2006-12-12 18:07:03

A közös értékek az európai terv élő forrása - a COMECE brüsszeli plenáris ülésének záródokumentuma


Az Európai Közösség Püspöki Karainak Bizottsága, a COMECE elnöke, Adrianus van Luyn, rotterdami püspök, december 11-én elküldte az európai intézmények vezetőinek azt a dokumentumot, amelyet az uniós főpásztorok november 22 és 24 között Brüsszelben megtartott plenáris ülésük végén fogadtak el, és amelynek címe: „A közös értékek az európai terv élő forrása”.
Itt emlékeztetünk rá, hogy az összejövetelről annak idején részletesen beszámolt hallgatóinknak Szabó Tamás tábori püspök, a COMECE magyar tagja. Ehhez kapcsolódó cikkünk elérhetősége:
http://www.oecumene.radiovaticana.org/ung/Articolo.asp?c=105551

Az Unió püspökei ezzel a dokumentummal kívánnak hozzájárulni ahhoz a politikai Nyilatkozathoz, amelyet a tervek szerint 2007. március 25-én hagynak jóvá Berlinben az európai vezetők, az Európai Bizottság és az Európai Parlament elnökei. Ennek címe: „Európa értékei és törekvései”.
Az Unió főpásztorai a most elfogadott dokumentumban emlékeztetnek rá, hogy az emberi méltóság tiszteletben tartása az alapja az emberi jogok, a jogállamiság, a szolidaritás, a szubszidiaritás és a demokrácia védelme előmozdításának.
A püspökök meggyőződése, hogy az Európai Uniót a közös értékek szilárd alapjára kell építeni, amelyeket új élettel kell megtölteni szemben az új kihívásokkal.
Arra szólítják fel az európai vezetőket, hogy a Berlini Nyilatkozatban tegyenek utalást az Unió közös értékeinek keresztény és humanista forrására. Támogatják továbbá azokat az erőfeszítéseket, hogy az Európai Unió törekvéseinek megfelelő politikai és jogi kerettel rendelkezzen, amelynek alapja a Berlini Nyilatkozat.
A dokumentumot elküldték Matti Vanhanen finn miniszterelnöknek is, valamint Angela Merkel német kancellárnak, aki január elsejétől utóda lesz az EU elnöki tisztségében, továbbá José Manuel Barrosonak, az Európai Bizottság elnökének, Josep Borrellnek, az Európai Parlament elnökének és Hans-Gert Pötteringnek, az Európai Néppárt elnökének.








All the contents on this site are copyrighted ©.