2006-12-25 18:45:01

„Ma született az Üdvözítő Dávid városában. Ő a Messiás és az Úr - XVI. Benedek pápa homíliája az éjféli szentmisén


A szent Éjszakán az angyalok ezt hirdették a pásztoroknak és most az Egyház is így szól hozzánk: „Ma született ez Üdvözítő … Ez a jele: kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve.” Semmi csodálatos, semmi különleges, semmi nagyszerű nincs ebben a pásztorokhoz intézett szavakban. Ez a gyermek ugyanolyan, mint bármilyen más csecsemő, szüksége van édesanyja gondoskodására. Isten jele e gyermekkel kapcsolatban az, hogy szegénységben, istállóban született, igazi bölcsője sincs, hanem jászolban fekszik. A pásztorok csak a szívükön keresztül látják meg ebben a gyermekben, hogy valóra vált Izajás jövendölése: „Egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk s az ő vállára kerül az uralom.” Isten Angyala minket is arra hív, hogy szívünkkel nézzük a jászolban fekvő gyermeket.
Isten jele az egyszerűség, Isten jele a gyermek, Isten jele az, hogy kicsinnyé lesz számunkra. Ő így uralkodik. Gyámoltalan gyermekként jön közénk, mint akinek szüksége van a mi segítségünkre. Nem akar fölénk kerekedni erejével, nem akarja, hogy féljünk nagyságától. Semmi mást nem kér tőlünk csak szeretetet, hogy ezen keresztül tanuljunk meg belépni az ő érzelmeibe, gondolataiba és akaratába. Hogy megtanuljunk vele élni és vele együtt gyakorolni a lemondás alázatát, amely lényegi része a szeretetnek. Az egyházatyák görög nyelvre fordítva az Ószövetséget rátaláltak Izajás próféta egy szavára, amelyet Pál is idéz annak jelölésére, hogy Isten új útjait már az Ószövetség is megjövendölte. „Isten megrövidítette Igéjét.” Az Atyák ezt kettős értelemben magyarázták: maga a Fiú az Ige, a Logosz és az örök Ige kicsinnyé lett, annyira kicsinnyé, hogy elég volt számára a jászol. Gyermekké lett, hogy így az Ige felfoghatóvá váljon számunkra. Isten így tanít meg bennünket arra, hogy szeressük a kicsinyeket, a gyöngéket és tiszteljük a gyermekeket. A betlehemi gyermek irányítsa tekintetünket minden olyan gyermekre, aki szenved, akivel visszaéltek, akik megszületett és aki nem jöhetett a világra. Tekintsünk azokra a gyermekekre is, akiket elvittek katonának és bevezették őket az erőszak világába, a kolduló gyermekekre, a nyomorgó és éhező gyermekekre és azokra, akiket senki sem szeret. A betlehemi gyermek ezekben a gyermekekben kérdőre von bennünket. Ezen az éjszakán imádkozzunk azért, hogy Isten szeretetének ragyogása cirógassa meg mindezeket a gyermekeket. Magunk számára pedig kérjük Isten segítségét, hogy megtehessük a magunk kötelességét azért, hogy a gyermekek méltóságát tiszteljék, hogy mindenki számára felragyogjon a szeretet világossága, mert az embereknek erre van inkább szükségük ahhoz, hogy élni tudjanak, semmint az anyagi dolgokra.
Isten megrövidítette Igéjét. Az egyházatyák ebben a mondatban egy második értelmet is felfedeztek. Istennek a Szentírásban jelenlévő Igéje az idők folyamán hosszúvá vált. Hosszú és bonyolult lett és nemcsak az egyszerű és írástudatlan emberek számára, hanem még a művelt írástudók számára is, akik belebonyolódtak a részletekbe és szinte már nem voltak képesek arra, hogy közös nevezőre jussanak. Jézus röviddé tette a szavát és mindazt amit a törvény és a próféták tanítanak a következőkben foglalta össze: „Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből….Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”Az egész hit összefoglalható a szeretetnek ebben az egyetlen kifejezésében, amely magába foglalja Istent és az embereket. De hogyan szerethetnénk Istent, ha elménk nem képes felfogni, ha csak távolról sejtjük meg Őt, és ugyanakkor a világ ellentmondásai elfátyolozzák látásunkat? Ezen a ponton találkozik az a két mód, amelyben Isten lerövidítette Igéjét. Ő most már nincs távol, nem ismeretlen, szívünk már képes őt elérni, hiszen gyermekké lett számunkra és eloszlatott minden kétséget. Testvérünkké lett és így visszaállította az emberben saját képmását is. Isten ajándékká lett értünk, saját magát ajándékozta. A karácsony az ajándékozás ünnepévé vált és ezzel az önmagát ajándékozó Isten példáját követjük. A sok kapott karácsonyi ajándék között ne feledkezzünk meg az igazi ajándékról: arról, hogy valamit önmagunkból is ajándékozzunk. Ajándékozzunk a rendelkezésünkre álló időből és Isten számára is biztosítunk időt. Mert így majd megszűnik a rohanás, megszületik szívünkben az öröm és valóban tudunk majd ünnepelni. Ne csak azoknak készítsünk ajándékot, akik minket megajándékoznak, hanem azoknak is, akik senkitől sem kapnak ajándékot és nem tudnák viszonozni ajándékainkat. Ezt tette Isten maga is, amikor meghívott bennünket a menyegzői lakomára. Végül íme egy harmadik jelentése annak, hogy Isten Igéje röviddé, kicsinnyé vált. Izajás szavai nyomán az egyházatyák arra következtettek, hogy a betlehemi jászol közelében volt egy ökör és egy szamár is, hiszen ők az istálló igazi lakói. Az embernek ahhoz, hogy élni tudjon szüksége van kenyérre, a föld és saját munkája gyümölcseire, de szüksége van lelki táplálékra is, arra, hogy értelmet adjon életének. Így az egyházatyáknál az állatok jászla az oltár jelképévé vált, amelyre a Kenyeret helyezik, aki maga Krisztus, lelkünk igazi tápláléka. Ismét azt látjuk, hogy mennyire kicsinnyé lett és az ostya alázatos színében, egy darabka kenyérben ajándékozza önmagát. Imádkozzunk az Úrhoz, hogy ezen az éjszakán a pásztorok egyszerűségében szemléljük a jászolt és töltsön el bennünket is a pásztorok öröme. Imádkozzunk, hogy adja meg nekünk is József alázatát és hitét, amellyel Máriának a Szentlélektől fogant gyermekét szemlélte. Imádkozzunk, hogy adja meg annak a szeretetnek az ajándékát, amellyel Mária nézte a gyermeket. Imádkozzunk, hogy minket is beragyogjon az a fény, amelyet a pásztorok láttak és hogy az egész világon beteljesedjen az, amit az angyalok énekeltek azon az éjszakán: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek.”







All the contents on this site are copyrighted ©.