2007-02-12 12:10:19

A portugál püspökök állásfoglalása az abortuszról tartott népszavazással kapcsolatban


A népszavazást azért hirdették meg az abortusz liberalizálásáról, mert a portugál törvények ezt csak nemi erőszak, az anya egészsége illetve élete megőrzésének érdekében, és a magzat fejlődési rendellenessége esetén engedik meg. Azokat a nőket, akik a felsorolt eseteken kívül terhesség megszakítást hajtanak végre, három, a magzatelhajtást végző orvost pedig nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják. Ezzel szemben az új törvény lehetővé tenné, hogy a nők kérésére a terhesség tizedik hetéig büntetlenül lehessen abortálni. A törvény módosítását a portugál parlament a népszavazás eredményétől tette függővé. A portugál püspöki kar az elmúlt év októberében egy jegyzékben ismertette az abortusszal kapcsolatos álláspontját, melynek főbb pontjait az alábbiakban foglaljuk össze.
A portugál püspökök megerősítik az egyetemes egyház tanítását az emberi életről, ami olyan „abszolút érték”, amit a fogantatás pillanatától minden körülmény között védeni és támogatni kell. A katolikus hívők számára „a művi terhesség megszakítás, még ha a törvények meg is engedik, súlyos bűn, mivel az isteni törvény ötödik parancsának a megszegését jelenti.” A „Ne ölj!” parancsa a természetjog követelményét és az egyetemes erkölcs alapvető elemét fejezi ki. Egy olyan kérdésben, ami az élet tiszteletének egyetemes értékeit érinti, a püspökök arra buzdítják a katolikusokat, hogy nemmel szavazzanak, hangsúlyozza a dokumentum.
Érveiket öt pontban foglalják össze a portugál főpásztorok. Az első pontban leszögezik, hogy a magzatban jelen van az emberi lény a maga teljes adottságaival és lehetőségeivel, melyek majd életfolyamata során fognak kibontakozni és megvalósulni. Az abortusz tehát egy emberi lény ellen irányuló igazságtalan erőszak, amit nem lehet etikailag igazolni.
A második pont az illegálisan, titokban végzett abortusz kérdésére tér ki. Bár ennek a társadalmi drámának a súlyával a püspökök is tisztában vannak, mégsem tartják megfelelő megoldásnak az abortusz legalizálását, hanem inkább az anyaság nehézségeivel küszködő nők megsegítését és a jelenséghez kapcsolódó bűntettek leküzdését tűzik ki célul.
A harmadik pont megállapítja, hogy a népszavazáson az „igen” győzelmével a terhesség megszakítás „legális liberalizálása” valósulna meg, melynek következtében mindenki kérhetné a nem kívánt terhesség megszakítását közkórházakban is.
A negyedik pont hangsúlyozza, hogy az abortuszhoz a nőknek sincs joguk, mivel senkinek, még az anyának sincs joguk arról dönteni, hogy egy emberi lény élhet-e vagy sem.
Végül az ötödik pontban a portugál püspökök megállapítják, hogy az abortusz nem politikai kérdés, hanem az alapvető emberi jogokat érinti. Az élet tisztelete az etika fő alapja és a törvények feladata, hogy előmozdítsák az élet gyakorlatban megvalósuló tiszteletét. Amennyiben elfogadják a törvényt, ez a jog eltorzulását eredményezné, hiszen ismét az a helyzet állna elő, hogy az ami törvényes, etikailag elfogadhatatlan.







All the contents on this site are copyrighted ©.