2007-01-11 17:14:14

"Isten végtelenül, feltétel nélkül, kiválasztóan szeret bennünket" - Török Csaba atya elmélkedése az évk. 2. vasárnapra


RealAudioMP3 Urunk megkeresztelkedésének ünnepével elhagytuk a karácsonyi ünnepkört, s visszatértünk az évközi idő első szakaszába, amely Hamvazószerdáig tart. Az első evangéliumi perikópa, amely – mondhatni immár zöld liturgikus színben – felhangzik, a kánai menyegzőt és Jézus első csodáját beszéli el. Ez nem véletlen, hiszen az évközi idő egyfelől Vízkeresztet követi, amikor ez a csoda is az ünnep körébe, mondandójához tartozik, bár ott mégsem emlékeztünk meg róla, hisz az evangélium a bölcsek látogatásáról szólt; másfelől pedig az évközi időben Jézus nyilvános életét és tanítását követhetjük nyomon, amelynek nyitánya megkeresztelkedése s a kánai csoda, amely után többé már nem térhetett vissza Názáret csöndjébe, névtelenségébe, munkás nyugalmába, hétköznapjaiba.
Annak, hogy Jézus első csodája egy menyegzőn, lakodalomban történik, mély jelentése van. Olvasva az Ószövetség lapjait, megannyiszor találkozunk a frigy képével, amely a vőlegény (vagyis Isten) és a menyasszony, a kiszemelt kedves (vagyis Izrael) között köttetik. A szeretet feltétlenségének, a kiválasztás egyetlenségének, a szövetség felbonthatatlanságának jele ez. Így értjük meg igazán, hogy Izrael pogányságra hajlása, emberi-politikai-vallási hűtlensége nem azért főbenjáró bűn, mert írott törvényeket szeg meg ezáltal a nép, hanem azért, mert az Isten tökéletes szeretetét utasítja vissza. Ezért jelenik meg a választott nép a prófétai iratokban úgy, mint a házasságtörő, hűtlen asszony, akit azonban továbbra is szeret párja, és kész őt visszafogadni. Mindehhez társul még az, hogy a hűtlenség által szépségét is elveszíti a jegyes – hiszen minden gyönyörűsége abból fakadt, hogy Isten szerette őt. Mondhatni a szeretet ékesítette fel és szépítette meg őt olyannyira, hogy a legszebbé lett a föld összes nemzete közül. Ettől a szeretettől elfordulva önmagát is elveszíti Izrael, arca eltorzul, alakja megroppan, gyönyörűsége elpusztul. De visszatérve, megtörve és mégis újból szeretetre képesen meglelheti önmagát.
Ezért válik a lakodalom, a menyegző a prófétai iratokban a messiási idők egyfajta jelképes leírásává. A visszatérés, a szeretet újbóli helyreállása, az új és örök szövetség újból megköttetik Isten és a nép között. Ezért szólítja meg a próféta szavával az Úr a következőképpen az egész népet jelentő szent Várost, Siont: „Mert amint a vőlegény feleségül veszi a leányt, úgy fog frigyre lépni veled, aki téged felépít, és amint a vőlegény örül a menyasszonynak, úgy leli örömét benned Istened.
Tudjuk jól az evangéliumokban, hogy ez az ószövetségi gondolat meghatározta Jézus tanítását is. Az esküvő, a lakodalom képe megannyiszor felbukkan, gondoljuk akár csak a balga és okos szüzekre vagy éppenséggel a király példabeszédére, aki a lakodalomra mindent előkészített, de a meghívottak vonakodnak elmenni, azon részt venni. A visszatérés, az egymásra találás, a szeretet ünnepe a lakodalom, amely Istent egybefűzi a megújult választott néppel, az Egyházzal. Szent Pál joggal nevezi hát Krisztust a vőlegénynek s az Egyházat a mátkának, jegyesnek, hiszen ez az elgondolás Jézus tanításával teljes összhangban áll.
Mindazonáltal azt látnunk kell, hogy az Újszövetség mégsem beszél férjről és feleségről, Krisztust és népét a jegyesség állapotában mutatja. Ennek az az oka, hogy a frigy, a szeretetközösség még nem teljes, az ember még úton van afelé az állapot felé, amikor Isten tökéletes szeretetére válaszul teljes lényét adhatja. A jegyesség útját járjuk a beteljesülésig.
Így szemlélve a kánai menyegzőt, talán már egyre világosabban megértjük, miért pont lakodalmi sokaság adja színterét Jézus első csodájának – hiszen ő épp az eljegyzést, az örök frigyre való meghívást jött hirdetni, lehetővé tenni Isten és új népe között a Megváltás által. Ebben a szövegkörnyezetben a bor elfogyása különösen is drámai, hiszen ez a frigy beteljesedésének, a lakodalmi örömnek egyfajta veszélyeztetettsége, a kudarc, mondhatni egy bukás lehetősége. Mert hát milyen lakodalom az, ahol a megjegyzések, a lelombozódás, az elégedetlenség megmérgezi a szeretet beteljesülésének felhőtlenségét? Jézus a vizet borrá változtatva menti meg a lakodalmat. A bort pedig majd vérévé változtatva menti meg Isten és az emberiség összekapcsolódását a szeretetközösségben, a communioban.
A férfi-nő szeretet, a jegyesség és a lakodalom így válik hitbeli üzenet közvetítőjévé, amely kifejezi úgy Krisztus és az Egyház, mint Isten és az egyes ember, a lélek kapcsolatát, amely oly gyönyörűen visszhangzik a keresztény irodalom misztikus műveiben. Nem véletlenül írja XVI. Benedek pápa Deus caritas est kezdetű enciklikájában: „A kizárólagos és végleges szereteten nyugvó házasság képe lesz annak a kapcsolatnak, mely Istent a népéhez fűzi, és fordítva: a mód, ahogyan Isten szeret, az emberi szeretet mércéje lesz. Az erosz és a házasság Bibliában látható szoros kapcsolatának alig van párhuzama a Biblián kívüli irodalomban.” (DC 11)
Ezt a titkot hirdeti Kánában a megváltó, a szeretetnek ezzel a misztériumával lép nyilvános működése elején az emberek körébe. Visszaadja nekünk elvesztett méltóságunkat, megérteti velünk, hogy szépségünk, gazdagságunk, egész lényünk forrása ez: Isten végtelenül, feltétel nélkül, kiválasztóan szeret bennünket. S ha van is, ami veszélyezteti ezt a közösséget, mint Kánában a fogyó bor veszélyeztette a lakodalom örömét, teljességét, úgy már azt is tudjuk, hogy van, aki segítségünkre siet.







All the contents on this site are copyrighted ©.