2006-12-30 16:04:28

Románia a megfelelő pillanatban lép be az Európai Unióba - mondta a Vatikáni Rádiónak Ioan Robu érsek, a romániai püspöki konferencia alelnöke


"Mi, romániai püspökök természetesen örülünk, hogy országunk január elsején belép az Európai Unióba. Meggyőződésünk, hogy integrációs folyamatunk nem zárul le január elsejével, hanem növekvő intenzitással folytatódik ez után, a számunkra történelmi jelentőségű nap után is - mondta Robu érsek. Elmélyíteni a más eu-s államokkal való kapcsolatokat, egy értékközösség élő és tevékeny tagjának érezni magunkat, mindez nem valósulhat meg egyetlen nap alatt - tette hozzá a főpásztor, aki szerint a romániai lakosság nagy része jobb gazdasági jövőt vár az új évtől, de ez persze nem fog olyan gyorsan bekövetkezni.
Az ortodox és a katolikus egyház a Romániában jelen lévő más vallásokkal együtt nem rejti véka alá megdöbbenését amiatt, hogy az európai alkotmány nem tesz említést a földrész keresztény gyökereiről. A bukaresti érsek személyes meggyőződésének adott hangot, hogy országa a megfelelő pillanatban lép be az Európai Unióba, amikor az saját identitását keresi. Ekként Románia hozzájárulhat az európai terv megvalósításához, és az európai lélek kirajzolásához egyaránt. Január elsején a romániai templomok harangjai hosszas zúgással üdvözlik az eseményt. A harangok hangját pedig a hívek imája kíséri majd egy derűs, békés és jómódú holnapért Európában.







All the contents on this site are copyrighted ©.