A Szentatya karácsonyi katekézise a szerdai általános kihallgatáson

„Az Úr közel van, jöjjetek, imádjuk őt” – Ádvent utolsó napjaiban a liturgia ezzel a fohásszal hív bennünket arra, hogy mintegy lábujjhegyen közelítsünk a betlehemi istállóhoz, ahol rendkívüli esemény következett be, amely megváltoztatta a történelem folyását: megszületett a Megváltó – kezdte katekézisét XVI. Benedek pápa a szerda délelőtti általános kihallgatáson. Karácsony éjjel ismét megállunk majd a jászol előtt, hogy csodálattal szemléljük a „Megtestesült Igét”. Az öröm és a hála érzései, mint minden évben, ismét megújulnak szívünkben, miközben hallgatjuk a karácsonyi dallamokat, amelyek olyan sok nyelven ugyanarról a csodáról énekelnek. A világegyetem Teremtője eljött szeretetből, hogy az emberek között lakozzék. Szent Pál a Filippiekhez írt levelében megállapítja, hogy Krisztus, „isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amihez föltétlenül ragaszkodjék, inkább szolgai alakot öltve kifosztotta önmagát és hasonló lett az emberekhez: külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember.” Emberi formában jelent meg, megalázva önmagát – teszi hozzá az Apostol. Szent Karácsony ünnepén ismét átéljük a kegyelemnek és irgalmasságnak ezt a magasztos misztériumát.
Szent Pál a Galatákhoz írt levelében tanítja: „Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, s a törvény alattvalója lett. Ki kellett ugyanis váltania a törvény alá rendelteket, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük.” A választott nép már évszázadok óta várta a Messiást, de úgy képzelte el, mint egy hatalmas és győzedelmes hadvezért, aki megszabadítja övéit az idegen elnyomás alól. Az Üdvözítő azonban csöndben és a legnagyobb szegénységben született meg. Úgy jött el, mint a fény, amely minden embert megvilágít – jegyzi meg János evangelista, „de övéi nem fogadták be”. Az Apostol azonban hozzáteszi: „Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten fiaivá legyenek”. A megígért fény megvilágosította azoknak a szívét, akik kitartottak az éber és tevékeny várakozásban.
Az ádventi liturgia arra buzdít bennünket is, hogy józanok és éberek legyünk, hogy ne nehezedjünk el a bűntől és a világ dolgaival való túlzott törődéstől. Csak virrasztva és imádkozva ismerhetjük fel és fogadhatjuk be Krisztus Karácsonyának ragyogását.
Korunk emberisége várja-e még az Üdvözítőt? – tette fel a kérdést katekézisében a Szentatya. Az az érzésünk, hogy sokan úgy tekintenek Istenre, mint aki idegen saját érdekeiktől. Látszólag nincs szükségük Rá, úgy élnek, mintha nem létezne, sőt, ami még ennél is rosszabb, mintha Isten „akadályozná”, hogy megvalósítsák önmagukat. A hívők között is vannak egyesek, akik engednek az ígéretes délibáboknak és hagyják, hogy eltántorítsák őket félrevezető tanítások, amelyek csalárdul, lerövidített utakat kínálnak fel a boldogság eléréséhez. Ellentmondások, szorongások és drámák közepette, vagy talán éppen ezeknek köszönhetően, napjaink emberisége keresi az Üdvözítőt és várja, olykor nem is tudatosan, Krisztus eljövetelét, aki az ember és minden ember egyedüli, valódi Megváltója. Hamis próféták továbbra is felkínálják az „olcsó” üdvösséget, amely végül égető kiábrándultságot okoz. A keresztények feladata, hogy életükkel tanúságot téve, terjesszék Karácsony igazságát, amelyet Krisztus hoz el minden jóakaratú ember számára. A jászol szegénységéből megszületve, Jézus eljön, hogy mindenkinek felkínálja azt az örömet és békét, amelyek választ tudnak adni az emberi lélek elvárásaira – folytatta katekézisében a Szentatya, majd feltette a kérdést:
„Hogyan készüljünk fel, hogy megnyissuk szívünket az érkező Úrnak?” Ebben az ádventi időszakban a keresztények alapvető jellemzője továbbra is az éber és imádságos várakozás lelki magatartása. Ez az a viselkedés, amely az akkor főszereplőket is jellemezte: Zakariást és Erzsébetet, a pásztorokat, a napkeleti királyokat, az egyszerű és alázatos embereket. Mindenekelőtt Mária és József várakozását. Ők ketten, mindenkinél jobban megélték személyükben az izgalommal teli várakozást a Gyermekért, akinek meg kellett születnie. Nem nehéz elképzelni, hogy hogyan töltötték az utolsó napok várakozását, hogy az újszülöttet mielőbb karjaik közé szoríthassák. Kövessük példájukat, mondta a Pápa, majd idézett Szent Maxim, torinói püspök buzdításából: „Miközben az Úr Karácsonyának befogadására készülünk, öltsünk magunkra tiszta, folt nélküli ruhát. A lélek öltözetéről szólók, nem a testéről. Ne selyemből készült ruhákat, hanem szent tetteket öltsünk magunkra. A pompás öltözetek beboríthatják testünket, de nem díszítik fel lelkiismeretünket.”
Amikor megszületik a kis Jézus, ne találjon bennünket felkészületlenül, akik csak az otthon feldíszítésén fáradoznak. Készítsünk inkább lelkünkben és családunkban méltó lakhelyet számára, ahol hittel és szeretettel fogadjuk be őt. Segítsen bennünket Szűz Mária és Szent József, hogy Karácsony Misztériumát megújult csodálattal és megbékélő lélekkel éljük meg – mondta katekézise végén a Szentatya, szent és boldog Karácsonyt kívánva a jelenlévőknek, hozzátartozóiknak, külön megemlítve azokat, akik nehézséggel küszködnek, akik testükben és lelkükben szenvednek.