„Az emberi élet, a család és a házasság nem kevésbé fontos témák, mint a béke” – hangsúlyozza
az olasz főpásztorok közleménye
Az Olasz Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa január 22. és 25. között tartotta szokásos
téli ülését, a konferencia római székházában. A Tanács az ülés végén megfogalmazott
zárónyilatkozatot kedden délben a Vatikáni Rádió Marconi termében ismertette sajtótájékoztató
keretében. Giuseppe Betori püspök, az Olasz Püspöki Konferencia főtitkára megerősítette,
hogy nincs semmiféle kompromisszumnak helye az azonos neműek élettársi törvényének
elfogadására vonatkozóan. A főpásztor elismerését fejezte ki Giorgio Napolitano köztársasági
elnök szavait illetően, aki hétfőn az egyházi és a politikai állásfoglalás közötti
összhang megteremtésére buzdított. A közleményben az olasz főpásztorok mindenekelőtt
megemlékeznek azokról a hithirdetőkről, akik még napjainkban is életük feláldozásával
koronázzák meg missziós szolgálatukat. Közéjük tartozik Andrea Santoro és Bruno Baldacci
papok, valamint Leonella Sgorbati szerzetesnő. A megbeszélések során a következő napirendi
pontok szerepeltek: az olasz főpásztorok 57. közgyűlésének fő témája, az egyház missziós
jellege, továbbá a tavaly Veronában megrendezett negyedik országos egyházi találkozó,
amelyet XVI. Benedek pápa is megtisztelt részvételével, a fiatalok országos zarándoklata
Loretoba, amelyre idén augusztus 29. és szeptember 2. között kerül sor, és amelynek
csúcspontja lesz a Szentatyával való találkozás. A püspökök megállapodtak abban is,
hogy a 25. Országos Eucharisztikus Kongresszus székhelye Ancona városa lesz. Az
olasz püspökök az Állandó Tanács téli ülésének zárónyilatkozatában hálájukat fejezik
ki XVI. Benedek pápának azért az erőteljes üzenetért, amellyel a veronai összejövetelen
az olasz részegyházat Krisztus arcának szemlélésére szólította fel. Elismeréssel adóznak
a Szentatyának azért, hogy alázattal és bátran, bátor apostoli lendülettel hajtotta
végre törökországi misszióját. A kereszténység és az iszlám közötti kapcsolatokat
új vonásokkal gazdagította, elmélyítette a párbeszédet I. Bartolomaiosz ökumenikus
pátriárkával és támaszt nyújtott az országban jelen lévő katolikus közösségnek. Az
olasz püspökök, összhangban XVI. Benedek pápa tanításával, hangsúlyozzák, hogy az
emberi élet, a család és a házasság nem kevésbé fontos témák, mint a béke, az erőszakmentesség,
és az igazságosság, mivel egyetlen etikai fogalom részét alkotják. Az összetett
nemzetközi helyzetre és Európára vonatkozóan a főpásztorok utalnak Románia és Bulgária
EU csatlakozására. Kifejezik reményüket, hogy az illetékesek olyan normákat határoznak
meg, amelyek biztosítják egyre több, egymástól kulturális, történelmi és gazdasági
szempontból annyira eltérő ország tényleges és harmonikus integrációját. Az olasz
püspökök aggodalommal tekintenek az iraki tragédiára, illetve Afganisztán nehéz helyzetére,
valamint közelségüket fejezik ki a libanoni népnek. Szolidárisak továbbá a szentföldi
és közel-keleti katolikusokkal. Követve XVI. Benedek példáját, aki Karácsony közeledtével
annak a reményének adott hangot, hogy elzarándokolhat a Szentföldre, az olasz főpásztorok
is megerősítették elkötelezettségüket a térségben élő közösségekkel. Továbbra is előmozdítják
a szent helyekre irányuló zarándoklatokat, azzal a meggyőződéssel, hogy a Közel-Kelet
térségének békéjét és biztonságát csak a palesztin nép és Izrael kölcsönös elismerésével
lehet megvalósítani. Az afrikai földrészt illetően a szomáliai válságot, valamint
Darfur tragédiáját és a nigériai gerillaharcokat emelték ki. Végül Ázsiával kapcsolatban
az olasz püspökök aggodalmuknak adtak hangot az észak-koreai atomkísérletek miatt.