istennő volt, de amikor mindenütt igazságot akart szolgáltatni, akkor ez lassanként bosszúvá vált és ezáltal pontosan azokat semmisítette meg, akiken segíteni akart.
Valami hasonló történt a modern egészségszolgáltatással, ill. orvostudománnyal is. A mai egészségügyi szolgáltatás hatalmas iparrá fejlődött, és mint ilyen veszélyezteti pontosan azt, amit szolgálni hivatott: az emberek egészségét. Illich ezt az elfajulást „iatrogenezisnek“ nevezi és egy újfajta epidémiáról, járványról beszél. A „iatrogenezis“ a görög „iatros“ = orvos szóból, ill. genezis, azaz eredet szóból származik, amit magyarul úgy adnánk vissza, mint orvosok által előidézet kóros állapot. Klinikai szinten az orvostudomány káros hatása megmutatkozik a méreg drága, de ugyanakkor gyakran hatástalan műtétekben. Társadalmi szinten viszont a modern orvostudomány azzal károsítja meg az embereket, hogy megsemmisíti ellenálló képességüket azáltal, hogy mindenre, még a boldogtalanságra is gyógyszert kínál. Kulturális szinten viszont lefokozza az élettel való megbirkózás autonómiáját, mivel megsemmisíti az embereknek azon képességét, hogy szembenézzenek a rosszal, a rokkantsággal, a szorongással, végül pedig a halállal.

Kérdés: Ma szinte minden orvosi felügyelet alá került. Valamikor a megfázás egyáltalán nem volt betegség, ma virágzó ipara van a különféle influenza ellenes és azt megelőző gyógyszereknek, ill. oltásoknak. Valamikor a babák otthon születtek és normális esetekben egy szülőnő asszisztenciája elég volt. Ma a terhes asszonyt kórházba szállítják, orvosok és más szakemberek veszik körül. Valaki csípősen megjegyezte, hogy szegény modern asszonyok már szülni sem tudnak! A pedagógusok pedig figyelmeztetnek arra, hogy a szülés ilyennemű kisajátítása a szülést a terhességet a betegségek közé sorolja, és sok kislány rettegve gondol arra, hogy micsoda borzalmas dolog lehet a szülés.

P. Szentmártoni:Íme még néhány fogalom Illich könyvéből, amelyek rámutatnak a mai orvostudomány túltengéseire: „a modern orvostudomány epidémiája“ (járványa), „az orvostudomány hatékonyságának illúziója“, „fölösleges orvosi intervenciók“ (a modern orvostudomány sokszor nem a beteg érdekében végez drága műtéteket, hanem kísérletezés szempontjából), „károk, amelyeket az orvosok okoznak“, stb.
Hasonló irányban marasztalja el a modern orvostudományt Anna Bergmann is, a Frankfurti Egyetem docense, amikor felhívja az orvostudomány képviselőit, hogy dolgozzanak ki egy új képet saját magukról, azaz dolgozzanak ki egy olyan orvostudományt, amely az embert nemcsak testként tekinti, hanem egyedi teljességében. Az egészségügy humanizálásáért száll síkra Carrasco De Paula is, aki hangsúlyozza, hogy az orvosi tevékenység célja a beteg java, ami azt jelenti, hogy nemcsak a testről van szó, hanem az egész emberről.
Nemcsak az orvostudomány terrorizálja az egészséget, hanem a lélektan is. Egyre több jel mutat arra, hogy egy olyan betegségelmélet kezd kialakulni, amely elhanyagolja az ember biológiai valóságát olyannyira, hogy a legtöbb betegséget lélektani okokra vezet vissza. E nézet következtében igen veszélyes lelki állapot alakulhat ki súlyos betegségek esetében, mint pl. rákos megbetegedésnél, amiért végül is magát a beteget teszik felelőssé: egyrészt a betegség kialakulásáért, másrészt a gyógykezelés pozitív kimeneteléért. Többé-kevésbé világosan a tudtára adják, hogy betegségének oka abban keresendő, hogy nem volt képes pozitív módon megoldani a stresszeket, hogy nem táplálkozott egészségesen, hogy nem járt rendszeresen orvosi ellenőrzésre, stb.
Ez a magyarázat elkerülhetetlenül a szorongás tehetetlen állapotát szüli a betegben, valamint felfokozott bűntudatot. Ezzel szemben azt kell mondanunk, hogy a psziché és a test között állandó dialógus áll ugyan fenn, de ez mégsem jelenti azt, hogy minden betegségnek pszichikai okai vannak. A psziché nem mindenható, nem képes ellenőrizni minden fizikai és biológiai törvényszerűséget. Más szóval, nem minden betegség pszichikai, még kevésbé „lelki“ eredetű, amint ezt egyes olyan könyvből ki lehetne olvasni, amelyek lelki gyógyítással foglalkoznak.

Kérdés: Az egészség kérdése kétségtelenül foglalkoztatja majd a jövő emberét is. Merre mutatnak a jövőre vonatkozó előrejelzések?

P. Szentmártoni: A jövőre vonatkozó előrelátások az egészséghez való pozitív viszonyulás jegyében jelentkeznek. Mindenekelőtt meg kell említenünk, hogy egyre több emberben tudatosul az egészségért való felelősség. Átlapozva az idevonatkozó szakirodalmat, felfigyeltem néhány érdekes új fogalomra, amelyek arra utalnak, hogy egy új mentalitás van kialakulóban. Íme, néhány ilyen új fogalom: „public health literacy“, amit magyarul talán úgy fordíthatnánk, mint „közegészségügyi egészségi írástudás-t“.
Lényegében arra utal, hogy sok ember nem elégszik meg a gyakran érthetetlen, bonyolult orvosi diagnózisokkal, hanem igyekszenek maguk is tanulmányozni a betegség okát, tüneteit, kezelési folyamatát, stb.
Másik új fogalom a „lifestyle desease“, azaz az életstílusból, életmódból fakadó megbetegedések, szakmai deformációk, mint pl. a hosszú üléstől vagy állástól bekövetkezett rendellenességek; ma egyre többet figyeljük, milyen káros hatással lehet a szemünkre a számítógép képernyőjének hosszantartó nézése, stb.
Új fogalom a „health education“ is, vagyis az „egészségre való nevelés“, ami egyes országokban már kötelező iskolai tantárgy. Végül egy kissé bonyolult fogalom: „health information-seeking on Internet“, azaz az egészségre vonatkozó információk felkutatása az Interneten, majd ezen információk kölcsönös kicserélése. Mindez arra utal, hogy az egészségnek egy új kultúrája van kialakulóban.
Az egészség kérdése mindig is foglalkoztatta az embereket, de mindeddig nem találtunk kielégítő választ rá: mit is jelent egészségesnek lenni? Az egészség nem valamiféle objektív, független valóság, amelyet laboratóriumban tanulmányozni lehet, hanem mindig az egész embert kell szem előtt tartanunk. Elméleti szinten a kérdés visszautal a teológiára, a filozófiára valamint a pszichológiai antropológiára és három kérdésre kér tőlük választ: ki az ember – a válasz a teológiára tartozik; mi az ember – a válasz a filozófiára tartozik; milyen az ember – a válasz a lélektanra tartozik.
Gyakorlati szinten viszont, amikor az egészséget tanulmányozzuk akkor a tisztán orvosi szempontok mellett az egészség meghatározásához számításba kell venni a személy szubjektív világát is, de nem szabad elhanyagolni a lelki dimenziót sem, amely a betegséget és az egészséget az üdvösségtörténet távlatába állítja. Csak a mennyországban következik majd be a „teljes jólét állapota“, amikor is mindnyájan maradéktalanul egészségesek leszünk.