Szerda délelőtti katekézisében Szentatya bemutatta Pál apostol két munkatársa, Timóteus és Titusz alakját

XVI. Benedek pápa ezen a szerdai általános kihallgatáson is folytatta Krisztus tanítványainak és apostolainak bemutatását. Korábban már hosszabban beszélt Pál apostolról, ezúttal az ő két leghívebb munkatársa, Timóteus és Titusz alakját mutatta be. Pál a hagyományosan neki tulajdonított levelek közül kettőt Timóteusnak, egyet pedig Titusznak címzett. Timóteus görög név, amely azt jelenti, hogy „az, aki tiszteli Istent”. Lukács az Apostolok Cselekedeteiben hatszor említi meg a nevét, míg Pál leveleiben 17 alkalommal szól róla, ami arra utal, hogy Pál nagy becsben tartotta Őt. Úgy tekintett rá, mint egyfajta alter ego-jára, akinek rendkívül fontos megbízatásokat adott. Timóteus Lisztrában született (200 kilométer távolságra Tarzusztól) zsidó anyától és pogány apától. Mivel vegyes házasságból született és más okok miatt is arra lehet következtetni, hogy a család nem volt szigorúan vallásos, ám azt is tudjuk róla, hogy már gyermekkorától ismerte az Írásokat. Amikor Pál apostol második missziós útjának kezdetén Lisztrában járt maga mellé vette Timóteust, akiről az Apostolok Cselekedetei szerint a lisztrai és az ikóneumi testvérek dicsérőleg nyilatkoztak. Timóteus Pállal és Szilással együtt áthaladt Kis-Ázsián egészen Troászig, onnan pedig Macedóniába mentek. Tudomásunk van arról is, hogy Filippiben Pál és Szilás börtönbe kerültek, ám Timóteus megmenekült. Később követte Pál apostolt Athénbe, onnan pedig a fiatal tesszalonikai egyházhoz szólt küldetése, hogy erősítse meg az ottani híveket. Amint a második Korinthusi levélből tudjuk, csatlakozott Pálhoz Korinthusban és együtt hirdette vele az evangéliumi örömhírt abban a városban. Timóteussal Efezusban találkozunk ismét, Pál harmadik missziós körútja során. Az Apostol valószínűleg innen írta levelét Filemonnak és a Filippieknek és Timóteus mindkét levélnek társszerzője. Efezusból Pál apostol Macedóniába irányította, majd pedig Korinthusba azzal a megbízatással, hogy vigye el hozzájuk levelét, amelyben az Apostol azt kéri, hogy részesítsék Timóteust jó fogadtatásban. Ismét találkozunk nevével a Korinthusiakhoz írt második levélben, amikor pedig Pál a rómaiakhoz intéz levelet, csatolja Timóteus köszöntését is. Korinthusból Troászba indult és ott várta Pál apostolt, aki harmadik missziós útja végén Jeruzsálembe ment. Ettől kezdve már csak egy alkalommal találkozunk nevével, mégpedig a Zsidókhoz írt levélben, ahol ezt olvassuk: „Tudjátok meg, hogy Timóteus testvérünk kiszabadult (a börtönből). Mihelyt megérkezik, vele együtt meglátogatlak titeket.” Végkövetkeztetésként a Szentatya Timóteust nagy jelentőségű lelkipásztornak nevezte. Eusebius későbbi egyháztörténetében Efezus első püspökeként emlegeti. Néhány ereklyéjét 1239 óta a Molise tartománybeli Termoliban őrzik. Az ereklyék Konstantinápolyból érkeztek Itáliába.
Pál apostol másik fontos munkatársával, Titusszal kapcsolatban a Szentatya mindenek előtt arra emlékeztetett, hogy neve latin, ám görög, azaz pogány családban született. Pál apostol magával vitte Jeruzsálembe, az ún. apostoli zsinatra, amely ünnepélyesen kihirdette, hogy a mózesi törvény tiltásával ellentétben az evangéliumot a pogányoknak is hirdetik. Pál apostol hozzá írt levelében úgy szól róla, mint aki „szeretett fia a közös hitben”. Az Apostol Tituszt küldte el Timóteus távozása után Korinthusba azzal a feladattal, hogy az engedetlen közösséget jobb belátásra bízza. Titusz visszaállította a békességet a korinthusi egyház és Pál apostol között. Pál, aki kísérőjének és munkatársának nevezi Tituszt a második korinthusi levél tanúsága szerint, újból elküldi őt Korinthusba, hogy fejezze be a jeruzsálemi keresztények javára elkezdett gyűjtést. Más apostoli levelek szerint Titusz Kréta püspöke volt, innen Pál hívására Nikopoliszba, majd pedig Dalmáciába ment. Más helyváltoztatásairól haláláig nincsenek hírek. A Szentatya végül Timóteus és Titusz alakjával kapcsolatban azt emelte ki, hogy Pál, a Népek nagy Apostola, számos egyház alapítója nem egyedül végezte szolgálatát, hanem fáradozásait és felelősségét megosztotta olyan személyekkel, akikben megbízott. Ők mindannyian arra tanítanak bennünket, hogy miként lehet nagylelkűen szolgálni az evangélium hirdetésének ügyét.