2006-11-24 18:58:21

„Európát, mivel az emberek szívében kezdődik, közös értékekre kell építenünk” - a COMECE közleménye


Az Európai Unió Püspökkari Konferenciáinak Bizottsága pénteken kibocsátott közleménye:
Brüsszel. Az Európai Unió főpásztorai, november 22-től 24-ig tartó plenáris értekezletükön megállapították, hogy az ún. „Berlini Nyilatkozat”, amelyet az Unió jövő év január 1-től soros német elnöksége tesz majd közzé, egyedülálló alkalmat nyújt arra, hogy az Európai Unió vezetői rámutassanak a földrész közös értékeire, valamint arra a törekvésre, hogy ezek az értékek a gyakorlatban is megvalósuljanak. (Itt jegyezzük meg, hogy a tervezett Berlini Nyilatkozat célja egyrészt az elmúlt 50 év egyfajta mérlegének elkészítése, valamint az európai integrációs folyamat fellendítése.) A Római Szerződés 50. évfordulójának megünneplésére készülve a püspökök emlékeztetnek rá, hogy az egységes Európára vonatkozó terv keresztény szellemisége vitathatatlan tény, tekintettel a terv megálmodóira. Törekvéseik ugyanis mélyen gyökereztek az olyan közös értékekben, amelyek középpontjában az emberi méltóság iránti tisztelet állt. Az új kihívások fényében szükség van ezeknek az értékeknek az újrafogalmazására. A főpásztorok hangsúlyozták, hogy közös értékeink eredete az európai keresztény és humanista örökség, élő forrása pedig az uniós állampolgárok nagytöbbségének keresztény hite. A Berlini Nyilatkozatnak tehát tükröznie kell az uniós állampolgárok vallási és humanista szemléletét. Abban bíznak továbbá, hogy a Berlini Nyilatkozat lefekteti az Európai Unió új politikai és jogi kereteinek alapjait.
A főpásztorok észrevételeit, amelyekkel a Berlini Nyilatkozathoz kívánnak hozzájárulni, elküldik majd a jövőre esedékes német EU elnökségnek, José Manuel Barrosonak, az Európai Bizottság elnökének, valamint Josep Borrellnek, az Európai Parlament elnökének.
Csütörtökön, a COMECE plenáris ülésének résztvevői Hans Gert Pötteringet, az Európai Néppárt elnökét kérték fel, hogy mutassa be az EU jelenlegi kihívásait és célkitűzéseit. A főpásztorok erőteljesen támogatják Pöttering elnök javaslatát, hogy jövő év első felében a német elnökség hívjon össze egy magas szintű találkozót az egyházak és vallási közösségek vezetői, valamint a három európai intézmény elnökei számára.
Philippe de Schoutheete, az ún. „Bölcsek Bizottságának” egyik titkára bemutatta a bizottság eddigi munkáját. (Mint már arról hírt adtunk, a COMECE állította fel ezt a szervet, hogy dolgozzon ki egy dokumentumot az Európai Unió etikai alapjairól. Huszonöt tagja között van Szájer József néppárti képviselő.) Ez lesz a 2007 március 23 és 25 között Rómában megrendezésre kerülő Európai Kongresszus munkadokumentuma. A kongresszust a COMECE hívja össze, a Római Szerződés 50. évfordulója alkalmából.









All the contents on this site are copyrighted ©.