2006-12-01 18:42:28

A Pápa hálát adott Istennek a sokat szenvedett örmény apostoli egyház hitéért


Nem hiányozhatott a pápa törökországi látogatásának programjából az apostoli örmény egyház közösségével való találkozó, akik nagy örömmel fogadták a Szentatyát. Ez az egyik legősibb keresztény közösség 451-ben szakadt el Rómától, mivel nem fogadta el a Kalkedóniai zsinatot, amely elítélte a monofizita eretnekséget, vagyis azt a tételt, mi szerint Krisztus nemcsak Isten, hanem valódi ember is volt. A zsinati vitában az apostoli örmény egyház, bár nem tagadta Jézus ember voltát, inkább istenségét hangsúlyozta. Ez a pusztán elnevezésbeli kérdés okozta a szakadást. Több, mint tizenöt évszázad eltelt, amikor II. János Pál pápasága idején a katolikus és az örmény apostoli egyház 1996-ban aláírtak egy közös nyilatkozatot, amelyben kijelentik, hogy felülemelkedtek a Kalkedóniai zsinat félreértésein és megerősítik hitüket Krisztusban mint igaz Istenben és igaz emberben.
XVI. Benedek pápa csütörtökön koraeste találkozott II. Meszrob, isztambuli örmény apostoli pátriárkával, majd a Szűz Máriáról nevezett örmény apostoli székesegyházban mondott köszöntőjében aláhúzta: Szükség van arra, hogy begyógyítsuk a szakadás okozta sebeket, mert a krisztuskövetők között az idők folyamán fennállt tragikus elkülönülés ellentmond az Úr akaratának, aki az egységet akarja. Éppen hitük és szeretetük tanúsága által a keresztények arra lettek meghíva, hogy a reménység és a vigasz sugárzó jeleit adják ennek a konfliktusoktól és feszültségtől terhes világnak.
A Pápa hálát adott Istennek az örmény nép hitéért és keresztény tanúságtételéért, amelyet nemzedékről nemzedékre átadott, gyakran igazán tragikus körülmények között, mint amelyeket az elmúlt évszázadban élt át.
Emlékeztetőül: a XX. század elején még több, mint kétmillió örmény élt Törökországban. A polgári lakosság és az örmények mészárlása 1915 körül, valamint az azt követő kivándorlás mindössze nyolcvanezerre csökkentette számukat. Ennek ellenére a százharminc ezres törökországi keresztények legnagyobb közösségét alkotják.








All the contents on this site are copyrighted ©.