2006-11-25 17:38:50

Antonio Lucibello c. érsek, törökországi apostoli nuncius a Vatikáni Rádió magyar adásának nyilatkozott a közelgő pápai útról


P. Pawel Cebula minorita, aki már több ízben tudósította rádiónk hallgatóit a különböző pápai utakról, most Isztambulban tartózkodik, hogy a helyszínről kövesse XVI. Benedek pápa látogatását Törökországban. Pawel atya fölkereste a Szentszék helyi képviselőjét, Antonio Lucibello címzetes érseket, apostoli nunciust, aki a Vatikáni Rádió magyar műsorának exkluzív interjút adott a jövő héten megkezdődő pápai út hátteréről.
"Ez az utazás VI. Pál pápa "Ecclesiam suam"-k. első enciklikája szellemébe illeszkedik, amelyben a Pápa megállapította, hogy a II. Vatikáni Zsinat után az egyház a párbeszéd mellett kötelezte el magát - mondta interjújában a törökországi nuncius. "Ez a párbeszéd az ún. hármas koncentrikus kör felé irányul - VI. Pál szóhasználata szerint. A középpontban természetesen Krisztus áll, az első körben vannak a keresztények, a másodikban a nem keresztények, míg a harmadikban a nem hívők. Ökumenikus és vallásközi párbeszédről egyaránt szó van, amely a nem hívőkre is kiterjed, hiszen közöttük vannak ún. anonim keresztények, akik keresztény értékeket vallanak magukénak anélkül, hogy ennek tudatában lennének - magyarázta Lucibello érsek, majd hozzátette, hogy ez a valóság különösen jellemző Törökországra, ahol jelen van az ökumenikus pátriárka, egy túlnyomó többségben muzulmán társadalom mellett - ily módon ez az utazás mind az ökumenikus, mind pedig a vallásközi párbeszéd jegyében telik majd.
Maga I. Bartolomaiosz pátriárka hívta meg a Pápát Törökországba, tehát nyilvánvaló az ortodox egyháznak a szándéka, hogy megpróbáljon előre lépni a testvéri katolikus egyházzal való párbeszédben, nem csupán a szeretetszolgálat, hanem a teológia terén is. XVI. Benedek pápa természetesen azonnal elfogadta a meghívást, s az utazásra most kerülhet sor.
Ami a két egyházfő kapcsolatát illeti, a törökországi apostoli nuncius elmondta, hogy azt a testvéri szellem, a kölcsönös tisztelet jellemzi az összhang jegyében. A török társadalom nagy része azonban előítéleteket táplál XVI. Benedek pápa iránt a közelmúltban tett kijelentései miatt. A török kormány azonban mindent megtesz azért, hogy sikeres legyen a pápalátogatás, hiszen ez nagyon fontos számukra. Az érsek ugyanakkor megállapította, hogy a Szentatya azon gesztusa, hogy fölkeresi a kék mecsetet is, azt jelzi, hogy a regensburgi beszédét követő reakciók ellenére semmilyen előítéletet nem táplál az iszlám irányában. Legalábbis, ami a mérsékelt iszlámot érinti, hiszen a Pápa regensburgi beszéde éppen erre vonatkozott: a hit és az értelem kapcsolatára. Ha a hitet nem világítja meg az értelem, akkor az nyitott minden lehetséges negatív jelenség előtt, mint amilyen a fundamentalizmus, a terrorizmus, az erőszak.
Összegezve elmondhatjuk, hogy ez az apostoli látogatás teljes mértékben nyitott a párbeszédre, annál is inkább, mert Törökország helyzete ezt kívánja meg, hiszen itt a katolikus egyház szórványban él. Szép gesztusként egy rítusközi szertartás zárja majd a pápai utat, amelyen a helyi katolikus egyház sokszínű valósága mutatkozik majd meg, a latin, káld, örmény, szír rítusok találkozásaként. November 30-án a Pápa a nunciatúrán találkozik még a fiatalokkal. Ez egy történelmi hely, amely kilenc éven át Angelo Giuseppe Roncalli, a későbbi XXIII. János pápa székhelye volt - tette hozzá végül Antonio Lucibello érsek, törökországi apostoli nuncius.








All the contents on this site are copyrighted ©.