2007-02-14 17:52:56

Véget ért a Zarándoklatok Római Művének XV. Olasz országos kongresszusa


A Zarándoklatok Római Műve a római vikariátus intézményes tevékenysége, a Szentszék szerve, amely önálló jogi személy, és sajátos lelkipásztori szolgálatot fejt ki a turisták, zarándokok körében. Mottójaként II. János Pál pápa 1980. október 17-én mondott szavait választotta: „A zarándoklatok, mielőtt megvalósulnak, közben, és utána is az egyház katekézisének sajátos pillanatává válnak”.

A február 11 és 14 között megrendezett kongresszus mintegy 600 résztvevője, közöttük az Európai zarándokutak számos külföldi képviselője is, nagy érdeklődéssel követte hétfőn, Rino Fisichella, római segédpüspök, a Lateráni Pápai Egyetem rektorának előadását. A főpásztor megfontolásai különösen időszerűek most, amikor földrészünk az egységesülési folyamat kezdetét jelentő Római Szerződés 50. évfordulójának megünneplésére készül.

Európa kereszténynek született, és csak olyan mértékben őrizheti meg saját eszmeiségét, amilyen mértékben keresztény marad – mondta a Lateráni Egyetem rektora. Mindenki számára világos az a válság, amelyet jelenleg földrészünk átél. Az egyéni jogot kívánják a természeti törvénnyel szemben érvényre juttatni, figyelmen kívül hagyva az élet társadalmi dimenzióját. Ennek a válságállapotnak az elsődleges következménye korunk emberének magánya. A család válsága pedig olyan modellek számára nyit utat, amelyek elpusztítanak minden társadalmi kapcsolatot. A férfi és nő közötti monogám házasság alapjait aláásó kísérletek is részét képezik annak a tervnek, amely idegen a természettől, a kultúrától és egyetlen célja az ember megsemmisítése – mondta beszédében Fisichella római segédpüspök.

Az egyházra ezért különösen nagy felelősség hárul ebben a pillanatban. Ma szinte az egyetlen, aki felemeli szavát ennek az esztelen pusztításnak a megállításáért. Fontos, hogy az egyház olyan elmélkedésre serkentsen, amely az értelemre támaszkodva megvilágít sok nem hívőt is, akik ráébredtek, hogy milyen súlyos veszélyek fenyegetik a nyugati világot. Európának szüksége van arra, hogy még higgyen magában, visszatérve hagyományaihoz. Ha a hívek elveszítik a hagyomány értelme és súlya iránti érzéküket, fennáll annak a visszafordíthatatlan veszélye, hogy az új Európát törékeny, pusztán gazdasági érdekekre építik. Európa csak akkor válik valóban a különböző nyelveket beszélő és különféle hagyományokkal rendelkező népek közös hazájává, ha ismét felfedezi anyanyelvét, a kereszténységet, amelyből megújult lendülettel fordulhat a béke és az emberi fejlődés új évszaka felé – mondta az olasz országos teólógiai-lelkipásztori kongresszuson Rino Fisichella római segédpüspök, a Lateráni Pápai Egyetem rektora.








All the contents on this site are copyrighted ©.