„Az emberi együttélés alapja elsősorban az erkölcsi rend” – mondta a Pápa az Olasz Katolikus Jogászok országos értekezletének résztvevőinek

Ezen a hétvégén - december 8-a és 10-e között – rendezték meg immár 56. alkalommal országos értekezletüket az olasz katolikus jogászok a LUMSA római magán egyetem szervezésében. „A laicitás és laicitások, új témák és új problémák” témával foglalkozó értekezlet előadások és csoportos megbeszélések formájában zajlik, az egyház társadalmi tanításának tükrében. A kongresszus megnyitásán december 8-án Clemente Mastella olasz igazságügy miniszter elnökölt. XVI. Benedek pápa szombaton fél egykor fogadta az olasz katolikus jogászok országos értekezletének 700 résztvevőjét.
A Szentatya a laicitásról, a kongresszus főtémájáról fejtette ki gondolatait. Hangsúlyozta mindjárt, hogy a laicitásnak a mai világban is különböző értelmezései léteznek. Ahhoz, hogy megértsük igazi jelentését – mondta a Pápa – szemügyre kell vennünk a fogalom történelmi fejlődését. A laikus szóval korábban azt az egyszerű keresztény hívőt jelölték, aki nem tartozott sem a klérushoz, sem pedig a szerzetesi életállapothoz. A középkorban a laicitás-laikusság szóval jelölték az egyházi hierarchia és a polgári hatóság közötti oppozíciót, míg a modern időkben ismét módosult jelentése, amennyiben a vallás és a vallási jelképek közéletből való kizárását és a magánszférába és az egyéni lelkiismeretbe való száműzését fejezi ki. Így tehát a laicitás kifejezés az eredeti szóhasználattal ellentétes ideológiai fogalommá vált. A valóságban manapság a laicitás általánosan a vallásnak a társadalomból való kizárását jelöli. E felfogás szerint ez az állam és az egyház teljes szétválasztásában fejeződik ki, mivel az egyháznak nincs semmiféle jogcíme arra, hogy állást foglaljon az élettel és a polgárok viselkedésével kapcsolatos kérdésekben. A laicitás egyenesen elvárná a vallási jelképek kizárását a közélet helyeiről, mint a hivatalok, az iskolák, a bíróságok, kórházak és börtönök. A laikusság e többféle módon történő értelmezése nyomán megjelent a laikus gondolkodás, erkölcs, tudomány és politika fogalma is. Az élet, a gondolkodás, az erkölcs e vallástalan nézőpontja szerint nem marad hely Isten és olyan misztérium számára, amely transzcendens módon túlmutat a puszta értelmen, nincs helye olyan abszolút erkölcsi törvénynek, amely minden időben és minden helyzetben érvényes lenne. Csak mindezek tisztázása után érthetjük meg a laikusság fogalommal járó problémákat, tekintettel arra, hogy úgy tűnik a poszt-modernség minősítő fogalmává vált, főként a modern demokráciákban.
A Szentatya ezután arról fogalmazta meg gondolatait, hogy ebben a helyzetben mi a hivő emberek, elsősorban is a Krisztusban hívők feladata. Egyfelől szükség van olyan laicitás-fogalom kidolgozására, amely elismeri a méltó helyet Isten, az erkölcsi törvény, Krisztus és az Egyház számára az emberi életben, egyéni és társadalmi síkon. Másfelől azonban tiszteletben kell tartani a földi dolgok autonómiáját, ahogyan azt a II. Vatikáni Zsinat megfogalmazta, a Gaudium et Spes zsinati konstitúció 36. pontjában: „… a teremtett dolgoknak, maguknak a közösségeknek is megvannak a saját törvényeik és értékeik, amelyeket az embernek lépésről lépésre föl kell ismernie, alkalmaznia és rendeznie kell…az autonómia követelése jogos… és ezt nemcsak korunk emberei igénylik, hanem a Teremtő akaratának is megfelel. Épp a teremtés tényéből következik ugyanis, hogy minden embernek megvan a maga állaga, igazsága, jósága, megvannak saját törvényei és megvan a saját rendje. Ezeket az embernek tisztelnie kell, ismervén a tudományok és művészetek sajátos módszereit….” XVI. Benedek pápa az olasz katolikus jogászokhoz intézett beszédében hangsúlyozta, hogy a zsinatnak ez a megállapítása tartalmazza „az egészséges laicitás” doktrínájának alapját, amely megköveteli a földi valóságok tényleges autonómiáját, ám nem a morális rendtől, hanem az egyházi szférától. Ennek értelmében tehát az egyház nem mondhatja meg azt, hogy melyik politikai vagy társadalmi rend a helyes, mert a nép szabadon dönti el, hogy a politikai élet megszervezése szempontjából melyek a legjobb és legalkalmasabb módok. Az egyház közvetlen kiállása e téren indokolatlan közbelépés lenne. Másfelől azonban az egészséges laikusság azzal jár, hogy az állam nem úgy kezeli a vallást, mint egyszerű egyéni érzelmet, amelyet a magánszférába utal. Ezzel ellentétben a vallást, amely az egyház esetében látható és szervezett struktúra, nyilvános közösségi jelenlétként kell elismernie az államnak. Ez magában foglalja azt is, hogy minden vallási felekezet számára el kell ismerni kultikus tevékenységének szabad gyakorlását, amennyiben az nem áll ellentétben az erkölcsi renddel és nem veszélyes a közrend szempontjából. E megfontolások fényében nem a laicitás nyilvánul meg, hanem annak laicizmussá torzult formája, amikor a vallást és a vallási szimbólumokat száműzni akarják a közéletből. Ugyancsak nem az egészséges laicitás jele, amikor elutasítják a keresztény közösséget, vagy azok legitim képviselőit, amikor nyilatkoznak olyan morális kérdésekről, amelyek minden emberi lény lelkiismeretét érintik, főként pedig a törvényalkotókét és a jogászokét. Nem illetéktelen beavatkozás ez az egyház részéről, hanem azoknak a nagy értékeknek az állítása, amelyek értelmet adnak a személy életének és védelmezik méltóságát. Ezek az értékek ugyanis még mielőtt keresztény értékek lennének, egyetemesen emberiek, tehát olyanok, amelyekkel szemben az egyház nem lehet közönyös vagy néma. Az egyháznak kötelessége, hogy sziklaszilárdan hirdesse az igazságot az emberről és rendeltetéséről. A Szentatya végül a következőket mondta az olasz katolikus jogászoknak: Nekünk, keresztényeknek kell megmutatnunk, hogy Istent nem szabad kirekeszteni életünkből, mert Isten a szeretet, aki minden ember javát és boldogságát akarja. A mi feladatunk, hogy megértessük: a morális törvény nem akar iga alá kényszeríti bennünket, hanem ellenkezőleg megszabadít minket a gonosztól és szabaddá tesz bennünket. Mutassuk meg, hogy Isten nélkül az ember eltévelyedik és a kereszténység peremre szorítása megingatja az emberi együttélés alapjait. Az emberi együttélés alapja igazi alapja ugyanis nem a társadalmi és politikai rend, hanem mindenekelőtt az erkölcsi rend.