Hitünk legyen Máriáéhoz hasonló: tiszta, hiteles, alázatos, ugyanakkor bátor, reménnyel és lelkesedésssel teli - mondta a hálaadó vesperáson a Szentatya

A Szentatya homíliájában köszöntötte a megjelent bíborosokat, püspököket, szerzeteseket és szerzetesnőket, az Istennek szentelt személyeket és a világi híveket, majd Walter Veltroni római polgármestert és a polgári méltóságokat. December 31-ének estéjén két különböző szempont keresztezi egymást: az egyik a polgári év végéhez kapcsolódik, a másik pedig Szűz Mária, Isten Anyjának liturgikus ünnepe, amely lezárja Szent Karácsony nyolcadát. Az első esemény mindenkit érint, a második pedig sajátosan a hívek ünnepe. A két esemény összefonódása sajátos jelleget kölcsönöz ennek a szertartásnak, amelynek különleges spirituális légköre elmélkedésre ösztönöz – mondta a Pápa.
Az első, rendkívül szuggesztív téma az idő dimenziójához kapcsolódik. Minden naptári év utolsó óráiban tanúi lehetünk olyan világi „rítusok” megismétlődésének, amelyeket a jelenlegi környezetben, elsősorban a szórakozás jelöl meg. Ezt gyakran a valóságtól való menekülésként élik meg, mintha el akarnák űzni az élet negatív szempontjait. Mennyire másként kell azonban viselkednie a keresztény közösségnek! – folytatta elmélkedését a Szentatya. Az egyház arra kapott meghívást, hogy ezekben az órákban Szűz Mária érzéseit élje át. Vele együtt szegezze tekintetét a Gyermek Jézusra, aki az új Nap az emberiség látóhatárán. Fénye nyújtson vigaszt a keresztényeknek, akik törekedjenek arra, hogy Jézus elé vigyék az örömet és a reményt, a gyászt és a szorongást, mely a mai emberekben, főként a szegényekben és a szenvedőkben él".
Az „idő” dimenziójának tehát két különböző értékelésről van tehát szó: az egyik mennyiségi, a másik minőségi. Egyrészt jelen van a napciklus, saját ritmusával, másrészt pedig jelen van az, amit Szent Pál az „idők teljességének” nevez, vagyis a világegyetem és az emberi nem történelmének kicsúcsosodó pillanata, amikor Isten Fia a világra született. Az ígéretek ideje beteljesedett és amikor Mária terhességével elérkezett végéhez, „a föld megadta gyümölcsét” – a zsoltár szavai szerint – mondta homíliájában XVI. Benedek pápa. A Messiás eljövetele, amelyet a próféták megjövendöltek, az egész történelem minőségileg legfontosabb eseménye, amelynek megadja legvégső és teljes értelmét. Ezt, kétezer évvel ez után az esemény után, mi is a posteriori leszögezhetjük, miután megismertük Jézus egész történetét, haláláig és feltámadásáig. Egyidejűleg vagyunk tanúi dicsőségének és alázatának, eljövetele hatalmas értékének és annak a végtelen tiszteletnek, amelyet Isten mutat irányunkba, és történelmünk iránt. Isten nem felülről töltötte be az időt, hanem „belülről”, kis maggá válva, hogy elvezesse az emberiséget teljes érettségéig. Istennek ez a módszere azt tette szükségessé, hogy hosszú idő teljen el Ábrahámtól Jézus Krisztusig, és hogy a Messiás eljövetele után a történelemnek ne legyen vége, hanem tovább folytatódjon, látszólag ugyanúgy, mint azelőtt, a valóságban azonban, most már Isten látogatása után, az Úr második és végleges eljövetele, az idők végezete felé irányulva. Mindennek valóságos jelképe, mondhatnánk szentsége, Mária Anyasága, amely egyidejűleg emberi és isteni esemény.
Szent Pál a Galatákhoz írt levelében megállapítja: „Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született”. Ebben a mondatban tömören benne foglaltatik az alapvető igazság Jézusról, mint isteni Személyről, aki teljesen magára vette emberi természetünket. Ő Isten Fia, Istentől származik, és ugyanakkor egy asszony, Mária fia. Istentől van, és Máriától van. Ezért Jézus Anyját Isten Anyjának kell hívnunk. Ez a cím, ami görögül Theotókos, valószínűleg az egyiptomi Alexandria környékén tűnik fel először, ahol a harmadik évszázad első felében élt Origenész, egzegéta, és fontos egyházi író, egyházatya.
A Theotókos dogmáját azonban csak két évszázaddal később, 431-ben határozták meg az efezusi zsinaton, abban a városban, ahová egy hónappal ezelőtt elzarándokolhattam, törökországi apostoli utazásom során – mondta a Szentatya, majd így folytatta:
„Visszagondolva erre a felejthetetlen látogatásomra, gyermeki hálámat fejezem ki Isten Szent Anyjának, azért a különleges oltalmáért, amelyben azokban a kegyelemmel teli napokban részesített”.
Theotókos, Isten Anyja: minden alkalommal, amikor az Üdvözlégy Mária imát mondjuk, ezzel a névvel fordulunk a Szűzanyához, azért könyörögve, hogy imádkkozzon „értünk, bűnösökért”. Az év végén, szükségét érezzük, hogy különösen fohászkodjunk Szűz Mária anyai közbenjárásáért Róma városáért, Olaszországért, Európáért és az egész világért. A Megtestesült Irgalmasság Anyja oltalmába ajánljuk mindenekelőtt azokat a helyzeteket, amelyekben csak az Úr hozhat békét, vigaszt és igazságosságot. Miközben véget ér 2006 és már hajnalodik a 2007-es év, kérjük Isten Anyjától, hogy eszközölje ki számunkra az érett hit ajándékát, amely hasonlít Mária hitéhez: tiszta, hiteles, alázatos és ugyanakkor bátor, tele van reménnyel és az Isten országa iránti lelkesedéssel. Olyan hit az övé, amely mentes minden fatalizmustól, és örömteli engedelmességben együttműködik az isteni akarattal, annak az abszolút bizonyosságnak a tudatában, hogy Isten nem akar mást, mint szeretetet és életet, mindig és mindenki számára – mondta végül homíliájában az év végi hálaadó vesperáson XVI. Benedek pápa.

A vesperás szertartása után a Szentatya néhány percre imába mélyedt a Szent Péter-téren felállított betlehem előtt. A hatalmas fenyőfa lábainál a Pápa letérdelt és imára kulcsolt kézzel lerótta tiszteletét az Urunk születésére emlékező jászolnál, amelyet aztán közelebbről is megtekintett.