A "Római Szerződések" történelmi háttere - Marcello Palumbo olasz újságíró ismertetője

50 évvel ezelőtt, 1957. március 25-én írták alá az olasz fővárosban az ún. „Római szerződéseket”, amelyek az egységes Európa kialakulásának első lépését jelentették. Az évforduló megünneplésére már hónapok óta nagy a készülődés, mind politikai, mind egyházi téren. Mint már jeleztük, az Európai Unió Püspöki Bizottsága nemzetközi konferenciát tart Rómában március 23 és 25 között, amelyen ismertetik a földrész kialakulását meghatározó értékekről, a Bölcsek Tanácsa által kidolgozott dokumentumot.
Marcello Palumbo olasz újságíró, aki tudósítóként jelen volt a Római szerződések aláírásánál, most műsorunk számára röviden összefoglalja, milyen történelmi körülmények között jöhetett létre az Uniót megalapozó esemény.

Marcello Palumbo, olasz újságíró 1920-ban született Nápolyban, jogi diplomáját Rómában szerezte. 1938 óta foglalkozik újságírással. 1945-ben, lengyel- és németországi lágerekből hazatérve először parlamenti szerkesztőként, majd különleges tudósítóként tevékenykedik, jelen van a születendő új Európa minden lényeges eseményén, így személyesen megismerheti a földrész egységét megálmodó és kezdeményező, Európa atyjainak tekintett politikusokat, mint Alcide De Gasperi, Robert Schumann, Konrad Adenauer. 1949-ben a független olasz sajtó egyetlen képviselője, aki jelen van a Rajk per tárgyalásain. Újságírói pályájának nagy részét az egységesülő Európának szentelte, amelyről számos tanulmánya, kötete tanúskodik. 1961-ben egyik kezdeményezője az Európai Újságírók Szövetsége (AJE) megalapításának. 1985-ben elnyerte az európai újságírás díját, a közelmúltban pedig az olasz Sajtószövetség érdemrendjével tüntették ki 60 éves újságírói tevékenységéért.

Az ún. „Kis Európa”, a jelenlegi Unió alapja tipikusan háború utáni időkben született. A légkört a nemzetközi rend helyreállításának a vágya jellemezte, vagyis az, hogy az egykori szemben álló felek között megvalósuljon a béke, hogy újratermeljék a háború által elpusztított gazdasági javakat, hogy fejlesszék a lakosság életkörülményeit. A XX. század, az előző évszázadokhoz képest abban különbözött, hogy már első felében két, egymáshoz szorosan kapcsolódó világháborút élt meg. Az első világháborút követően a békeszerződések nem hozták meg a kívánt stabilitást, hanem még inkább növelték a konfliktusokat, nyugaton fasiszta, keleten kommunista diktatúra került hatalomra. A század második felét a hidegháború jellemezte, amely az Egyesült Államok támogatását élvező nyugati demokráciák és a kelet-európai országokat leigázó szovjet imperializmus között dúlt. 1950-ben az ún. Monnet-Schumann terv, (amely Jean Monnet francia közgazdász és Robert Schumann, későbbi külügyminiszter nevét viseli) a szén és acéltermelés piacának egységesítését javasolta és kilátásba helyezte annak egy európai hatóság általi ellenőrzését. A demokratikus országok erőinek egyesítésére azért is szükség volt, hogy ellensúlyozzák a Szovjetunió terjeszkedési politikáját, amelyet a Jaltai egyezmény is lehetővé tett. A Római szerződések aláírásával 1957-ben megszületik az Európai Gazdasági Közösség és az Euratom.

Erre azután a két esemény után kerül sor, amely az 1956-os év utolsó hónapjaiban következik be, azaz, miután Nasszer államosítja a szuezi csatornát, és miután végbemegy a véres szovjet elnyomásba torkolló magyar forradalom tragédiája.