"Legyenek olyanok liturgikus szertartásaink, hogy ha egy nem keresztény részt vesz rajta, mondhassa: valóban veletek van az Isten" - hangsúlyozta katekézisében XVI. Benedek pápa

Szerdán délelőtt, az általános kihallgatás során XVI. Benedek pápa folytatta Szent Pál apostolról szóló katekézisét, jelezve, hogy ezzel lezárja a Népek Apostoláról való elmélkedését. Szent Pál tevékenységének és tanításának fontos részét alkotta az egyház valósága – mondta a Szentatya. Jézus személyével való első találkozása a jeruzsálemi keresztény közösség tanúságtétele révén jött létre. Ez a találkozás viharosnak nevezhető, hiszen Pál, amikor megismerte az új hit híveinek csoportját, azonnal büszke üldözőivé vált. Döntő volt számára az, ami a damaszkuszi úton történt, de nem ez volt első találkozása Jézussal. Az Apostolok Cselekedeteiben olvashatjuk, hogy jelen volt István vértanú megkövezésénél és helyeselte a diakónus elleni ítéletet. Pál tehát előbb találkozott az egyházzal, mint Jézussal. Az egyházat üldözve, magát Jézust üldözte. A damaszkuszi úton egyidejűleg megtért Krisztusnak és az egyháznak. Ezért érthetjük meg, hogy miért volt olyannyira jelen Pál gondolataiban, szívében és tevékenységében az egyház.
Pál leveleiben illusztrálja tanítását az egyházról. Jól ismert eredeti meghatározása, amellyel az egyházat Krisztus testének nevezi. Ezt a kifejezést nem találjuk az első század többi keresztény írójánál. Az elnevezés legmélyebb gyökere Krisztus testének Szentségében rejlik. A Korinthusiakhoz írt első levélben ez áll: „Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mind, akik egy kenyérben részesedünk.” Mindnyájan tehát az egyház részei vagyunk, mint Krisztus végtagjai, mintegy folytatása, személyes jelenléte a világban. Ebből származik az a kötelességünk, hogy valóban Krisztus szerint éljünk. Fontos, hogy mindenki, karizmájának megfelelően együttműködjön a közösség építésén: „Talán megoszlott Krisztus?” – teszi fel a kérdést Pál apostol. Az egység hangsúlyozása azonban nem jelenti az egyházi élet egyhangúvá tételét, ellaposítását. Pál egyben arra buzdít, hogy „a Lelket el ne fojtsátok!”, vagyis nagylelkűen adjunk teret a Lélek karizmatikus megnyilvánulásának, hiszen a Lélek mindig új energia és életerőforrás. Minden szolgálja egymás kölcsönös épülését – hangsúlyozza az Apostol. Az Efezusiakhoz írt levelében pedig az egyházat Krisztus jegyeséhez hasonlítja, ezzel egy ősi prófétai metaforát alkalmaz, amely Izrael népét a szövetség Istene jegyeseként ábrázolta. Ezzel azt akarta kifejezni, hogy Krisztus és egyháza között mély, bensőséges kapcsolat áll fenn, illetve az egyházat az Úr gyengéd szeretettel szereti. Ennek a szeretetnek kölcsönösnek kell lennie, és a híveknek, mint az egyház tagjainak, szenvedélyes hűséget kell Krisztus irányában mutatnia. A szeretetközösség tehát egyrészt függőleges, Jézus Krisztus és mindnyájunk között, másrészt pedig vízszintes mindazok között, akik a világban „bárhol segítségül hívják a mi Urunk Jézus Krisztus nevét”. – mondta katekézisében XVI. Benedek pápa.
Ez tehát a mi megnevezésünk: azok közé tartozunk, akik Jézus Krisztus nevét hívják segítségül. Ezért kívánatos, hogy minél előbb megvalósuljon, amit Pál maga kíván a Korinthusiakhoz írt levelében: „Ha valamennyien prófétálnak, s belép egy hitetlen vagy avatatlan, valamennyien meggyőzik, mindenkitől ítéletét hallja, s kiderülnek rejtett gondolatai, úgy hogy arcra borulva imádja Istent és megvallja: valóban köztetek az Isten!”. Legyenek ilyenek liturgikus szertartásaink, hogy ha egy nem keresztény részt vesz rajta, mondhassa: valóban veletek van az Isten – buzdította a híveket a Szentatya, majd azért imádkozott az Úrhoz, hogy megvalósuljon szeretetközösségünk Krisztussal és egymás között.