2007-01-17 15:48:11

Általános pápai kihallgatás Remete Szent Antal liturgikus ünnepén


Mintegy hatezer hívő részvételével tartotta meg XVI. Benedek pápa január 17-én délelőtt a szerdai általános kihallgatást. A VI. Pál-teremben összegyűlt zarándokoknak ezúttal a Szentatya a keresztény egységhétről fejtette ki gondolatait.
Katekézise felolvasása után a Pápa köszöntötte a bejelentett zarándokcsoportokat. Anyanyelvükön szólt a horvát zarándokokhoz is, akik a tábori püspökség képviselői, illetve az Ivo Sanader horvát kormányfő által vezetett állami küldöttséggel és különböző szervezetek tagjaival érkeztek Rómába a Horvát Köztársaság nemzetközi elismerésének 15. évfordulójára. "Az Istenhez való hűség és a közjó gondozása által fejezzék ki hálájukat azért, hogy évszázados szabadság- és függetlenség iránti vágyuk beteljesedett" - bátorította a Szentatya a horvátokat, majd Isten áldásáért fohászkodott az egész ország számára.
Olasz nyelvű köszöntésében a Szentatya elsőként a campaniai püspöki konferencia tagjaihoz fordult, akik a napokban végzik ad limina-látogatásukat a Vatikánban. Majd üdvözölte az Olasz Köztársaság protokoll főosztályának munkatársait, akiknek köszönetet mondott jelenlétükért és arra buzdította őket, hogy megújult lelkülettel folytassák nagy diplomáciai érzéket igénylő feladatukat, amelyen keresztül a világ minden tájáról érkező kiemelkedő személyiségekkel találkoznak. A Szentatya mély elismerésének adott hangot azért az állandó és szívélyes együttműködésért, amelyet a Szentszék illetékes szerveivel folytattak, különösen is abban az időszakban, amely a szeretett II. János Pál pápa temetése és XVI. Benedek pápa péteri szolgálatának megkezdése között eltelt.
A fiatalokhoz, a betegekhez és az ifjú házasokhoz intézett szavaiban a Szentatya Remete Szent Antal liturgikus ünnepére emlékeztetett. A szerzetesség atyja, aki a lelki élet tanítómestere és a keresztény élet kiemelkedő példája volt, segítse a fiatalokat Krisztus feltétlen követésében. Támogassa a betegeket a csüggedés és a megpróbáltatás pillanataiban, és ösztönözze az ifjú házasokat arra, hogy ne hanyagolják el az imádságot a mindennapi életben.







All the contents on this site are copyrighted ©.