Jézusról másként - Pákozdi István egyetemi lelkész jegyzete a GEO kultúrális folyóirat "Ki volt Jézus" c. cikkéről

A nemzetközi színes, földrajzi, természeti, kulturális folyóirat, a GEO magyar változata decemberi számában Jézussal foglalkozik (a 24-48. lapon). Már az előszó figyelemfelkeltő, noha kissé ködösítő: „valóban létezett valaha egy ilyen ember Jézus néven?” – teszi fel a tudományos világban már régen túlhaladottnak számító és történelmietlen kérdést Koszó-Stammberger Kinga. És kivel mással, mint Gandhival bizonyít: számára nem a történeti Jézus az érdekes, hanem a Hegyi beszéd.
Ilyen bevezető után szinte falja az olvasó Cay Rademacher (GEO-szerkesztő), mint történész hosszú tanulmányát, amelyet lebilincselően szép, és egyáltalán nem ismert illusztrációk tesztnek színessé. Ki volt Jézus? A választ a tanokat, törvényeket és ethoszt hátrahagyó vallásalapítóról, a názáreti férfiről a régészektől, filológusoktól, teológusoktól és ókortörténészektől várja a szerző, de nem az újszövetségi Szentírásból. Regénybe illő kezdet után kiderül, hogy a világ legnagyobb vallási közösségének alapítója „nevében az emberek kétezer éve áldozzák fel az életüket – és oltják ki másokét”. Mintha összetévesztené az író a fundamentalista iszlám-követőkkel. Majd folytatja: „Tanainak védelmében az inkvizítorok ezreket ítéltek máglyahalálra”. Itt kezd kirajzolódni a lényeg: ettől a Jézustól el kell határolódni, mert „a nevében kétezer éve ennyi szeretet és szenvedés költözött a világba”! A szentírási szövegekről, amelyek keletkezéséről, nyelvéről néhány pontatlan információt közöl az írás, elég lesújtó véleménye van. „A négy szerző (evangélista) kilétét – szerinte – réges-rég homály fedi”, abból az írásból, amelyet halála után 100 évvel „átdolgoztak”, „elképesztően nehéz eldönteni, mi bennük a hiteles…” A tanulmány írója érdekesnek tűnő adatokat, összefüggéseket kiragadva halad előre, persze hosszabb részt szentelve annak, Jézus miféle politikai messianisztika elvárásában lépett színre. Egy igen felületes újságírói fogás és pontatlan elnagyolás következtében Lukács un. „karácsonyi története” csupán az adó miatti összeírást tartalmazza. „A szeplőtelen fogantatás is nagy hangsúlyt kap az evangéliumokban” (?), írja, az pedig csak természetes, hogy Jézus „a valóságban minden bizonnyal József fiaként látta meg a napvilágot”. A pár (József és asszonya) „legidősebb fiának a Jézus nevet adta”. A jólértesült szerző megállapítása szerint Jézusnak „négy öccse – Jakab, Joszész, Júdás, Simon - és legalább két leánytestvére született, az ő nevüket nem ismerjük”. Itt már egészen közel járunk a Da Vinci-kód „tudományosságához”. Ha a szerző figyelmesebben olvasta volna az evangéliumokat, akkor nem írta volna le: „Jézus sosem keresztelt meg senkit”. Az Újszövetségben ez áll: „ő Szentlélekkel fog megkeresztelni titeket”, vö. Mt 3,11 és Jn 1,33. Vagy még nyilvánvalóbban: „Jézus ott tartózkodott velük (a tanítványokkal) és keresztelt” Jn 3,22. Vajon honnét vette azt, hogy Jézus „csak egy évig prédikált” volna? Azon pedig maga a szerző is elcsodálkozik, hogy sokan, „például Péter, még évtizedekkel tanítójuk megfeszíttetése után is képesek voltak életüket áldozni az ő dicsőségére”. Meglepődik, de nem ismeri fel a krisztusi misztérium lényegét, nyilvánvalóan nem hisz benne. Rademacher következtetései így egyértelműen keresztényellenesek. Keveredik bennük az archeológia, a jól értesültnek feltüntetett bibliatudomány, a bőbeszédűség, a találomszerű válogatás abból a hatalmas anyagból, ami akárcsak a négy evangéliumban van leírva. Még jó, hogy Jézust nőgyűlölettel nem vádolja, hangsúlyozza viszont, ami az addig mondottakból világos, hogy „Jézus – akárcsak követői – zsidó volt, és a zsidóknak prédikált”. Nem érti, miért nem ment a pogányok közé, és miért helyezkedett szembe a zsidó hagyományokkal? A leírás szerint Jézus a templomban tudatosan provokált, „botrányt csinált”, és nem tudni, hogyan szabadulhatott ki a „szentségelő” árusok tömegéből. „Talán, ha akkor eláll a provokációtól, soha nem feszítik keresztre” – állítja Rademacher. Hihetetlenül rosszindulatú ez az interpretáció is: „Jézus a halál árnyékában szövetségre lépett tanítványaival”. Ugyanígy az a laza, szabados biblia-kezelés, amely szerint: „Meglehet, hogy árulás történt. Júdás talán tényleg a főpap kezére adta Jézust 30 ezüstért”. Még jó, hogy megengedi, hiszen ez áll az evangéliumok szövegében.
A Jézus elleni „vádirat” (?) nem vallási, hanem politikai természetű volt: „Jézust Róma-ellenes lázadással vádolták” – állítja a tanulmány, és Jézus haláláért a rómaiakat teszi felelőssé. Pontosan tudja, hogy Jézus haláltusája hat órán át tartott. Utolsó szavaiként csak az „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” zsoltárt idézi, véletlenül sem az „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!”-et (30. zsoltár, Lk 23,46). Elképesztő a végkövetkeztetés: ha Jézus még húsz évig prédikál és „a tetemét elföldelik, követőinek tábora talán éppúgy feloszlik, mint Keresztelő Jánosé, akinek mozgalma a halálával véget ért. Ezzel szemben egy új világvallás alapító mítoszává lett…” Érezhetően ez fáj a legjobban a szerzőnek. A föltámadásról annyit mond: „Valaminek történnie kellett, hiszen a feltámadás nélkül nem volna kereszténység… ez a kereszténység ősrobbanása, kezdete, megalapozása és legitimációja”. Kénytelen beismerni: „a feltámadás végső soron megfejthetetlen marad”. Ám utolsó mondatában azért még egyet finoman rúg a keresztényekbe, akik „nem a történeti Jézussal, hanem az evangélisták Jézusával szereztek hitüknek új követőket”.
Jézusról másként? A cikk elvitathatatlan érdeme, hogy egyáltalán szóbahozta azt, akiről színes, világi lapok nem szoktak ilyen hosszasan beszélni (bizonyára december, a Karácsony közeledte adta ehhez az ihletet). A csúsztatások, bizonyos állítások tudományosnak feltüntetett, megfellebezhetetlen tételei viszont megtéveszthetik a Jézust őszintén keresőket. Igaz ez akkor, amikor már kétségtelenül – úgy látszik mégsem egyszersmindenkorra – túl lennénk Rudolf Bultmann és Vermes Géza „részeleges, szelektív krisztológiáján”. Remélhetőleg a GEO Jézus-tanulmányának hatására az olvasók előveszik magát az evangéliumot és elolvassák, sőt odafigyelnek a kérdéses Személy, Jézus kétezer éves közösségére, az Egyházra, amelyről sok jót a szerző nem írt tanulmányában.
Pákozdi István
a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanszékvezető tanára