2006-12-04 09:37:29

Vértanúk napja a római Angol Kollégiumban


December elsején tartják a Vértanúk Napját a római „Tiszteletreméltó Angol Kollégiumban”, amely az Örök Város patinás barokk negyedében a Via Giuliá-n lévő Pápai Magyar Intézettől pár lépésre található. Az 1579-es alapítású pápai szeminárium 1818-ban kapta a „Tiszteletreméltó” nevet. 44 hallgatója ugyanis katolikus hite miatt vértanúságot szenvedett, további 130 diákját pedig bebörtönözték, illetve száműzték. A vértanúk közül az egyház már 41-et a boldogok illetve szentek soraiban tisztel. A kollégium első vértanúja Szent Ralph Sherwin volt, akit 1581. december elsején öltek meg katolikus hitéért Londonban és akinek virággal díszített képmása fogadja a kollégium kápolnájába belépőket. A római kollégiumból való visszatérése után négy hónappal elfogták, bebörtönözték, megkínozták, végül felakasztották, majd felnégyelték. Diáktársai közül sokan követték példáját, Rómából visszatérve Angliába tudatosan választva a vértanúságot. Az utolsó kivégzésekre 1679-ben került sor. A vértanúk emléknapján, minden évben, december elsején délelőtt ünnepélyes szentmisére kerül sor, illetve a nap lezárásaként este a kollégium kápolnájában a tanárok és diákok összegyűlnek a főoltár képe előtt, hogy elénekeljék a Te Deumot, mint ahogy ezt tették elődeik minden egyes alkalommal, amikor értesültek egy-egy társuk vértanúságáról. Az oltárkép, amelyet 1580-ban festett Durante Alberti, a Szentháromságot ábrázolja, két oldalán egy-egy angol szent: Becket Tamás canterbury érsek, illetve Edmund kelet-angliai király. A keresztre feszített Krisztus sebéből aláhulló vér, amely a brit szigeteket áztatja, tüzet fakaszt. Egy kerub kezében a következő feliratot tartja, amely egyben a kollégium mottója: „Ignem veni mittere in terram” – Azért jöttem, hogy tüzet hozzak a földre.
A két szertartást idén Nicholas Hudson pápai prelátus, a kollégium rektora vezette. Az intézet középkori templomába bejutva a tömjénfüst illata és a misztikus félhomály azonnal magával ragadja a belépőt. Az utcáról a régi épületek közé simuló, kívülről szinte észrevehetetlen templom, ahová csak a kollégium folyosóján keresztül lehet bejutni, mindkét eseményre megtelt az intézetben tanulókkal és más hívekkel. Nicholas Hudson prelátus a szentmisén mondott homíliájában a vértanúk közbenjárásáért fohászkodott: példájuk nekünk is adjon erőt és bátorságot ahhoz, hogy minden körülmény között megvallhassuk hitünket. A hívek könyörgései között imádkoztak azokért akiket ma is üldöznek keresztény hitük miatt. Az esti szertartáson az oltárra kihelyezett ereklyék előtt a jelenlevők állva elénekelték a Te Deum-ot, majd csendes ima után róhatták le tiszteletüket a hitükért vérüket ontó angol mártírok földi maradványai előtt.
Az ünnepélyes szertartás végeztével a templom karzatának falain a hívek megtekinthették a brutális kivégzések jeleneteit. Elgondolkodtató volt a kegyetlenségeket látva az a bátor tanúságtétel, amellyel a nagyrészt jezsuitákból álló vértanúk hitükről példát adtak – a ma embere számára is fontos üzenetet hordozva.
A kollégium az utóbbi évszázadokban anglikánokat is vendégül lát, mint arról beszámoltunk, legutoljára november 21. és 26. között adott otthont Rowan Williams anglikán prímásnak, akit XVI. Benedek pápa hivatalos látogatáson fogadott.







All the contents on this site are copyrighted ©.