2007-02-22 16:23:29

Március 23 és 25 között Rómában tartja kongresszusát az Európai Unió püspöki konferenciáinak bizottsága


A COMECE február 21-én közleményben tájékoztatott a római találkozóról, melynek témája: „Értékek és távlatok a holnap Európája számára”. A kongresszusra, amelyre a Római Szerződés 50. évfordulója alkalmából kerül sor, mintegy 400 résztvevőt várnak a földrész minden országából. Célja, hogy a keresztények azonosítsák és megerősítsék azokat az értékeket, amelyek az európai tervet kezdettől fogva éltették és amelyeket ma meg kell újítani ahhoz, hogy az Európai Unió válaszolhasson állampolgárai elvárásaira. A kongresszus végén a résztvevők „Római üzenetet” terjesztenek az állam- és kormányfők elé, akik március 25-én Berlinben gyűlnek össze.

Az eseményen az EU 23 püspöki konferenciájának küldöttei, a katolikus mozgalmak és szerzetesi közösségek képviselői vesznek részt. Felszólalnak továbbá vezető európai politikusok, mint az olasz kormányfő, az ír államelnök, a német belügyminiszter. A Szentszéket Dominique Mamberti érsek, a vatikáni államközi kapcsolatok titkára képviseli. A többi keresztény egyház nevében az Európai Egyházak Konferenciája, a KEK elnöke, Jean-Arnold de Clermont tiszteletes, illetve Emmanuel metropolita, a franciaországi ökumenikus pátriárkátus szent szinódusának tagja szólal fel. A kongresszus a Bölcsek Bizottsága jelentésének ismertetésével kezdődik, amelyet a COMECE szeptemberben dolgozott ki „Az értékek Európája” címmel. Itt emlékeztetünk rá, hogy a Bölcsek Bizottságának magyar tagja Szájer József EU képviselő. A COMECE kongresszusa XVI. Benedek pápa Úrangyala imádságával március 25-én ér véget a Szent Péter téren.








All the contents on this site are copyrighted ©.