2007-02-26 17:48:35

XVI. Benedek pápa vasárnapi Úrangyala imádsága


XVI. Benedek pápa vasárnap délben a hagyománynak megfelelően dolgozószobája ablakából imádkozta el az Úrangyala imádságot a Szent Péter téren összegyűlt több ezer hívővel.
A Mária imádság előtt mondott beszédében a Pápa utalt Nagyböjti üzenetére, amely János evangéliumának egy idézetével kezdődik: „Föltekintenek arra, akit keresztül szúrtak.” A kedvenc tanítvány Máriával és más asszonyokkal együtt jelen volt a Kálvária-dombon és szemtanúja volt, amikor a katona lándzsáját Jézus oldalába szúrta, amelyből vér és víz folyt ki. A névtelen római katona tette mélyen bevésődött az apostol szemébe és szívébe, amelyre utal evangéliumában. Az évszázadok során hány és hány megtérés következett be annak a szeretet üzenetnek köszönhetően, amelyet az kap meg, aki tekintetét a keresztre feszített Jézusra emeli – hangsúlyozta a Szentatya.
Jézus oldalára szögezett tekintettel lépjünk hát be a nagyböjti időszakba – figyelmeztetett a Pápa. A „Deus caritas” est k. enciklikában ki akartam emelni – folytatta – hogy csak a kereszten értünk meghalt Jézusra emelt tekintettel lehet megismerni és szemlélni ezt az alapvető igazságot: „Az Isten szeretet”. Ebből az igazságból kiindulva találja meg a keresztény ember életének és szeretetének útját. A hit szemével tekintve a keresztre tudjuk igazán megérteni mi is a bűn, milyen tragikus lehet súlya és ugyanakkor milyen mérhetetlen az Úr megbocsátásának és irgalmasságának ereje. A nagyböjt idején ne fosszuk meg szívünket a mély emberség és a magasztos lelkiség e misztériumától. Amikor Krisztusra tekintünk, érezzük, hogy Ő is ránk tekint. Ő, akit mi is átszúrtunk bűneinkkel nem fárad bele, hogy elárassza a világot az irgalmas szeretet kifogyhatatlan folyamával. Bárcsak megértené az emberiség, hogy csak egyedül ebből a forrásból lehetséges olyan lelki energiát meríteni, amely nélkülözhetetlen a béke és a boldogság építéséhez, amelyet minden ember szüntelenül keres.
Kérjük Szűz Máriát, akinek lelkét szúrták át Fia keresztje tövében, hogy adja meg nekünk a szilárd hit ajándékát. A nagyböjti úton vezessen és segítsen bennünket abban, hogy hátrahagyjunk mindent, ami eltérít Krisztus üdvözítő szavának meghallgatásától.
Beszéde végén a Pápa Szűz Mária oltalmába ajánlotta a vasárnap kezdődő vatikáni lelkigyakorlatot, amelyen a Római Kúria munkatársaival együtt a Szentatya is részt vesz. Majd XVI. Benedek pápa azt kérte a hívektől, hogy kísérjék el imáikkal, valamint imáiról biztosította őket a lelkigyakorlat csöndjében.
Az Úrangyala elimádkozása után a Szentatya franciául, angolul, németül, spanyolul, portugálul, lengyelül és olaszul köszöntötte a zarándokokat és mindenkinek lelki ajándékokban gazdag Nagyböjtöt kívánt, majd áldását adta a hívekre.







All the contents on this site are copyrighted ©.