2006-11-20 09:41:42

Interjú P. Szőke János szalézi szerzetessel, Bálint Sándor néprajzkutató boldoggá avatási eljárásának posztulátorával


Az 1904 és 1980 között élt Bálint Sándor, néprajzkutató, egyetemi tanár, művészettörténész, a „legszögedibb szögedi” a XX. Századi magyar néprajz és folklorisztika egyik legnagyobb alakja, a szegedi piaristáknál érettségizett, majd a magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett a város Ferenc József Tudományegyetemén. Tanítási engedélyét 1950 és 1956 között megvonták, 1965-ben „rendszerellenes izgatás” vádjával felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. 1966-ban kényszerű nyugdíjba vonult. Nyugdíjasként írta meg fő műveit, a Karácsony, húsvét, pünkösd (1973) és a Szögedi nemzet (1976)című monográfiáit. Halálát baleset okozta: Budapesten egy autó elé lépett. A szegedi ferences templom 2005-ben avatott új harangja az ő nevét viseli. RealAudioMP3 Szőke János atya most felidézi életszentségét és beszámol a boldoggá avatási eljárás jelenlegi szakaszáról, illetve kéri a hívek imáját egy mielőbbi csoda kieszközléséhez. Esetleges imameghallgatásokat a következő címre lehet elküldeni:
egyhazmegye@theol.u-szeged.hu
„Imádkozzunk Bálint Sándor boldoggá avatásáért” – kéri Gyulay Endre püspök
(2005. május 11.)

A nagy néprajzkutató halálának negyedszázados évfordulója alkalmából a Szeged-Csanádi Egyházmegye 2005-ben kiadott körlevele ismerteti Bálint Sándor életrajzát és egy-egy imádságot közöl a tudós boldoggáavatásáért és pártfogásáért. „Isten- és emberszeretete kimagasló volt – olvasható a püspök körlevelében. – Sokan emlegetik, sokan tisztelik. Az ismerősei kérésére indítottam el boldoggá avatási ügyét. Kérem, hogy imádkozzanak ennek sikeréért, hogy példaképül állíthassuk a magyar szentekkel és boldogokkal együtt magyar testvéreink elé.”

IMA BÁLINT SÁNDOR BOLDOGGÁ AVATÁSÁÉRT
Istenünk! Te megengeded nekünk, hogy a kegyelmedet felhasználó embereket, mint példaképeket magunk elé állítsuk és a magunk hivatásában, életében követni próbáljuk. Sándor szolgád szeretett Téged és mindig figyelt lelkiismerete szavára, amelyben a Te szavadat akarta felismerni és utasításodat megvalósítani. Ezért képezte magát, ezért ment a nép közé, hogy a magyar vallásos kultúra gyöngyszemeit mindnyájunk számára hitet növelő kinccsé tegye. De megalázottságának és szenvedéseinek útján is benned bí­zott, Téged nézett és a te erőddel győzött emberi szenvedélyein. Add meg neki a hozzád hűségeseknek megígért mennyei örök életet és add meg nekünk, hogy őt a boldogok között tisztelhessük és így még inkább példaképünknek tarthassuk. Krisztus a mi Urunk által. Ámen.
IMA ISTENBEN BOLDOGULT BÁLINT SÁNDOR PÁRTFOGÁSÁÉRT
Te, aki annyira ismerted az emberi gondokat és nehézségeket és oly sokszor győzedelmeskedtél Isten erejével a világ csábító kísértései felett, aki az emberek hálátlansága ellenére is az úr segítségével mindenkinek szeretetet tudtál viszonzásul nyújtani, járj közbe jelen gondjaim miatt az úrnál és kérd őt, hogy a te közbenjárásodra hallgassa meg kérésemet, és adja meg a kért kegyelmeket. Tudjuk, hogy az úr szívesen veszi, hűséges szolgáinak könyörgését és teljesíti azokat, ha a kérőnek is lelki javára válik, járj közbe értünk Istenünk színe előtt, hogy a jelen gondjaink az ő akarata szerint oldódjanak meg. Ámen.








All the contents on this site are copyrighted ©.